Debreczeni-Csordás Nikolett vagyok, idegenforgalmi-és nemzetközi gazdálkodási közgazdász végzettségű pályázati szakértőként 2015 óta erősítem a Gordius csapatát. Tudom, hogy a pályázatírás meglehetősen nagy bizalmat igényel és nyerő pályázatot sokan tudnak írni. Megvalósíthatót viszont már jóval kevesebben. Célom, hogy az ügyfeleim számára olyan komplex szolgáltatást nyújtsak, amelyben a kérdéseket válaszok váltják fel, a képzeletet a valóság, hiszen egy jó ötlethez pénz is jár. Feladatom közé tartozik elsősorban a nagyobb beruházásos pályázatok írása, a projektmenedzsment feladatok ellátása, illetve a pályázatok menedzselése az ötlettől a megvalósításig. A szabadidőmet a barátaim és a családom körében töltöm, táncolok, olvasok és képzem magam (jelenleg svédül tanulok). Imádok vásárolni, utazni és új dolgokat felfedezni.

  • AMIRE BÜSZKE VAGYOK: Az eddig elért szakmai eredményeimre, a lehívott pályázati összegekre, illetve arra, hogy minden évben átvehettem az Év Pályázatírója díjat.
  • LEGFŐBB CÉLOM: Komplex pályázati szolgáltatások nyújtása ügyfeleim részére az ötlettől a megvalósításig. Évről-évre szeretném gyarapítani a nyerteseim (és az általam meglátogatott szép helyek) számát.
  • MOTIVÁCIÓM: Az elégedett ügyfeleim sikerei és pozitív visszajelzései. Emellett a kollégáim rendszeres kis figyelmességei szintén nagyon motiválóan hatnak rám.
  • AMI FONTOS NEKEM: A családom támogatása és a szabadidőm minőségi eltöltése a munka és a magánélet egyensúlyának megtartásával.

Debreczeni-Csordás Nikolett