A Kormány határozata szerint 2024-ben magasabb keretösszeg áll majd rendelkezésre, így jövőre továbbra is igényelhető az Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitel akár 100 millió forint hitelkerettel.
Jelenleg is igényelhető folyószámlahitel agrár mikro-, kis- és középvállalkozások számára, azonban ez a konstrukció nem képes jelentős mértékben csökkenteni az agrárvállalkozásoknak a jelenlegi magas kamatkörnyezetben fizetendő kamatköltségeit. Nézzük meg milyen számokkal érkezik jövőre ez a hitelcsomag!

Széchenyi Kártya Programról
A Széchenyi Kártya Program 2002 óta működik sikeresen Magyarországon, és a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások aktuális finanszírozási szükségleteinek kielégítését szolgálja. Az elmúlt évek során jelentős számú ügyletet fogadtak be, amelyek mennyisége meghaladja a 600 ezret, és a szerződött ügyletek száma meghaladta a 460 ezret.
Azzal a céllal, hogy a kis- és középvállalkozások továbbra is kedvező kamatokon juthassanak forráshoz, a Széchényi Kártya Program összes hitelét továbbra is kamattámogatás, garanciadíj-támogatás és a korábbi szinten tartott kezelési költségtámogatás kíséri, ahogyan azt a releváns kormányhatározat előírja. Korábbi blogbejegyzésünkben összefoglaltuk a 2023. augusztus 1-től életbe lépő változásokat a programban.
Hitelek az agrárvállalkozásoknak
A Széchenyi Kártya Programon belül 2 hitellehetőség közül választhatnak az agárszektorban tevékenykedők:
Az Agrár Széchenyi Beruházási Hitel MAX+ sokféle területen alkalmazható, és lehetőséget nyújt a hozzá kapcsolódó forgóeszközök beszerzésére. A hitel segít az agrár vállalkozások fejlesztési terveinek megvalósításában, ideértve a meglévő kapacitások bővítését, új kapacitások kiépítését, az energiahatékonyság növelését és a technológiai frissítéseket támogató „Zöld” projektek finanszírozását is.
A hitel segítségével lehetséges célterületek például: immateriális eszközök beszerzése, ingatlanok építése vagy vásárlása – ideértve a termőföld vásárlását -, meglévő ingatlanok fejlesztése, ültetvények telepítése, új vagy használt gépek, berendezések, kis- és nagyhaszonjárművek (valamint vontatmányaik) beszerzése, egyéb tárgyi eszközök vásárlása és fejlesztése, tenyészállatok beszerzése, tulajdonrészek (üzletrészek) vásárlása, energiahatékonyabb gépek, berendezések és technológiák beszerzése vagy cseréje, valamint megújuló energiaforrások alkalmazását célzó fejlesztések finanszírozása. A konstrukcióban maximum 10 éves futamidőre akár 1 milliárd forint is igényelhető 10% önerő megléte mellett, évi fix 5%-os kamattal.
A másik lehetőség az Agrár Széchenyi Kártya egy olyan szabad felhasználású folyószámlahitel a mezőgazdasági szektor vállalkozásai számára, amely kedvezményes feltételekkel rendelkezik, és állami kamat- és kezességi díjtámogatást kínál. A „normál” Agrár Széchenyi Kártya („normál ASZK”) Folyószámlahitel mind a csekély, mind a válsági helyzetekre vonatkozó jogcímeken 4%-os kamattámogatást biztosít (a válsági jogcímen a támogatás 2023. december 31-ig érvényes hitelszerződésekre is alkalmazható). A felvehető összeg 500 ezertől 200 millió forintig terjedhet, 1,2 vagy 3 évre.
Az új Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitel
A folyószámlahitel előnyei, hogy állami kamat- és kezességi díjtámogatással bír és ingatlanfedezet nélküli konstrukció, ahol a hitelbírálat egyszerű és gyors.
Küldhetünk pár ígéretes pályázatot?
Értesüljön időben és érthető formában az Ön számára elérhető (és nyerhető) pályázati lehetőségekről.