Díszkertészeti ágazat kisvállalkozásainak támogatása

(KAP-RD09b-1-24)

díszkertészeti pályázat

A díszkertészeti pályázatra már nagyon régóta várt az ágazat! A zöldterület kezeléssel foglalkozó vállalkozások valamint a díszkertész ágazat termékei és szolgáltatásai az emberi környezet alakítása és az élhető környezet fenntartása szempontjából nélkülözhetetlenek. A díszkertész ágazatra jellemző, hogy kimagasló az egységnyi területen előállított termelési értéke és az egységnyi területen foglalkoztatottak száma. A termelés jelentős része vidéki térségben valósul meg, ugyanakkor a szolgáltatások iránti igény jellemzően a nagyobb településeken realizálódik. A növekvő piaci igények kielégítéséhez nélkülözhetetlen a díszkertész ágazat modernizációja, a termelési módszerek, a szolgáltatások színvonalának emelése. Ezért a KAP keretében megjelent a „Díszkertészeti ágazat kisvállalkozásainak támogatása” pályázat, amelynek segítségével a tervezett fejlesztések megvalósulhatnak.

Kik pályázhatnak?

Olyan magyarországi mikro- és kisvállalkozás igényelhet támogatást, aki

  • a támogatási kérelem benyújtását megelőző, – vagy amennyiben erre vonatkozóan nem rendelkezik adatokkal, akkor az azt megelőző – teljes lezárt üzleti évben a vállalkozás (beleértve a mezőgazdasági őstermelőt is) nettó árbevétele vonatkozásában 40%-ot meg nem haladó mezőgazdasági, illetve 50%- ot meg nem haladó erdőgazdálkodási nettó árbevétellel rendelkezik,
  • a támogatási kérelem benyújtásakor vidéki térségben lévő székhellyel/telephellyel/fiókteleppel rendelkezik (vidéki térségnek minősül az a település, ahol közigazgatási jogállástól (város/község) függetlenül a népesség 10 ezer főnél kevesebb vagy a 10 ezer fő feletti lakossággal rendelkező tanyás település külterülete) amely a művelet megvalósítási helyszíne,
  • dísznövény előállítással, kereskedelemmel vagy zöldterület kezeléssel foglalkozik, a tevékenysége legalább a támogatási kérelem benyújtását megelőző 2 teljes lezárt üzleti évben magában foglalta a következők legalább egyikét:
    • TEÁOR’08 8130 – zöldterületkezelés,
    • TEÁOR’08 4776 – dísznövény-kiskereskedelem,
    • TEÁOR’08 4622 – dísznövénynagykereskedelem,
    • ÖVTJ’24 8130 – zöldterület-kezelés,
    • ÖVTJ’24 4622 – dísznövény nagykereskedelme,
    • ÖVTJ’24 4776 – dísznövény, vetőmag, műtrágya, hobbiállat-eledel kiskereskedelme.

A díszkertészeti pályázati támogatás jellege, mértéke

A Díszkertészet ágazat vállalkozásainak támogatása pályázatban akár 36,5 millió Ft vissza nem térítendő támogatás igényelhető, a vállalkozás árbevételétől függően. A támogatás intenzitása 30-65%, ami régiónként, vármegyénként változik, illetve a vállalkozások méretének alapján is növelhető. A pályázat keretösszege 1,6 milliárd Ft, így várhatóan nagyjából 40 db díszkertészeti vállalkozás részesülhet támogatásban. A díszkertészeti pályázatban előleg is igényelhető, a megítélt támogatási összeg legfeljebb 25%-áig.

Az igényelhető támogatás 36,5 millió Ft

Támogatási intenzitás: 30-65%

Támogatható tevékenységek

Önállóan támogatható tevékenységek

I. A versenyképesség javítása érdekében a dísznövény előállításhoz, kereskedelemhez vagy zöldfelület kezeléshez szükséges épületek, létesítmények építése, kialakítása, bővítése, felújítása

  • telephely, áruda kialakítása, bővítése, felújítása, technológiai korszerűsítése

  • fedett vagy nyitott / részben nyitott rakodótér, raktárhelyiség építése, bővítése, felújítása, eltérő funkciójú épület átalakítása (támogatható raktársátor, konténersátor telepítése is)

  • üveg vagy fóliaborítású termesztő berendezések létesítése, meglévő termesztő berendezések korszerűsítése

  • fűtési/hűtési energiaigény, használati meleg víz igény, villamos energia igény részbeni vagy teljes kielégítése megújuló energiaforrásból: napkollektorok alkalmazása, biomassza alapú és hőszivattyús rendszerek telepítése, napelemes rendszer kialakítása, szélenergia felhasználása

II. A dísznövény előállításhoz, kereskedelemhez és zöldfelületkezeléshez kapcsolódó új gépek és eszközök, technológiák vásárlása

  • Kertészeti erő- és munkagépek beszerzése – legfeljebb 1 darab, maximum 85 kW motorteljesítményű traktor, önjáró csemetekiemelő gépek, önjáró állítható emelő platformok, önjáró eszközhordozók és adapterek

  • Növényvédelem gépei – motoros permetezőgépek (háti és talicskás kivitelben), függesztett vagy vontatott növényvédő gépek, hideg vagy meleg köd képzők

  • Növénytermesztés speciális gépei – bálabontó és földkeverő, cserepezőgépek, automatizált kihordó rendszerek, kézi talajművelő gépek; vetőgépek

  • Növényápolás gépei – akkumulátoros metszőollók, akkumulátoros vagy benzinmotoros sövényvágók, akkumulátoros vagy benzinmotoros láncfűrész, magassági ágvágó, tárcsás ágvágók

  • Zöldterület kezelés gépei – fű és pázsit kezelés gépei, fűvetők és után vetők, szárzúzók, árokásók, elektromos talicskák, gyepfelszedők, rönkaprítók, ágdarálók

  • Térkő fektetés gépei (például kőroppantó, vákuumos emelő, seprőgép, stb.) max. 4 millió Ft nettó támogatási összegig

Önállóan nem támogatható tevékenységek

  • projekt előkészítés, közbeszerzés

  • mérnöki feladatok

  • projektmenedzsment

  • infrastrukturális fejlesztések megvalósítása, telepi eszköz- és gépbeszerzés üzemen belüli anyagmozgatáshoz és vagyonvédelemhez is

  • áruszállításhoz, terepi munkavégzéshez használt N1 járműkategóriába sorolható gépjárművek beszerzése

  • informatikai eszközök beszerzése

  • a telephelyen nevelt, tárolt növények támrendszerének kialakítása

  • esővízgyűjtő rendszer kialakítása

  • tápoldatozó rendszer kiépítése

  • immateriális beruházások

  • számítógépes szoftverek megvásárlása vagy kifejlesztése, valamint szabadalmak, licencek, szerzői jogok, védjegyek, stb. megszerzése

  • tájékoztatással, nyilvánossággal kapcsolatos kötelezettségek teljesítése

Közzétéve itt: Google Google
kisczunyi profile picture
2022-07-01
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Kisüzemek fejlesztése pályázatot pályáztam meg és a cégnek köszönhetően meg is nyertem.
Közzétéve itt: Google Google
Marianna Balázs profile picture
2021-01-29
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Nagyon profi cég nélkülük nem tudtam volna egyedül a családi házam nyílászárók és gáz cirkó kazán felújításá megoldani!
Közzétéve itt: Trustindex Trustindex
Klára Simonné Dubiczky profile picture
Trustindex star 1Trustindex star 2Trustindex star 3Trustindex star 4Trustindex star 5
Sikeres pályázat, precíz cég Molnár Kinga munkájáért nem tudunk elég hálásak lenni. A pályázatunk azonnali elfogadása az ő szakmai felkészültségét és precizitását dicséri. A teljes folyamat során töretlen elkötelezettséggel, végtelen türelemmel és kiemelkedő szakmai tudással segített bennünket. Minden kérdésünkre készségesen és érthetően válaszolt, minden apró részletre odafigyelt, és végig azt éreztük, hogy valóban szívén viseli a sikerünket. Ritka az ilyen mérhetetlen segítőkészség és emberi hozzáállás. Szívből ajánljuk a Gordius csapatát mindenkinek, aki biztos kezekben szeretné tudni a pályázatát.
Közzétéve itt: Google Google
Timi Horváthné Ó. profile picture
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Falusi kisbolt pályázathoz kértem segítséget a Gordius pályázat író Kft.től, Hanász-Sütő Barbara pályázatíró hoz került a pályázatunk aki végig nagyon kedves és segítőkész volt. A pályázat nyert. Köszönöm.
Közzétéve itt: Google Google
Andrea Kóródi profile picture
2026-05-19
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Nagyon korrekt cég, szolgáltatásuk kiváló. A pályázatírók naprakészek, segítőkészek. 2025-ben kerültünk kapcsolatba, (már 5 pályázatomat írták meg), ami elbírálásra került az nyertes is lett.🙂
Közzétéve itt: Trustindex Trustindex
Raska Veronika profile picture
2026-06-25
Trustindex star 1Trustindex star 2Trustindex star 3Trustindex star 4Trustindex star 5
Rózsa Kittit pályázatíróként csak ajánlani tudom. Rózsa Kitti maximális felkészültséggel és segítőkészséggel, hiánytalanul és hibátlanul elkészített dokumentációval támogatta a pályázatom megvalósulását. Kitti a maximális pontszámot érdemli meg. A LEHEL PM azonban nagyon hosszú átfutási idővel teljesítette a vállalását. A kapcsolattartás is nehézkes volt. A Céget ezért három pontra értékelem.
Közzétéve itt: Google Google
Imre Szigeti profile picture
2021-04-26
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
A cég a Mezőgazdasági kisüzemek támogatása pályázat megírásában és végigvitelében segített. Kozákné Nagy Edit volt az a profi munkatárs, aki minden kérdésemre választ, tanácsot adott, fogta a kezem és vezetett a sikeres utolsó pillanatig. Köszönöm neki és kívánok további sikeres munkát és további közös együttműködést magunknak, hiszen a "platina" csomagot választva továbbra is számítok szakértelmére a következő években is.
Közzétéve itt: Google Google
György Korozs profile picture
2026-07-21
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Szeretném megosztani a tapasztalataimat a Gordius Solutions Tender Kft. csapatával kapcsolatban, akik a VP2-6.3.1-20 Mezőgazdasági kisüzemek támogatása elnevezésű pályázatomat gondozták. Az elmúlt 53 hónapos futamidő alatt akadtak ugyan nehézségek és döccenők az ügyintézésben, de a fordulatot a 2024. októberi időszak hozta meg. Ekkor vette kézbe a dolgaimat Brigitta, és onnantól kezdve minden a legnagyobb rendben ment. Brigitta professzionális hozzáállásának, precizitásának és szakértelmének köszönhetően a folyamatok felgyorsultak, a dokumentáció hibátlanul összeállt, és a napokban a záró kifizetést is sikeresen kiutalták nekem. Nagyon hálás vagyok Brigittának a lelkiismeretes munkájáért, a folyamatos támogatásért, és ezúton is köszönök neki mindent! Ha a pályázat során mindenki olyan gördülékenyen és ügyfélközpontúan végezné a munkáját, mint ő, a gazdáknak sokkal könnyebb dolguk lenne. Bátran ajánlom őt és a céget másoknak is! További jó egészséget és jó munkát kívánok! Tisztelettel: Korozs György.
Közzétéve itt: Google Google
Andrea Őszné Gaga profile picture
2026-09-27
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Maximálisan megvagyunk elégedve a céggel, mindenkinek ajánljuk, mindenben segítenek.
Közzétéve itt: Google Google
János Maróti profile picture
2025-10-07
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
KKV-k növekedési lehetőségeinek támogatása a digitális infrastruktúra és transzformáció elősegítésére címmel DIMOP_PLUSZ-1.2.6-24 Pályázatra pályáztunk. A kezdetektől a nyertes tamogatói okirat kézhez vételéig profin, lényegre törően működtek közre. Nem éreztem egy pillanatig sem, hogy lehet más eredménye. Köszönet érte! Maróti János Maróti Steel Bt
Közzétéve itt: Google Google
Krisztián Tóth profile picture
2021-07-15
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Teljes mértékben elégedett vagyok. Pályáztam kisüzemi támogatásra, melyet sikeresen megnyertem. Külön köszönetet szeretnék mondani Fehérvári Brigittának munkájához és támogatásához. Nagyszerű cég, jó emberekkel!
Közzétéve itt: Google Google
Renátó Iváncsik profile picture
2025-07-29
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Nagyon korrekt és a pályázat teljese egésze során támogató cég. Ajánlom őket mindenkinek, aki sikeresen szeretne pályázni! Mi is így tettünk! :)
Közzétéve itt: Google Google
Iván Demeter profile picture
2022-07-21
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
A 2021.12.20-án meghirdetett GINOP_PLUSZ-1.2.3-21 felhívás alapján a KRÖLL DULAY PATIKA Kereskedelmi Betéti Társaság, a Gordius Solutions Tender Kft. közreműködésével, pályázatot nyújtott be a program keretében elnyerhető, feltételesen vissza nem térítendő támogatásra. A Pénzügyminisztérium, mint Támogató a pályázatot támogatásra alkalmasnak minősítette. A projekt keretében technológiai fejlesztést eredményező új eszközök beszerzése, infrastrukturális beruházás, képzés, IT fejlesztés és a napelemes rendszer telepítése kerül megvalósításra. Az anyag összeállításában, benyújtásában segítséget nyújtó pályázatíró professzionális közreműködése döntő mértékben hozzájárult a támogatás elnyeréséhez. A Gordius Solutions Tender Kft. és a munkatársai által nyújtott szolgáltatásokkal maximálisan meg vagyunk elégedve.
Közzétéve itt: Google Google
Béla Horváth profile picture
2021-01-28
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Nyertes ginop 1.5.9-17 Korrekt pályázatíró cég, mint minőségben, mint szaktudásban. Csak ajánlani tudom!
Közzétéve itt: Trustindex Trustindex
Szilárd Somogyi profile picture
2026-01-28
Trustindex star 1Trustindex star 2Trustindex star 3Trustindex star 4Trustindex star 5
Szuper, Hatékony, Érthető VOP-os pályázaton indultam, a Gordius Finance pályázatírója Tamás a folyamat elejétől a végéig gyorsan, de végig közérthetően, barátságosan és türelmesen, támogatón segítette a folyamatot; profi pályázatírói segítségével sikeresen szerepelt a pályázatom. Szívesen segített még a decemberi-januári szabadsága alatt is. Ajánlom őket és a pályázatírót, Tamást mindenkinek! :-)
Közzétéve itt: Google Google
Rómeó Ónodi profile picture
2022-04-12
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
A tapasztalatom az, hogy egy profi céget bíztam meg a Lakossági napelemes rendszerek támogatása és fűtési rendszerek elektrifikálása napelemes rendszerekkel kombinálva pályázat lebonyolításával. Nekem semmilyen tapasztalatom, hozzáértésem és időm sincs egy pályázathoz, így emiatt is bíztam meg a Gordius Solution Tender Kft-t a feladattal. Első perctől kezdve tájékoztattak, írányítottak a rám eső feladatok elvégzésében és amikor segítségre szorultam, ott egyből számíthattam a hozzáértő segítségükre! Több szolgáltatási csomagból is lehetett választani, amikor megbíztam Őket! Én úgy mérlegeltem, hogy biztosra akartam menni és a legmagasabb szolgáltatást, a "Platina ccomagot" választottam! A szolgáltatás nem olcsó, de nem is lehet olcsó az, ami ilyen profi háttérrel működik, tudom én is, mert vállalkozó vagyok! Máskülönben nem hasonlítottam össze más cégekkel az áraikat, mert engem csak a nyerés érdekelt. Amit nyertem a pályázattal, sokszorosa annak amibe került maga az egész szolgáltás, ezzel kalkuláltam. Akiről a végén, de nem utolsó sorban szeretnék pár szót mondani, ő a Hanász Sütő Barbara! Ő segítette és intézett mindent végig a pályázatírás során lelkiismeretesen, kedvesen és hozzáértő tapasztalattal! Nagyon aranyos volt, innen is köszönök neki mindent és a Gordius Solution Tender Kft- nek! Ónodi Rómeó- Hajdúsámson
Közzétéve itt: Google Google
Szabina Cser profile picture
2021-09-06
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Kisfaludy pályázatunk során rengeteg segítséget kaptunk a cégtől.
Közzétéve itt: Google Google
Istvánné Juhos profile picture
2022-10-17
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Mindennel maximálisan elégedettek vagyunk. Nagyon korrekt cég. Másoknak is ajánlani fogjuk. Belovics Enikő munkája aranyat ért. Nagyon kommunikatív, kedves hölgy. Mindent nagyon köszönünk!
Közzétéve itt: Google Google
Laszlone Bota profile picture
2022-07-12
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
A falusi kisboltok pályázatért nyújtottunk be anyagot.Pályázat íróm Vörös-Kovács Zsófia.Makszimálisan még vagyok elégedve.Segítőkész,kedves.Csak jót tudok róla mondani.
Közzétéve itt: Google Google
Mónika Pál profile picture
2021-02-01
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Megbízható pályázatíró cég. Teljesen meg voltam velük elégedve! Minden gördülékenyen haladt.

Kötelező vállalások

Mint minden támogatás esetében, a díszkertészeti pályázatnál is szükséges bizonyos vállalásokat tenni. A nyertes pályázóknak a következő dolgokat kell teljesíteni:

  • a fejlesztések fizikai befejezését követően 5 év fenntartási kötelezettség terheli a pályázót,
  • a projekt végrehajtására a Támogatói Okirat hatályba lépését követő naptól számított legfeljebb 24 hónap áll rendelkezésre.

Nem támogatható tevékenységek

A díszkertészeti pályázatban az eddig felsorolt tevékenységeken túlmenően más tevékenység nem támogatható, kiváltképp:

  • levonható áfa

  • kamattartozás kiegyenlítése

  • hiteltúllépés költsége, egyéb pénzügyforgalmi költségek

  • hitelkamat

  • devizaátváltási jutalék

  • pénzügyi, finanszírozási tranzakciókon realizált árfolyamveszteség

  • bírságok, kötbérek, perköltségek

  • pályázónak a saját teljesítése keretében felmerült bármely költsége

  • göngyöleg beszerzése

  • pickup beszerzése

  • quad kategóriába sorolt járművek beszerzése, függetlenül annak forgalomba helyezési járműkategóriai besorolásától,

A pályázatok benyújtásának határideje

A díszkertészeti pályázatban a támogatási kérelmeket 2024. október 29-től forráskimerülésig, de legkésőbb 2025. június 30-ig lehet majd benyújtani, a kérelmek szakaszosan kerülnek elbírálásra, az alábbi dátumok szerint:

  1. benyújtási szakasz: 2024. október 29. – 2024. november 11.
  2. benyújtási szakasz: 2024. november 12. – 2024. november 25.
  3. benyújtási szakasz: 2025. június 3. – 2025. június 16.
  4. benyújtási szakasz: 2025. június 17. – 2025. június 30.

Az alábbi mezők kitöltésével kérheti a díjmentes felmérést, amely megmutatja mekkora eséllyel tud indulni a pályázaton.