Hoffmann László

Hoffmann László vagyok, nyugdíjasként Veszprém városában élek, ahol elsajátítottam a „pályázatolvasás” tudományát. Nem elírás, a Magyar Államkincstár 1998.-ban osztályvezetőt keresett a „Pályázatos Támogatások Osztály” élére. Mérnök-közgazdaként jelentkeztem és valamivel biztos sikerült megtévesztenem a bizottságot, mert kineveztek az állás betöltésére. Innentől kezdve csak olvastam, olvastam a pályázatokat és ezekből nagyon sokat tanultam. Igaz, ekkor még hol voltak az uniós pályázatok? Volt centralizált és decentralizát, mezőgazdasági, környezetvédelmi, gazdasági-fejlesztési. Ezeket vizsgáltuk felül, hiánypótoltattuk, javaslatot tettünk a döntéshozók felé. A döntések után elkészítettük a Támogatási Szerződéseket, ellenőriztük a lehívásokat (ma kifizetési kérelem), majd helyszínen ellenőriztük a tervezetteknek megfelelő (vagy nem) megvalósítást és finanszíroztuk a projekteket…… Aztán egyszerre csak nyugdíjba mentem és átestem a ló másik oldalára, innentől kezdve írtam az újabb és egyre újabb pályázatokat. Mindent úgy csináltam mint kincstáros koromban, csak nem olvastam, hanem írtam. Menedzseltem a megvalósítást, figyelemmel kísértem a megvalósítást, elkészítettem a lehívásokat. Nagyon felületesen végeztem a munkám, mert 2021. februárjában egyszer csak azt vettem észre, hogy a Gordius állományában vagyok. Mindezt köszönhetem Magyar Tibornak, aki úgy járt mint a Kincstárosok, egy kicsit nem figyelt oda és én felvételt nyertem. Azóta igyekszem megfelelni az elvárásoknak és nagyon bízom benne, hogy még hosszú ideig lehetek hasznos tagja ennek a pofátlanul fiatal és szakmai szempontból csodálatos csapatnak.

Küldetésünknek tartjuk a legideálisabb finanszírozási forma megtalálását, majd a fejlesztések megvalósítását vállalati és lakossági ügyfeleinknek, ezáltal serkentve a magyar gazdaságot, hogy egy élhetőbb, egészségesebb környezetet biztosítsunk a jövő generációi számára.

Mire is vagyok büszke? Talán arra, hogy ez a kérdés ritkán foglalkoztat. Örülök, hogy van két szép, értelmes lányom és van egy kis unokám, aki szintén csajszi. Büszke vagyok arra, hogy úgy hagytam magam mögött a „munkás” éveket, melyek során vezetőként nagyon sok emberrel dolgoztam együtt, hogy ma is felemelt fejjel mehetek végig Veszprém utcáin. Momentán nagyon büszke vagyok arra, hogy tagja vagyok egy felelősségteljes munkát végző alkotó csoportnak, a Gordiusnak.

Legfőbb célom, hogy munkám révén sok embernek szerezzek örömet.

A fő motivációm, hogy úgy gondolom és úgy érzem, még mindig hasznára tudok lenni a környezetemnek. Ameddig ez így van, addig motiváltnak érzem magam. A gondom csak az, megérzem-e, hogy már haszontalan lettem?

A legfontosabb a becsülettel és odaadással végzett munka, hogy minden este úgy fekhessek le, hogy ma is tettem valami jót valakinek. Ez valamilyen módon számomra hajtóerő is. Fontos, hogy észrevegyem, ha valaki segítségre szorul. Amíg ez így lesz, addig elhiszem, hogy nem vagyok haszontalan.