A legújabb változások szerint a jövőben jelentősen megnő az állami támogatás a beruházó- vagy új terméket fejlesztő cégek számára, a kutatás-fejlesztési projektekre, illetve a munkavállalók képzésére irányuló kezdeményezésekre. Korábban is számos kedvezményben részesültek a fenti területek, azonban most az eddigieknél is előnyösebb feltételek biztosítása a cél.

állami támogatás cégeknek

Megnő a cégek állami támogatása

Az Európai Unió alapvetően szigorú feltételekhez köti, hogy egy-egy tagállam hogyan és milyen mértékben támogathatja EU-s forrásból a vállalatokat, azonban az utóbbi évek meghatározó eseményei (mint a COVID-19 járvány,vagy az Oroszország-Ukrajna háború) már korábban is szükségessé tették a feltételek enyhülését. Éppen ezért a korábbi ideiglenes válságkezelési keret helyett az EU bevezette az ideiglenes válságkezelési és átállási keretet (Temporary Crisis and Transition Framework) és megszületett az általános csoportmentességi rendelet (GBER) átfogó módosítása is.

Milyen hatással van mindez a magyar vállalkozásokra?

A korábbiaknak megfelelően, ha egy cég beruházást indít, akkor továbbra is legfeljebb 30 vagy 50% támogatási intenzitásra számíthat aszerint, hogy milyen fejlettségű régióban működik. Azonban megemelésre került a tagállami hatáskörön belül összegszerűen adható maximális támogatás mértéke. A fejlettebb nyugat- és közép-dunántúli térség vállalatai 24,75 millió euró támogatást igényelhetnek az eddig 22,5 millió euró helyett. A kevésbé fejlett Pest megye, Dél-Dunántúl és kelet-Magyaroszág régió vállalatai pedig a 37,5 millió euró helyett akár 41,25 millió euró támogatást is kaphatnak az Európai Bizottság jóváhagyása nélkül.

Megemelésre került továbbá a kutatás-fejlesztési projektek kapcsán adható állami támogatás. Eddig legfeljebb a költségek 25%-a, de legfeljebb 15 millió euró támogatás volt igényelhető. A jövőben a vállalatok akár a költségek 40%-áig, de legfeljebb 25 millió eurós támogatásban részesülhetnek.

Azok, akik a munkavállalók képzésére igényelnek forrást, az eddigi 2 millió euró helyett akár 3 millió eurós vissza nem térítendő támogatásban részesülhetnek.

Továbbá a zöld átállással kapcsolatos termékeket gyártó cégek is plusz forráshoz juthatnak, ugyanis a beruházási költségük akár 35%-áig, de legfeljebb 350 millió euróig támogatást igényelhetnek készpénz, adókedvezmény vagy kedvezményes hitel formájában, az Európai Bizottság jóváhagyása nélkül.

A támogatások könnyen elérhetővé tétele rendkívül fontos a jelenlegi válságos időkben, ezért kiemelt prioritást élvez a változtatások kommunikálása. Cél, hogy minden szervezet értesüljön az őt érintő pályázati lehetőségekről, így egy jó szakértő segítségével biztosan a legjobbat hozhatja ki a vállalkozásából.

Küldhetünk pár ígéretes pályázatot?

Értesüljön időben és érthető formában az Ön számára elérhető (és nyerhető) pályázati lehetőségekről.