Nagy István agrárminiszter még a nyáron jelentette be, hogy a jövőben nagy hangsúlyt kap a kistermelők támogatása, melynek középpontjában a kiskertek megművelése áll. Ezekből a forrásokból azok a kistermelők részesülhetnek , akik hajlandóak kertjeiket megművelni és 5 évig fenntartani. A jövőben a támogatás összege akár a 6 millió forintot is elérheti. Blogbejegyzésünkben utánajártunk a bejelentés hátterének.

Kiskertek megművelése

Kertészek, mint a KAP nyertesei

A zöldség- és gyümölcstermesztés területén is elengedhetetlen az integrálás a precíziós technológiák, az automatizáció, a robotizáció és a digitalizáció terén. Az elmúlt két évben a mezőgazdaság, ideértve a zöldség- és gyümölcstermesztést és feldolgozást is, komoly kihívásokkal nézett szembe. Ugyanakkor ez az időszak ráirányította a társadalom figyelmét az élelmiszer-előállítás fontosságára és az agrárium jelentőségére.

Nagy István agrárminiszter több fórumon is kijelentette, hogy minden gazdának érdemes most a 2023-2027 közötti időszakra tervezett Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv agrártámogatási rendszerre való felkészülésre összpontosítania. A környezetvédelmi szempontból szigorúbb feltételek, a kis- és közepes gazdaságok támogatása, valamint az agrár-ökológiai program beindítása komoly kihívások elé állít mind a gazdákat, mind a kormányzatot. Különösen a zöldség- és gyümölcstermelés területén kiemelt jelentősége van a környezettudatos termesztésnek. Örömteli, hogy a kertészek is éltek az agrár-környezetgazdálkodási támogatás és az ökológiai gazdálkodás támogatásának lehetőségével, ami stabil segítséget nyújt 2025-ig. A miniszter kijelentette, hogy a kertészek tudatos termeléssel, a változásokra történő felkészüléssel válhatnak az új rendszer nyerteseivé.

A termelői piacok fontossága

A napokban jelent meg olyan önkormányzatoknak szóló felhívás, melyek keretében akár 100 millió forint is igényelhető, termelői piacok kialakítására, fejlesztésére. Fontos, hogy ezek a termelői piacok valóban modern közösségi helyszínek legyenek, ahol a termék és a kultúra harmonikusan találkozik.

A közösségi  piacok fontos szerepet játszanak a gyorsan változó világban, megőrizve az identitást, és lehetővé téve a vásárlók számára, hogy olyan minőséget, frissességet és sokszínűséget találjanak, amit a boltok polcain nem mindig találnak meg. Emellett fontos divatossá tenni ezeket a piacokat, amelyek továbbá kiemelt szerepet játszanak az élelmiszerbiztonság terén is, mivel itt értékesített termékeknek sokkal kisebb az ökológiai lábnyoma, mint a távoli országokból származó áruké.

A fenti gondolatmenethez igazodik a miniszter nyár bejelentése is, hiszen ezekben a gazdaságokban megtermelt zöldségek és gyümölcsök jelennek meg a közösségi piacokon és jelentik a különbözőséget a nagyüzemi (akár külföldi) választékkal szemben.

Felértékelődő tanyák és falvak

Ahogy a bejegyzésünk elején említettük a kiskertek megművelése fontos és összetett agrárstratégiai elképzelés, mely során azok a kistermelők jutnak forrásokhoz, akik saját kertjüket gondozzák és ezt legalább öt évig folytatják, akár 5,5-6 millió forint támogatást is kaphatnak. Az új pályázati ciklusban több olyan felhívás is meg fog jelenni, amely a tanyákon és a falvakban gazdálkodók számára nyújthat segítséget. Korábban is voltak felhívások (például a Kisüzemek támogatása és a Fiatal Gazda támogatás), amelyek ezt a célt szolgálták. Ezeknek a hosszútávú programoknak köszönhetően felértékelődött a falusi és a tanyasi gazdálkodás szerepe.

Jelenleg a tanyákon élők 65 százaléka nem helyi születésű, hanem újonnan költözött oda. Ők azok, akik átalakították a magyar gasztronómiát, népszerűsítették a kézműves termékeket, visszahozták a gyümölcsfeldolgozás iránti érdeklődést, és népszerűsítették a helyi tájfajtákat. Így a jövőben ez a célcsoport még nagyobb szerepet kap a vidékfejlesztési felhívások kialakításánál.

Küldhetünk pár ígéretes pályázatot?

Értesüljön időben és érthető formában az Ön számára elérhető (és nyerhető) pályázati lehetőségekről.