Mikro-, kis- és középvállalkozások digitalizációjának támogatása

(DIMOP PLUSZ 1.2.3/A-24)

KKV-k digitalizációjának támogatása Hitelprogram

A KKV-k digitalizációjának támogatása Hitelprogram (DIMOP Plusz 1.2.3/A-24) célja a nagyon alacsony és alacsony digitális intenzitással rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének javítása a digitális transzformáció, azon belül a piacon elérhető alap- és emelt szintű digitális megoldások bevezetésének és működtetésének támogatásával. A konstrukció a vállalkozások hatékonyságát és jövedelemtermelő képességének kívánja erősíteni.

A Hitelprogramot két részre bontották, így több vállalkozás részesülhet támogatásban. Hasonló névvel megjelent a DIMOP PLUSZ 1.2.3/B-24 program is, amelyben kicsit más feltételekkel az alacsony digitális intenzitással rendelkező KKV-k pályázhatnak, a program részletei ide kattintva érhetők el. Illetve a két programról egy összehasonlító táblázatot is készítettünk, ami ide kattintva érhető el.

Kik igényelhetik a támogatást?

Olyan devizabelföldinek minősülő, Magyarország területén székhellyel, illetve az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarország területén fiókteleppel és magyar adószámmal rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások, akik:

  • mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősülnek,
  • rendelkeznek legalább egy lezárt, teljes üzleti évvel, amelybe az előtársaságként való működés időszaka nem számít bele,
  • a megvalósítási helyszínen legalább 1 éve bejegyzett székhellyel, telephellyel vagy fiókteleppel rendelkeznek,
  • a megvalósítási helyszín alkalmas a projekt megvalósítására, tehát a projekt tárgyát képező tevékenység elvégezhető a helyszínen és biztosított a megfelelő infrastruktúra (szoftver/hardver illetve mobileszközök beszerzése esetén a megvalósítási helyszínnek az a székhely, telephely vagy fióktelep minősül, amelyre a beszerzett eszközök számvitelileg aktiválásra kerülnek),
  • a Hitelprogram által kijelölt digitális érettségi felmérő rendszer alapján nagyon alacsony vagy alacsony digitális intenzitással rendelkeznek,
  • gazdaságilag potenciálisan életképesek, azonban finanszírozási forrásokhoz nem, vagy nem megfelelő mértékben jutnak hozzá,
  • kettős könyvvitelt vezető jogi személyiségű gazdasági társaságok (Kft., Rt., KKT., Bt., Szociális szövetkezet, Egyéb szövetkezet, SE, SCE, Külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe, Egyéni vállalkozó, Egyéni cég).

A KKV-k digitalizációjának támogatása Hitelprogram (DIMOP Plusz 1.2.3/A-24) támogatás jellege, mértéke

A KKV-k digitalizációjának támogatása Hitelprogram (DIMOP Plusz 1.2.3/A-24) keretösszege 27,8 milliárd Ft, amelyből  a Budapest területén megvalósuló projektekre 4,1 milliárd forintot, Budapest kivételével Magyarország egész területén megvalósuló projektekre pedig 23,6 milliárd forintot különítettek el.

Az igényelhető kölcsön összege 3 millió Ft – 20 millió Ft, melynek maximum az 50%-a vissza nem térítendő támogatásként is igényelhető a kölcsönszerződésben meghatározott eredményességmérési mutatók teljesítése esetén. Kamat: 0% Egyéb költségek tekintetében a kölcsönkérelem bírálatával, a kölcsönszerződés megkötésével és módosításával, valamint a kölcsön folyósításával összefüggésben nem számítható fel díj, kivéve az, amely harmadik felet illet, például értékbecslői, közjegyzői díj stb.

Az elvárt önerő mértéke a projekt elszámolható költségének legalább 10%-a. A kölcsön összegét a türelmi idő lejártát követően havonta, egyenlő tőketörlesztő részletekben kell törleszteni. A Futamidő a kölcsönszerződés megkötésétől számított maximum 8 év. A Rendelkezésre tartási idő a kölcsönszerződés megkötésétől számított 3-18 hónap. A Türelmi idő a rendelkezésre tartási idő végétől számított maximum 6 hónap, a kölcsönszerződés megkötésétől számított maximum 18 hónap. A projekt megvalósítási határideje a szerződéskötést követő 18 hónap, indokolt esetben további 6 hónappal meghosszabbítható. A beruházás tárgyát fedezeti körbe kell vonni, és a beruházás tárgya a futamidő végéig nem idegeníthető el.

Igényelhető: 3 millió – 20 millió Ft

0%-os hitel, amelynek akár az 50%-a vissza nem térítendő támogatásként igényelhető

Támogatható tevékenységek

A KKV-k digitalizációjának támogatása Hitelprogram (DIMOP Plusz 1.2.3/A-24) keretében négy célterületre lehet együttesen vagy külön-külön kölcsönkérelmet benyújtani.

A pályázatban önállóan támogatható az alap és emelt szintű digitális technológiák, szolgáltatások bevezetéséhez és működtetéséhez szükséges immateriális javak és felhőszolgáltatások beszerzése és az alap- és emelt szintű szintű digitális technológiák, (pl. felhőalapú) szolgáltatások bevezetésének és működtetésének szakmai megvalósításhoz kapcsolódó szolgáltatási, tanácsadási és betanítási tevékenységek.

Azonban önállóan nem támogatható az alap- és emelt szintű digitális technológiák, szolgáltatások bevezetéséhez és működtetéséhez szükséges informatikai, telekommunikációs, hálózati, szenzortechnológiai, automatizációs és robotikai eszközök beszerzése és a tájékoztatáshoz, nyilvánossághoz kapcsolódó tevékenységek.

Szoftver vásárlása esetén az alábbi termékek közül választhat.

  • alapszintű felhőalapú számítástechnikai szolgáltatások bevezetése (pl. e-mail, irodai szoftver alkalmazások, pénzügyi vagy számviteli szoftveralkalmazások, fájlok tárolása, a vállalkozás szoftverének futtatásához szükséges infrastruktúra és kapacitás használata)

  • internetes megjelenést biztosító honlapok, portálok

  • e-kereskedelem beindítását vagy továbbfejlesztését szolgáló szoftverek vagy felhőszolgáltatások bevezetése

  • automatikus feldolgozásra alkalmas e-számlázó szoftverek vagy felhőszolgáltatások bevezetése

  • táv- és csoportmunka támogatást biztosító szoftverek vagy felhőszolgáltatások bevezetése

  • integrált vállalatirányítási (ERP) megoldások bevezetése

  • ügyfélkapcsolat-kezelési (CRM) megoldások bevezetése

  • IKT biztonsági megoldások bevezetése

  • fejlett vagy közepesen fejlett felhőalapú számítástechnikai szolgáltatások bevezetése

  • mesterséges intelligencia (MI) technológiák, szolgáltatások bevezetése

  • az alábbi szolgáltatásokból legalább egy bevezetése: pénzügyi és/vagy számviteli szoftveralkalmazások; vállalati erőforrás-tervezési (ERP) szoftveralkalmazások; ügyfélkapcsolat-kezelési (CRM) szoftveralkalmazások; biztonsági szoftveralkalmazások; tárhely szolgáltatás a vállalkozás adatbázisa(i) számára; valamint az alkalmazásfejlesztéshez, teszteléshez vagy telepítéshez fejlesztőkörnyezetet biztosító számítástechnikai platform

  • az alábbi technológiákból, szolgáltatásokból legalább egy bevezetése: az írott nyelv elemzésére alkalmas technológiák (szövegbányászat); a beszélt nyelvet gépen olvasható formátumra átalakító technológiák (beszédfelismerés); írott vagy beszélt nyelv generálásra alkalmas technológiák (természetes nyelv generálás: olyan technológia, amely a strukturált adatokat természetes nyelvvé alakítja); tárgyak és személyek kép alapján történő azonosítására alkalmas technológiák (képfelismerés, képfeldolgozás); gépi tanulás adatelemzés céljából (pl. mélytanulás); a különböző munkafolyamatok automatizálására vagy a döntéshozatal támogatására alkalmas technológiák (mesterséges intelligencián alapuló, folyamatautomatizációra alkalmas szoftverrobot); a gépek fizikai mozgását lehetővé tevő technológiák, amelyek a környezet megfigyelésén alapul és önálló döntéshozatalra képesek (autonóm robotok, önjáró járművek, autonóm drónok)

  • nagy adathalmazokhoz kapcsolódó és egyéb adatanalitikai technológiák, szolgáltatások bevezetése

  • a vállalkozáson belülről, illetve külső forrásból (pl. szállítóktól, fogyasztóktól és a kormányzattól) származó adatok alapján minták és trendek adatainak értelmezésével az üzleti teljesítmény növelése érdekében döntéshozást és előrejelzést támogató technológiák és szolgáltatások bevezetése. A feldolgozható adatforrás típusok: forgalmi/pénzügyi adatok; fogyasztókra vonatkozó adatok; közösségi média adatok; weben elérhető adatok; hordozható eszközök helymeghatározásra vonatkozó adatai; okos eszközök, szenzorok adatai; kormányzati szervek nyílt adatai; műholdas adatok

Legfontosabb pénzügyi kondíciók

Kamat:
0%

futamidő:
kölcsönszerződés megkötésétől számított maximum 8 év

kezelési költség:
0 Ft

rendelkezésre tartási jutalék:
0 Ft

előtörlesztési
díj:
0 Ft

biztosíték:
az elvárt fedezettség mértéke 50%

Nem elszámolható költségek

A KKV-k digitalizációjának támogatása Hitelprogramban (DIMOP Plusz 1.2.3/A-24) nem számolhatók el a következő költségek:

  • levonható áfa

  • kamattartozás-kiegyenlítés

  • hitelkamat, kivéve a kamattámogatás vagy garanciadíj-támogatás formájában nyújtott vissza nem térítendő támogatás

  • hiteltúllépés költsége, egyéb pénzforgalmi költségek

  • deviza-átváltási jutalék

  • pénzügyi, finanszírozási tranzakción realizált árfolyamveszteség

  • bírságok, kedvezményezett által fizetett kötbérek és a polgári perrendtartásról szóló törvény szerinti perköltség, függetlenül attól, hogy bíróság által megítélésre került-e

  • jutalom, illetve az olyan jutalom jellegű kifizetés, amely mögött a teljesítés nem igazolható

  • munkavégzésre irányuló jogviszony megszűnése vagy megszüntetése esetén a szabadságmegváltás és a végkielégítés

  • pályázatírói költségek

  • ingatlan bérleti díjak

A pályázatok benyújtásának határideje

A KKV-k digitalizációjának támogatása Hitelprogram (DIMOP Plusz 1.2.3/A-24) keretében a kis- és középvállalkozások 2024. december 5-től, a mikrovállalkozások 2025.02.01-től adhatnak be támogatási kérelmet forráskimerülésig, de legkésőbb 2027. június 30-ig.

Az alábbi mezők kitöltésével kérhet díjmentes értesítést, ha elérhető lesz a pályázat.