Másodszor bővítették ki a „A munkavállalók és vállalatok alkalmazkodóképességének és termelékenységének javítása a munkaerő fejlesztésén keresztül” című GINOP Plusz 3-2-1-21-es pályázatot. A korábbi december végi határidő mellé így további 4 hónapot kaptak azok a vállalkozások, amelyek munkaerő fejlesztése témában kívánnak pályázni. Az új beadási határidő 2023. április 30.
A 15 milliárd forintos forrásból kiírt pályázat során többféle képzésre, bértámogatásra (a képzés során kieső munkaidőre jutó bér támogatása), projektelőkészítésre és egyéb a képzéssel járó költségekre lehet pályázni. A Munkaerő fejlesztése pályázat egyértelmű célja, hogy a megfelelő vállalkozásoknak növelje a termelékenységüket azáltal, hogy továbbadott támogatást nyújt a korszerű munkahelyi képzések megvalósításához. Blogbejegyzésünkben leporoljuk a pályázat sarkalatos pontjait, vázoljuk a lehetséges képzések körét és a támogatások intenzitását, mértékét.

Kiknek szól a munkaerő fejlesztése pályázat?
A Munkaerő fejlesztése pályázatban való induláshoz a cégeknek rendelkezniük kell legalább 1 teljes lezárt üzleti évvel (nagyvállalatok esetében 2 évvel), Magyarországi székhellyel, megvalósításhoz szükséges önerővel, valamint igazolniuk kell, hogy a benyújtás időpontjában nem áll fenn köztartozásuk. A képzésbe bevont munkavállalók száma mikro-, kis- és középvállalkozások esetében minimum 3 fő, nagyvállalatok esetében pedig legalább 8 fő oktatása szükséges.
A támogatások összetétele különböző
A Munkaerő fejlesztése pályázatban a támogatás mértéke és összetétele a vállalkozás méretének függvénye. Mikro- és kisvállalkozás esetében 70%-os, középvállalkozás esetén pedig 60%-os az intenzitás, míg nagyvállalat esetén a költségek felét biztosítja a támogatás. Csekély összegű és mezőgazdasági képzések esetén mikro- és kisvállalkozás esetében a támogatás 100%.
A maximális elnyerhető összeg szakaszonként 75 millió Ft mikro-, kis- és középvállalkozások esetében, míg a nagyvállalatok ennek dupláját kaphatják.
A maximálisan elszámolható egy főre jutó képzési költség 250.000 Ft, amely 4 további szempont egyikének teljesítése esetén 350.000 forintra is növelhető. Ezek a szempontok:
- a hátrányos helyzet vagy megváltozott munkaképesség,
- Szabad Vállalkozási Zónában pályázó cég,
- kiemelt ágazatban tevékenykedő vállalkozás
- IKT tanfolyamok
Milyen képzésre lehet pályázni?
A GINOP Plusz 3.2.1 munkaerő fejlesztésére kiírt pályázatban támogatható, legalább 16 órás oktatások skálája széleskörű, amelyet 4 kategóriába soroltak:
- Szakmai képzések során valamely foglalkozás, munkakör, vagy munkatevékenység végzéséhez szükséges kompetencia megszerzése, fejlesztése van a középpontban. Ilyen képzések a következők lehetnek például létesítmény energetikus, raktárvezető vagy gyártósori eszközök szerelése (munkafolyamat)
- A Soft skill képzések a munkaerőpiacon széleskörben alkalmazható kompetenciák megszerzésére vagy fejlesztésére irányuló oktatás, ami ágazattól, szakmától független. Ilyen például a projekt alapú csapatmunka, a hatékony ügyfélszolgálati kommunikáció, vezetői készségek fejlesztése, alapkompetenciák fejlesztése, post-covid hatásokat feldolgozó tréning
- Az IKT (Információs és kommunikációs technológiákra irányuló) képzések a digitális technológia használatához vagy alkalmazásához szükséges kompetencia megszerzésére, fejlesztésére irányul. Ilyen például az irodai szoftverek használata, CNC programozási ismeretek, vagy a Java programozói képzés.
- A negyedik kategória a nyelvi képzések, amely az Európai Tanács Közös Európai Referenciakeretben ajánlott hatfokozatú rendszer megfogalmazott követelmények teljesítésére irányuló tanfolyamokat foglalja magába. A támogatott oktatások történhetnek belső vagy külső formában.A lebonyolítás formája többféle lehet: kontaktórás, online, távoktatás vagy zárt rendszerű elektronikus távoktatás.
Hogyan indítható el a képzési folyamat?
A projekt elindításhoz az alábbi lényeges pontokat kell betartani:
- A képzések megvalósíthatók külső képzésként (ebben az esetben 3 db árajánlattal kell alátámasztani) vagy belső képzés keretében (a pályázat nyertese a FAR-adminisztrációt maga végzi).
- A támogatott képzések kontaktórás és online formában, távoktatás és zárt rendszerű elektronikus távoktatás keretében is megvalósíthatóak.
- Önálló és együttes kérelmenként maximálisan 15 db eltérő képzési programú képzés rögzíthető. Egy képzésnek számítanak az azonos tartalommal, több csoportban indított, Fktv. szerinti képzések.
- Legalább 16 órás képzések támogathatók.
- Mikro-, kis- és középvállalatok esetében legalább 3 fő, míg nagyvállalatok esetében legalább 8 fő képzése szükséges a támogatás igénybevételéhez.
Az oktatásokon felüli támogatások
A képzések támogatása mellett egyéb munkaerő fejlesztésére vonatkozó tételekre is lehetséges forrást igényelni. Ilyen a kieső munkaidőre jutó bér támogatása (minimálbér másfélszereséig terjedhet), a projektelőkészítés kiadása (10 millió Ft támogatásonként 500 ezer Ft), a projektmenedzsment ráfordítása (az összes elszámolható költség legfeljebb 2,5%-a), valamint a szakmai megvalósításban közreműködő munkatársak költségei (maximum havi 300 ezer Ft).
A pályázatok benyújtásának határideje
A „Munkahelyi képzések támogatása” pályázatra a támogatási kérelmeket 2022. február 15. – 2023. április 30-ig lehet benyújtani.