Szeptember 12-ig zajlik a társadalmi egyeztetése annak a lakossági napelemes és fűtési rendszerek támogatása EU-pályázatnak amire már most óriási érdeklődés mutatkozik. A fokozott figyelem nem meglepő, hiszen 100%-os vissza nem térítendő támogatásról van szó.
A napokban szakértőink webkonferenciát tartottak a pályázatról, blogbejegyzésünkben pedig összefoglaljuk azokat a fontos információkat, amiket az élő adás résztvevői hallhattak.

A webkonferencián György Zoltán értékesítési vezető beszélgetett Kustyán Olivér kollégával, akit magánemberként kifejezetten érdekel ez a pályázati lehetőség. Összefoglalásra került mi is a konkrét célja pályázatnak, melyek a támogatható tevékenységek, milyen feltételekkel lehet pályázni, beszéltek arról is, hogy kik azok, akik élni tudnak ezzel a pályázat lehetőséggel és kiket zárnak ki. Számszerűsítették, hogy milyen kereseti feltételek mellett lehet igénybe venni a támogatást. Azt is elmondták milyen ingatlanok jöhetnek számításba a pályázat esetében és a beadási határidőkre is felhívták a résztvevők figyelmét.
Mi a pályázat célja?
A pályázat céljai közé tartozik, hogy a lakosság a különböző lakóépületeket megújuló energiaforrással lássa el és energiakorszerűsítést hajtsanak végre. Korszerűbb kényelmes, környezettudatos otthonokban lakjanak az emberek. Továbbá célkitűzés a rezsicsökkentés és az üvegházhatású gázok kibocsátásának visszafogása is.
György Zoltán hozzátette, hogy uniós forrásból érkező pályázati pénzről van szó, ahol fő cél a környezetünk megóvása, a károsanyag kibocsátás csökkentése. A napelemtelepítési és ehhez kapcsolódó fűtés-korszerűsítési támogatás mintegy 202 milliárd forintos kerettel valósulhat meg.
Melyek a támogatható tevékenységek?
A támogatható tevékenységek közül elsőként a tetőszerkezetre helyezett, saját fogyasztás kiváltását célzó napelemes rendszer létesítéséről beszéltek. Elmondták, hogy a pályázni szándékozók közül biztosan lesznek olyanok, akik házukat kizárólag egy napelemes rendszerrel bővítenék és ennek megvalósulásával már elégedettek is lennének. Lesznek azonban olyan pályázó ingatlantulajdonosok akik a napelemes rendszer telepítése mellett igénybe vennék a nyílászáró csere lehetőségét is és komplett fűtési rendszer megújításában gondolkodnak, akár a napelemkhez kapcsolódó akkumulátoros tárolórendszerek kiépítésével számolnak, valamint használati melegvíz előállító rendszerek létrehozásával.
Kik vehetnek részt a pályázatban?
A webkonferencián az is kiemelték, hogy a napelemek olyan ingatlanokra tehetők fel, ahol az épület már alkalmas a felhelyezésre, tehát ebből a pályázati pénzből a tetőszerkezetet nem lehet rendbe tenni, az ingatlannak a napelemes beruházásra „kész” állapotúnak kell lenni. – Számítások szerint mintegy 35 ezer háztartást érintene a pályázati lehetőség.
A webkonferencia során felvázolták, hogy kik vehetnek részt a pályázatban. A feltételek szerint a pályázó magyar adóazonosító jellel rendelkezik és a beruházással érintett ingatlanban (rész)tulajdonjoggal rendelkezik, valamint megfelel a jövedelmi előírásnak és állandó lakcímet létesített a pályázat által érintett ingatlanban.
Kustyán Olivér arra a kérdésére, hogy több részletben is meg lehet-e valósítani a beruházásokat abban az esetben, ha az ingatlannak több résztulajdonosa van, a szakértői válasz az volt, hogy egy ingatlanra egy pályázat nyújtható be, tehát jól át kell gondolniuk a pályázóknak fejlesztési elképzeléseiket.
Milyen jövedelmi előírásokra kell figyelni?
A jövedelmi előírás kapcsán fontos, hogy támogatásra csak az jogosult, akinek otthonában az egy főre eső éves jövedelem nem haladja meg a 4,85 millió forintot. Egy élő példát is bemutattak hogyan is kell számolni a jövedelmet. Az alábbi képlet szerint kell kalkulálni minden esetben:
Kik nem pályázhatnak?
Az előadásban kitértek néhány fő tényezőre azzal kapcsolatban, hogy kik esnek ki eleve ebből a támogatásból, melyek a kizáró okok. Gyakorlatilag azok nem pályázhatnak, akikre az alábbi pontok valamelyike érvényes:
- nem természetes személy (nem magánszemély)
- nem rendelkezik magyar adóazonosító jellel
- adótartozása van
- kiskorú személy
- megtévesztő adatot szolgáltat
- cselekvőképtelen
- adatszolgáltatási vagy nyilatkozattételi kötelezettségének nem tesz eleget.
György Zoltán megjegyezte, abban az esetben, ha például a család egyik tagja kft. – vel rendelkezik és a cég akár kis százalékban szerepel a tulajdoni lapon akkor ez az ingatlan természetesen nem szerepelhet a pályázaton. Az összes kizáró tényezőre nem tért ki, hiszen ennél több, kizáró ok is előfordulhat, amelyekről érdeklődés esetén kollágáink adnak részletes tájékoztatást.
Felmerült az a kérdés, hogy egyáltalán milyen ingatlan indulhat el ezen a pályázaton és számít-e az, hogy az ország melyik régiójában található a ház.
György Zoltán elmondta, hogy nagy valószínűséggel a családi ház kategóriájából pályáznak majd legtöbben, de a pályázaton részt vehetnek az osztatlan közös tulajdonban lévő lakóházak, ikerházak, sorházak is és akár a maximum 6 lakásos társasházak is.
Az ingatlan elhelyezkedése ennél a pályázatnál csak abból a szempontból számít, hogy mikor kell benyújtani a pályázatot. A 100 %-os vissza nem térítendő támogatás az ország bármelyik régiójában lévő ingatlanra vonatkozik. Egy táblázat segítségével ismertették a beadási időszakokat. A pályázat az alábbi első ütem keretében, régiónkénti csoportosításban a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig nyújtható be.
György Zoltán elmondta, hogy az első ütem 2020 november 15-től indul, a 202 milliárd forintos keret fele jut el a pályázókhoz ebben a körben, majd a másik részét három részre osztják és később 2022 márciusában majd 2023-ban, valamint 2024 tavaszán is lesz lehetőség pályázni a tervek szerint. Az egyes célterület esetében kiemelték, ahol kizárólag napelemek jönnek számításba, ott fontos mérőszám, hogy 5 kW-ig lehet napelemes rendszert telepíteni a tetőre.

Finanszírozás kérdésköre
A finanszírozás vonatkozásában elmondták, hogy a minimális támogatási összeg 500 000 Ft. A támogatás mértékét részletezve az előadásból kiderült, hogy a tetőszerkezetre helyezett, saját fogyasztás kiváltását célzó napelemes rendszer létesítése esetén az alábbi konkrét bruttó összegre lehet számítani:2.896.108 Ft,
Abban az esetben, ha napelemes rendszer telepítése, nyílászárók cseréje, tárolókapacitás létesítése és fűtési, valamint használati melegvíz előállító rendszerek elektrifikálása történik akkor a támogatás:
- vízbázisú házközponti fűtési rendszerrel nem rendelkező ingatlan eseténesetén
- bruttó: 9.368.464 Ft
- vízbázisú házközponti fűtési rendszerrel rendelkező ingatlan esetén esetén bruttó:559.214 Ft.
A megfelelő időzítés és a komoly felkészültség ennél a pályázatnál rendkívül fontos, hiszen könnyedén le lehet csúszni erről a lehetőségről. Rengeteg az érdeklődő és hamarosan a beadási időszak is elkezdődik, így érdemes minél hamarabb elkezdeni a pályázat összeállítását.