Fiatal Gazda Pályázat
2025
(KAP-RD05-RD01b-1-25)

fiatal gazda pályázat

A gazdálkodók 31%-a 65 év feletti, míg a 34 év alattiak aránya csupán 6%. A gazdálkodói réteg elöregedésén túl jelentős probléma, hogy a szakismerettel rendelkezők aránya a 35 évnél fiatalabbak körében az uniós átlagnak csak mintegy a fele. Ezért indították el újra a Fiatal gazda pályázatot, azaz a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása (KAP-RD05-RD01b-1-25) pályázatot, melynek célja egyrészt a mezőgazdaságban tapasztalható elöregedés megállítása, az agrár-nemzedékváltás ösztönzése, valamint a fiatalok vidékről történő elvándorlásának csökkentése érdekében induló támogatás biztosítása a mezőgazdasági termeléssel élethivatásszerűen foglalkozni kívánó gazdálkodók számára, emellett a fiatal mezőgazdasági termelők által vezetett üzemek versenyképességének, hozzáadott érték termelésének fokozása új, innovatív termesztési, tenyésztési és termelési technológiák elterjesztésének és fejlesztésének támogatása révén.

A Fiatal gazda pályázat egyik legfőbb előnye, hogy van benne szabad felhasználású támogatás is az 1. célterület kapcsán!

A mezőgazdaságban a fiatalabb generáció komoly eredményeket fog elérni a következő években, ezért létfontosságú, hogy a fejlődni vágyó kisebb gazdaságok vezetőihez is eljussanak az uniós agrár támogatások. Hiszünk abban, hogy egy jó ötlethez esély és pénz is jár, célunk, hogy ezt a legegyszerűbb módon meg is kapják a pályázók.

Kik pályázhatnak?

Olyan fiatal mezőgazdasági termelők igényelhetik a támogatást, akik megfelelnek a következő feltételeknek:

1. Természetes személyekre az alábbi kritériumok vonatkoznak:

  • 18. életévét betöltött, de 40. életévénél nem idősebb,
  • rendelkezik államilag elismert vagy honosított mezőgazdasági jellegű végzettséggel – vagy ennek megfelelő szakmai tapasztalattal,
  • legfeljebb 5 éve alapított mezőgazdasági üzemet vezet,
  • legalább 10.000, de legfeljebb 50.000 euró STÉ értékű mezőgazdasági üzemmérettel rendelkezik, amely nem származhat gomba (U1000 termékkód) termesztésből. A jelenlegi gazdaságméretének Standard Termelési Értékéről itt tájékozódhat.

2. A fiatal mezőgazdasági termelő tényleges és hosszú távú ellenőrzése alatt álló jogi személyeket érintő feltételek:

  • a jogi személy képviselője 18. életévét betöltött, de 40. életévénél nem idősebb személy,
  • rendelkezik államilag elismert vagy honosított mezőgazdasági jellegű végzettséggel – vagy ennek megfelelő szakmai tapasztalattal,
  • a mezőgazdasági tevékenységet a támogatási kérelem benyújtásától számított 5 évnél nem régebben végző vállalkozás,
  • a jogi személy legalább 10.000 euró STÉ értékű, a jogi személy és a benne tényleges és hosszú távú ellenőrzést gyakorló fiatal mezőgazdasági termelő együttesen legfeljebb 50.000 euró STÉ értékű üzemmérettel rendelkezik, amely nem származhat gomba (U1000 termékkód) termesztésből. A jelenlegi gazdaságméretének Standard Termelési Értékéről itt tájékozódhat.

A támogatás jellege, mértéke

A pályázat keretösszege 79 milliárd Ft, az 1. célterületre 39 milliárd forintot, a 2. célterületre pedig 40 milliárd forintot különítettek el. A Fiatal gazda pályázat egy vissza nem térítendő támogatás, melynek típusa egyösszegű átalánytámogatás és tételes költségelszámolás. Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege az 1. célterületben (Generációs megújulás fiatal mezőgazdasági termelők induló támogatásával) 14,6 millió Ft. A 2. célterületben (Fiatal mezőgazdasági termelők beruházásainak támogatása) 10,5 millió Ft – 75 millió Ft igényelhető, 70%-os támogatási intenzitással. A pályázat által várhatóan kb. 2000 gazdaság jut támogatáshoz.

Az 1. célterületen kapott támogatás 50%-át a pályázó a Támogatói Okirat kiállítását követően támogatási előlegként megkapja. A 2. célterület vonatkozásában a Támogatói okiratban meghatározott támogatási összeg 25%-áig lehet előleget igényelni! Az előleggel történt teljes elszámolást követően újabb 25% előleg lehívására van lehetőség.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás akár 89,6 millió Ft

70-100% támogatási intenzitással

Elszámolható költségek

A pályázónak kötelező az 1. célterületre és a 2. célterületre is együttesen kötelezettséget vállalni. Kizárólag a két célterület alapján támogatott tevékenységek együttes megvalósítása esetén részesülhet támogatásban.

1. célterület – Generációs megújulás fiatal mezőgazdasági termelők induló támogatásával

2. célterület – Fiatal mezőgazdasági termelők beruházásainak támogatása

Állattartáshoz kapcsolódó fejlesztések

  • állattartó telepi épületek építése, bővítése, fejlesztése

  • takarmányelőkészítés, kiosztás, tartósítás és kezelés gépei

  • állategészségügyhöz és állathigiéniához kapcsolódó eszközök és gépek

  • szálastakarmány betakarítás eszközei és munkagépei

  • traktor beszerzése

Kertészeti termelőtevékenység fejlesztése

  • kertészeti termelőtevékenységet szolgáló épületek, létesítmények építése, bővítése, fejlesztése

  • mezőgazdasági erőgéphez, traktorhoz kapcsolható munkagépek

  • kertészeti tevékenység végzéséhez szükséges, egyéb gépek, eszközök beszerzése (pl: mezőgazdasági pótkocsi, vontatott betakarítógép, talajművelő gép, traktor)

  • tavaszi fagykár megelőzését szolgáló eszköz, berendezés, technológia beszerzése és telepítése

  • betakarítást követő áruvá készítést szolgáló eszközök beszerzése: válogatás, tisztítás, osztályozás, csomagolás, gépei/gépsorai, kapcsolódó technológiai berendezései

Terménytisztítók és terményszárítók beszerzése, terménytárolók építése, bővítése, technológiai korszerűsítése

  • kisméretű fémsilók (30-300 tonna tárolókapacitással) létesítése

  • terményszárítók létesítése, kapacitásnövelése

  • terménytároló létesítése, ami lehet síktároló vagy gabonasiló is

  • terményszárítók, terménytisztítók, és terménytárolók energetikai hatékonyságnöveléssel nem járó technológiai felújítása, épített vagy mobil eszközök beszerzése, technológiák beszerzése, felújítása

  • magtisztítók, elő- és utótisztítók beszerzése

  • terménytárolókban használatos anyagmozgató gépek és egyéb technológiai elemek beszerzése

Gyümölcstermő-, gyógy-, aroma és fűszernövény-, borszőlő ültetvény telepítése

  • új ültetvény telepítése

  • gyümölcsültetvény cseréje

Választható, önállóan nem támogatható tevékenységek:

  • műveletelőkészítés (szakmai előkészítés, közbeszerzés)

  • mérnöki feladatok, műveletmenedzsment

  • a pályázat részeként megvalósítandó telepi infrastruktúra-fejlesztés megvalósítása és/vagy eszközbeszerzés, amely magában foglalja a vagyonvédelem gépeinek, eszközeinek beszerzését (max 20 %)

  • áruszállításra, terepi munkavégzéshez használt, N1 járműkategóriába sorolt, gépjárművek beszerzése (max 5 millió Ft)

  • telepen belül megvalósuló infrastruktúra fejlesztés (max 20%)

  • „A” célterület esetén: üzemen belüli anyagmozgatás gépei (mezőgazdasági pótkocsi, rakodógép, homlokrakodó, targonca), telepirányítási rendszer telepítése, szervestrágya kijuttatás eszközeinek és munkagépeinek beszerzése, termény, takarmány, illetve alomszalma tárolásához kapcsolódóan építmények kialakítása, építéssel járó technológiák beszerzése ((pl.: telepi takarmánykeverőkhöz szemestermény-tároló technológia kialakítása)

  • „B ” célterület esetén: burgonyatárolók létesítése esetén új építésű szociális és kiszolgáló helyiségek építése; c) N1 járműkategóriába sorolt, kertészeti tevékenység végzéséhez kapcsolódó, áruszállításra használható szállítójárművek beszerzése, egyedi azonosítóval (például: „Print Screening” módszerrel megjelölt, chippel rendelkező) ellátott, legalább 1 200 X 800 X 760 mm külső mérettel rendelkező, konténerek beszerzése (max. 30.000 Ft/ db támogatási összeg), esővízgyűjtő rendszer kialakítása

  • „C ” célterület esetén: esővízgyűjtő rendszer kialakítása, meteorológiai adatgyűjtő állomás kialakítása

  • „D” célterület esetén: meteorológiai adatgyűjtő állomás kialakítása, az ültetvény védelmét biztosító kerítés kialakítás, az ültetvényhez tartozó támrendszer kiépítése

Kötelező vállalások

Mint minden vissza nem térítendő támogatás esetében ennél a pályázatnál is szükséges bizonyos vállalásokat tenni a pályázóknak. A nyertes pályázóknak a következő dolgokat kell teljesíteni az 1. célterület vonatkozásában:

  • az üzleti tervben vállaltak megvalósítása a támogatói okirat kiállításától számított 4. év végéig,
  • a támogatás 4. lezárt gazdálkodási évében a mezőgazdasági tevékenységből származó jövedelemnek el kell érni legalább az előző év kötelező bérminimum mértékét,
  • a kedvezményezett köteles a gazdaságot személyes közreműködéssel vezetni. (természetes személy személyes közreműködőnek minősül illetve jogi személy esetén a fiatal mezőgazdasági termelő általi vezetés),
  • 10.000 EUR STÉ üzemméret fenntartása a teljes megvalósítási és fenntartási időszakban,
  • évenkénti szakmai beszámoló benyújtása a megvalósítási időszak alatt,
  • szaktanácsadóval való együttműködés a megvalósítási és fenntartási időszakban.

A 2. célterület vonatkozásában a mezőgazdasági üzemi beruházásnak el kell érni a legalább 15 millió Ft elszámolható költséget.

Kizáró okok

  • Már részesült a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához igényelhető olyan támogatásban, amelynek forrása az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alap, vagy az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap volt.

  • Aki ezen felhívás alapján támogatásban részesül, nem támogatható a Generációs megújulás gazdaságátvevő támogatásával (KAP-RD06-1-25) pályázatban.

Közzétéve itt: Google Google
Tibor Rózsa profile picture
2022-04-20
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Minden tekintetben elégedett vagyok a céggel, Bodzán Attilával és Sütő Barbarával is. Az ingyenes napelem rendszerre, nyílászáró cserére és fűés elektrifikálásra pályázunk. Még várjuk a támogatói okiratot... Kicsit talán magasak a díjak, de úgy voltam vele nekem fontos, hogy nívós cég készítse a pályázatomat... Ha szóba esik én mindig ajánlom a Gordius Solutions Kft - t mindenkinek. Üdv.! Tibor!
Közzétéve itt: Google Google
Rita Rábaközi profile picture
2021-08-26
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
A Kisfaludy Pályázaton elnyert összegből tudtuk megvalósítani a felújításunkat. Az előzetes tájákoztatással és a pályázatírással voltak problémák, félreértések.... De a pályázatunk átkerült Szabó Nikolett kezébe, így minden sinre került. Precíz, közvetlen, segítőkész, gyors, megbízható és felelősségteljes a munka végzése, bármikor lehet számítani rá. Amikor az ellenőrzés zajlott, akkor is forró dróton voltunk és mindent meg tudtunk oldani. A pályázati elszámolás is sikeresen lezárult. Bruckner Szabolcs és Rita
Közzétéve itt: Google Google
László Seress. profile picture
2021-10-11
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Mezőgazdasági kisüzemek pályázatra pályáztam ami, jováhagyott birálatott kapott. Elégedett vagyok a pályázat író körültekintő munkályával. Mindenkinek csak ajánlani tudom.
Közzétéve itt: Facebook Facebook
Mihályné Mária profile picture
2019-03-24
positiveajánlja
U.I:A konzultáció teljesen ingyenes és nem is kötelezi semmire, azonban első kézből kap információt, hiszen személyre szabottan, az Ön helyzetét nézzük át, így kap teljes képet a pályázati lehetőségről. Készüljön fel kérdéseivel, hiszen maximum 50-60 perc áll majd rendelkezésünkre első körben. Kár lenne elszalasztania, hiszen napról napra fogy a pályázati keret! (Idézet a személyes találkozót megelőző levelezés egyikéből.) Csak a legfontosabbat nem közlik, hogy ez a "pályázati keret" - amiről én józan paraszti eszemmel legalább egy részét támogatásnak gondoltam, a tárgyaláskor derült ki róla, hogy ez bizony keményen visszafizetendő tulajdonképpeni hitel! A hatvan perc hamar elröppen, ha egy olyan ügyben kell dönteni, ami az ember megélhetését veszélyeztetheti, egy csomó olyan plusz kiadásokkal megtetézve (regisztrációs díj, siker díj, különböző szakvélemények beszerzése, stb.....) előfordul, hogy rámondja az igent. Így történt esetünkben is. Az Úr, ki foglalkozott velünk, nagy lelkesedéssel kezdte megírni a szerződést, s intézte az egyéb szükséges feladatait. Mikor a kinyomtatott szerződésünkkel visszaérkezett, közöltük, hogy gondolkodási időt kérünk!! Az addig szolgálatkész, kedves úrból egy haragos férfi lett, dobálta a szerződést tartalmazó dossziét és majdnem a laptopja is erre sorsra jutott.......... A pályázat mire szerettünk volna támogatást szerezni "Energetikai"
Közzétéve itt: Google Google
János Jakab profile picture
2021-07-05
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Tisztelt Gordius Solutions Tender Kft. ! A Kisfaludy pályázat keretében lehetőségem nyílt a pályázattal az általam működtetett Borostyán apartman korszerűsítésére illetve felújítására. A pályázatban szereplő korszerűsítésre 2 000 000 Ft értékben pályáztam, melynek lebonyolításában az önök segítségével sikerült ezt az összeget megnyerni. Köszönöm a pályázatban nyújtott segítségüket, a folyamatosan kapcsolattartást, és azt, hogy ha szükségem volt a tanácsukra és segítségükre mindig a rendelkezésemre álltak. Maximálisan meg vagyok elégedve a munkájukkal, a tanácsadóikkal, szeretném megköszönni Kucsáné Opre Brigitta segítségét, aki a pályázatom véglegesítésében és elfogadtatásában közreműködött. Tisztelettel: Jakab János
Közzétéve itt: Google Google
István Almádi profile picture
2022-08-01
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Mezőgazdasági kisüzemek fejlesztése pályázatban kértem a segítséget,amit az elvárt profi szinten teljesítettek. Már másodjára dolgozunk együtt, örülök,hogy számíthatok rájuk!
Közzétéve itt: Google Google
J SoVa profile picture
2021-05-06
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Mezőgazdasági Kisüzemek Fejlesztése pályázat során vettük fel a "Gordiussal” a kapcsolatot! A pályázati tanácsadónk: Hanász - Sütő Barbara volt, aki mindig közvetlen volt, és segítőkész! Nyertes pályázat lett!! Ami nagy öröm nekünk!! Köszönjük! Köszönjük szépen a munkáját, kívánunk jó erőt, egészséget és sok sikeres pályázatírást még! Üdvözlettel: Róbert & Julianna
Közzétéve itt: Google Google
József Peti Peterdi profile picture
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
A pályázat elkészítése során sok tapasztalatot szereztem. kezdem azzal hogy egy nyilvános oldalon keresztül találtam rá. Felvettem a kapcsolatot az illetékes személlyel és tulajdonkép megkezdődött a munka. A pályáztatás aránylag gyorsan ment, Áprilisban kezdtük és már átutalták az első részletet 4 mill. ft. Július ban. A megfelelő dokumentumok beszerzése nem nehéz, kis odafigyelést igényel, de semmi nehéz nem volt benne. Az én kapcsolat tartóm Fehérvári Brigitta volt, azt gondolom jó volt vele dolgozni és ez úton is köszönöm a munkáját a segítségét! Aki teheti vágjon bele megéri a fáradságot. Az én um. gazdaságom kicsi 6-7 ha. Én a pályázatot mezőgazdasági munka gépek beszerzésére vettem igénybe. Vetőgép, sorközművelő, talajmunkáló gépek. Ebben az évben már meg is kezdem a vásárlást! A pályázat ezen része jó és korrekt azt gondolom. de! rendben van hogy kapok 5 mill ft ot, ingyen! de ebből elmegy a sikerdíj és ha ezt a céget bízzuk meg akkor még egy kis plusz pénz is, nekem ez már közel 800.000 ft volt. Aztán ha valaki nem áfás akkor 27% elmegy vissza az államhoz!!! ez 1,3 milla!!!! el kell kezdenem vásárolni és már ebben az évben, de már nem léphetek be az áfa körbe. Csak Decemberben. A másik nagyon rossz dolog aki mondjuk olyan városban él ahol a lakosok száma meghaladja a 10,000 főt ott nem értem mi van? valószínű ök dupla pénzért adják el terményeiket vagy ingyen van a vetőmag meg minden. Nem értek vele egyet! Én még soha nem pályáztam semmire ezért gondoltam hogy egy kicsit meg gyorsítom az anyagi fejlődésem! Összességében a pályázat jó, és elérhető mindenki számára. Ezeket kivéve nem volt problémám ezzel kapcsolatban. mégegyszer köszönök mindent!
Közzétéve itt: Google Google
Irén Császárné Tóth profile picture
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Segítőkész felkészült csapat.Mezogazdasagi kisuzemek pályázattal dolgoztunk együtt Pozitív tapasztalataim voltak a pályázat zárásáig végigkísértek a folyamatot . Bátran ajánlom Őket!
Közzétéve itt: Google Google
Judit Deak profile picture
2022-10-21
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
A Mezőgazdasági kisüzemek támogatása VP2-6.3.1-20 pályázatát nyújtottuk be idén! Nekünk ez volt az első pályázatunk, így sok segítségre volt szükségünk, de a pályázatírónkkal Szabó Nikolettel nagyon elégedettek vagyunk! Mindenben segítségünkre volt, számíthattunk rá!
Közzétéve itt: Google Google
Zoltánné Kirtág profile picture
2021-09-19
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
A Gordius Solutions csapatával öröm volt dolgozni. Köszönöm Nekik hogy sikerre vitték a Mezőgazdasagi kisüzemek pályázatomat. Mindig gyors válaszokat kaptam. Precíz, gyors , lelkiismeretes, célratörő munkavégzés jellemmezte őket. Mégegyszer nagyon köszönöm! Várom a további lehetőségeket. Köszönettel: Kirtág Zoltánné
Közzétéve itt: Google Google
Attila Nemeth profile picture
2025-10-10
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Mezőgazdasági kisuzemek fejlesztése pályázatot adtuk be a Gordius Sulutions Tender Kft el. Rendkívül precízen kezelték a pályázatot nagyon elégedett vagyok velük. Köszönöm szépen.
Közzétéve itt: Facebook Facebook
István Csefó profile picture
2019-03-14
positiveajánlja
"A vélemény nyilvánításomat kissé korainak tartom tekintettel arra, hogy még nagyon az elején vagyunk az ügyintézésnek. Energetikus nyilatkozattal megvagyunk és folynak az árajánlat kérések. Napelem,hőszigetelés és nyílászáró a pályázat tárgya. Mindazonáltal az a véleményem, hogy Fehérvári Brigitta kollégájukban, egy nagyon kedves, segítőkész gyors és mindig rendelkezésre álló ügyintézőt ismertem meg! Eddig nagyon elégedett vagyok, és bízom benne, hogy egy sikeres projektet zárhatunk a végén. Üdv: István "
Közzétéve itt: Google Google
József Komári profile picture
2021-10-20
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Mg.-i Kisüzemes pályázatot nyújtottam be, amely pozitív elbírálásban részesült. A Gordius S. Tender Kft. képviseletében Juhász Ildikó koordinálta végig a pályázatomat. Mindvégig teljeskörű, korrekt felvilágosítást és hasznos segítséget kaptam. Szakmai támogatása nélkül ez a sikeres, a tevékenységem elkezdéséhez szükséges pályázat nem valósulhatott volna meg. Hálásan köszönöm a munkáját!
Közzétéve itt: Google Google
Gyula Csepregi profile picture
2021-05-20
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Már többször is próbálkoztam az elmúlt években mezőgazdasági kisüzemek támogatása című pályázatot beadni, de nem találtam olyan pályázatírót aki igazán nekem ebben segíteni tudott volna. 2020-ban netes keresgélés közben véletlenül bukkantam a Gordius Solution Tender Kft-re, és őket kértem meg, hogy segítsenek nekem ebben. Szerencsére jól választottam, mert Juhász Ildikó, aki a pályázatommal közvetlenül foglalkozott, és aki korrektül, érthetően elmagyarázott mindent, és úgy érzem, hogy maximálisan megvan a szakmai tudása, és rátermettsége a pályázat elkészítéséhez. Sokat köszönhetek neki! Csepregi Gyula
Közzétéve itt: Google Google
Zsolt Vörös profile picture
2023-04-27
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Tisztelt Gordius Solutions Tender Kft. Köszönjük segítségüket a Mezőgazdasági Kisüzemek pályázatom elkészítésében nyújtott szakmai támogatást. Márton Adrienn Mónika pályázatiró kiemelkedő munkáját nagyon szépen köszönjük.
Közzétéve itt: Google Google
Fanni Bocskor-Bali profile picture
2022-10-24
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Mezőgazdasági kisüzemek fejlesztése pályázat során kerestem fel őket, legjobb döntésem volt. Rugalmasan és segítőkészen álltak rendelkezésemre, mindig emlékeztettek a hiányosságokra, így nem keveredtem bele a dokumentumok beszerzésébe. Nagyon szépen köszönöm Hanász-Sütő Barbara segítségét, nagyon kedvesen és precízen vezetett végig a pályázat során.
Közzétéve itt: Google Google
György Bonifert profile picture
2022-07-01
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
"Mezőgazdasági Kisüzemek Támogatása" pályázat írásával bíztam meg a céget. Korrekt tájékoztatást kaptam a pályázat feltételeiről, a szükséges illetve beadandó dokumentumokról. A pályázati munkát kivállóan elkészítették, aminek is köszönhetően sikeresen el is nyertem a támogatási összeget. Külön Köszönet dr. Filepné Mogyorósi Juditnak, aki minden kérdésre készségesen , megfelelő szakmai felkészültséggel választolt és kiválló munkát végzett a pályázat írással! A céget csak ajánlani tudom. Köszönettel Bonifert György
Közzétéve itt: Google Google
Imre Szigeti profile picture
2021-04-26
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
A cég a Mezőgazdasági kisüzemek támogatása pályázat megírásában és végigvitelében segített. Kozákné Nagy Edit volt az a profi munkatárs, aki minden kérdésemre választ, tanácsot adott, fogta a kezem és vezetett a sikeres utolsó pillanatig. Köszönöm neki és kívánok további sikeres munkát és további közös együttműködést magunknak, hiszen a "platina" csomagot választva továbbra is számítok szakértelmére a következő években is.
Közzétéve itt: Google Google
Gyula Ballagó profile picture
2021-04-25
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
VP-M06.3.1-Mezőgazdasági kisüzemek pályázatom pozitív elbírálásban részesült, a Gordius Solutions Tender Kft. segítségével. Bízom benne nem utoljára kértem a segítségüket!

 A pályázatok benyújtásának határideje

A Fiatal gazda pályázatban a támogatási kérelmek benyújtására 2025. július 16-tól forráskimerülésig van lehetőség, az alábbi szakaszokban:

  1. benyújtási szakasz: 2025. július 16. – 2025. július 29.
  2. benyújtási szakasz: 2025. július 30. – 2025. augusztus 12.
  3. benyújtási szakasz: 2026. február 11. – 2026. február 24.
  4. benyújtási szakasz: 2026. február 25. – 2026. március 10.

Az alábbi mezők kitöltésével kérheted a díjmentes felmérést, amely megmutatja mekkora eséllyel tudsz indulni a pályázaton.