LEADER pályázatok

Helyi Fejlesztési Stratégián alapuló vállalkozásfejlesztési felhívások

Leader

Idén is folytatódik a LEADER program, amelynek keretében több milliárd forintnyi forrásra pályázhatnak a vidéken élő vállalkozások és a vidéki önkormányzatok, helyi fejlesztési célokra. Jelenleg sok pályázat zajlik egy időben, mely külön területekre lebontva nyújt támogatást a helyi lakosok részére, a térség igényeinek kielégítése és a fejlesztendő területek javítása céljából.

Kik pályázhatnak?

Az ország területén 103 LEADER Helyi Akciócsoport (HACS) mérte fel az adott térségek hiányosságait, majd ezek alapján javaslatot tettek arra,hogy a helyi vállalkozások bevonásával milyen támogatások szükségesek a gazdaság fejlesztéséhez és a szegénység és a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem folytatásához. Ezek az Akciócsoportok koordinálják a jelenleg is futó támogatási időszakban azt, hogy a források a helyi igényeknek megfelelő projektekre, fejlesztésekre legyenek elköltve. Olyan vidéki térségben működő vállalkozások, őstermelők, civil szervezetek, önkormányzatok pályázhatnak, akik a megadott támogatott településeken belül tevékenykednek. 

A támogatás jellege, mértéke

A LEADER programban számos pályázat jelenik meg, így a támogatások is jogcímenként változnak. A támogatási összeg egyes HACS területén akár 15 millió Ft-ig terjedhet. A támogatási intenzitás 50-90%.

Jelenleg még több milliárd forint támogatás vár a vidéken élőkre, helyi fejlesztési célokra.

Támogatható tevékenységek

A LEADER programban számos pályázat jelenik meg, többek között:

  • új eszközök, gépek beszerzése

  • telephely bővítése, építése

  • infrastruktúra fejlesztése

  • új informatikai eszközök, szoftverek

  • szálláshely fejlesztése

…ezen felül minden olyan beruházásra, ami a támogatott tevékenységekhez kapcsolódik.

A kiírások főként helyi gazdaságfejlesztési célokat szolgálnak, a fókusz a vállalkozásfejlesztés, ami érinti a cégeket, őstermelőket stb. Várható a közeljövőben olyan felhívás megjelenése is, mely az önkormányzatoknak nyújt támogatást, például az oktatás-nevelés, közművelődés minőségének fejlesztéséhez, vagy a településkép, -arculat szépítéséhez járul hozzá. Minden Akciócsoport más és más pályázatokat hirdet meg annak érdekében, hogy leginkább a helyi adottságokat és lehetőségeket aknázzák ki, a helyi szükségletekhez igazodjanak. A több száz felhívás között várhatóak például (a teljesség igénye nélkül):

  • Helyi termék előállításának és piacra jutásának elősegítése

  • Turisztikai attrakciók, fejlesztések támogatása

  • Helyi mikrovállalkozások tevékenységéhez kapcsolódó eszközbeszerzés

  • Vállalkozások fejlesztése, fejlesztési beruházások támogatása

  • Mikrovállalkozások fejlesztése

  • Térségi munkahelyteremtő szolgáltatásfejlesztések támogatása

  • Szálláshelyek és turisztikai szolgáltatások támogatása

  • A helyi vállalkozók, szolgáltatók és termelők műszaki-technológiai fejlesztésének támogatása (eszközbeszerzés)

  • Az egyéni vállalkozók és gazdasági társaságok alternatív jövedelemszerzését, gazdálkodását elősegítő fejlesztések

Kizáró tényezők

  • A LEADER programban csak bizonyos településeken működő vállalkozók, őstermelők pályázhatnak. Tehát először szükséges ellenőrizni, hogy az a település, ahol Ön szeretné megvalósítani a pályázati terveit, a támogatott települések között van-e. Ebben lentebb segítünk!
Közzétéve itt: Google Google
Ferenc Dóczi profile picture
2021-06-01
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Szeretnék köszönetet mondani a Gordius Solutions Tender Kft.-nek és ezen belül Hanasz-Sütö Barbara segítségét a Mezőgazdasági kisüzemek fejlesztése ,NYERTES pályázat kapcsán. E-mail, és telefonon tartottuk a kapcsolatot, ajánlani tudom mindenkinek a céget! Köszönettel: Dóczi Ferenc
Közzétéve itt: Google Google
István Pető profile picture
2022-07-21
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
A -mikro- és kisvállalkozások fejlesztéseinek támogatása- pályázat elkészítése alatt, részemre nyújtott szolgáltatásokkal kapcsolatban teljesen elégedett vagyok, még az ügyintézés során a pályázatíró kedves, megértő és segítőkész volt, valamint fontosabb tisztázandó kérdésekben is tisztelettudóan segített. A pályázatírás teljes szakaszában az ügyintézésekkel elégedett vagyok.
Közzétéve itt: Google Google
Tamás Pável profile picture
2023-04-03
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Nagyon megvagyunk elégedve Enikővel, remek munkát végzett. Nagyon segítőkész volt bármiben. 5 csillaggal értékelem Enikőt, és a céget is
Közzétéve itt: Google Google
Imre Gulyás profile picture
2022-01-24
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
A Gordius Solutions Tender Kft. pályázatírója segítségével sikeresen pályáztam a Kisfaludy Szálláshelyfejlesztési Konstrukcióra. A pályázatíróval többször egyeztettem, hogy mire érdemes odfigyelni, nehéz lett volna a határidőkre is figyelnem. A változásokról mindig értesített, tájékoztatott a pályázatírás menetéről. Dr. Filepné Mogyorósi Judit a pályázat elszámolásánál nyújtott segítségével maximálisan elégedett vagyok. Bármikor kérdésem volt, mindig el tudtam érni. Munkáját önzetlenül, nagy odafigyeléssel végzi, többször hétvégén is tudtunk egyeztetni. Mindig korrektül figyelmeztetett a határidőkre, mi az, amit nekem kell beküldeni. A céggel és munkatársaival nagyon elégedett vagyok, nélkülök ez a pályázat nem sikerült volna. Bármikor ajánlani tudom Önöket, mivel pályázatíráshoz kell szakmai tudás, a sikeres pályázathoz jó nyomonkövetés.
Közzétéve itt: Google Google
A. M. profile picture
2020-12-01
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Gordiusnak köszönhetően profi ellátást kaptam az első telefonhívástól az utolsó tollvonásig. Kiss Dóra szaktudása és segítőkészsége különösen pozitív élményt hagyott bennem ezalatt a folyamat alatt. A cég munkatársai egyértelműen az ügyfél jól létét és tájékoztatását szorgalmazzák. Szívesen dolgoznék velük újra a jövőben.
Közzétéve itt: Google Google
Noémi Asztalos profile picture
2025-12-08
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Megbízható, szakmailag kiemelkedő munkát nyújtó cég. A pályázatokkal kapcsolatosan gyors és pontos információval szolgáló, hatékony munkavégzéssel bíró csapat.
Közzétéve itt: Trustindex Trustindex
Szilárd Somogyi profile picture
2026-01-28
Trustindex star 1Trustindex star 2Trustindex star 3Trustindex star 4Trustindex star 5
Szuper, Hatékony, Érthető VOP-os pályázaton indultam, a Gordius Finance pályázatírója Tamás a folyamat elejétől a végéig gyorsan, de végig közérthetően, barátságosan és türelmesen, támogatón segítette a folyamatot; profi pályázatírói segítségével sikeresen szerepelt a pályázatom. Szívesen segített még a decemberi-januári szabadsága alatt is. Ajánlom őket és a pályázatírót, Tamást mindenkinek! :-)
Közzétéve itt: Google Google
Éva Bányai profile picture
2025-07-02
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Nagyon pozitív tapasztaltaim vannak a céggel kapcsolatban. Felkészült, barátságos munkatárssal egyeztettem többször, aki minden kérdésemre igyekezett választ adni.
Közzétéve itt: Google Google
Boglárka Fazekas profile picture
2021-06-30
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Összességében meg voltam elégedve a szolgáltatással. Bár az elején tartalmasabb felvilágosítás jobb lett volna a várható költségekről. Ár-érték arányt nem tudok mondani, mert nem dolgoztam más pályázatíró céggel, így nincs összehasonlítási alapom. Köszönöm a munkájukat!
Közzétéve itt: Google Google
Ilona Kiss profile picture
2021-10-27
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
A Kisfaludy Turisztikai Pályázaton nyertünk és a szakmai beszámolót, pénzügyi elszámolást, stb. erre a cégre bíztuk, mely céggel maximálisan elégedettek vagyunk.Azt kaptuk, amit vártunk!Köszönhető dr Filepné Mogyórosi Judit lelkiismeretes, segítőkész, hozzáértő, profi munkájának.Ilyen jellegű dolgokkal, csakis Nekik adok megbízást.Hála és köszönet!Kiss Ilona/Király Zsolt
Közzétéve itt: Trustindex Trustindex
Klára Simonné Dubiczky profile picture
Trustindex star 1Trustindex star 2Trustindex star 3Trustindex star 4Trustindex star 5
Sikeres pályázat, precíz cég Molnár Kinga munkájáért nem tudunk elég hálásak lenni. A pályázatunk azonnali elfogadása az ő szakmai felkészültségét és precizitását dicséri. A teljes folyamat során töretlen elkötelezettséggel, végtelen türelemmel és kiemelkedő szakmai tudással segített bennünket. Minden kérdésünkre készségesen és érthetően válaszolt, minden apró részletre odafigyelt, és végig azt éreztük, hogy valóban szívén viseli a sikerünket. Ritka az ilyen mérhetetlen segítőkészség és emberi hozzáállás. Szívből ajánljuk a Gordius csapatát mindenkinek, aki biztos kezekben szeretné tudni a pályázatát.
Közzétéve itt: Google Google
István Csernus profile picture
2021-02-10
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Nagyon segítőkész és korrekt cég. Bátran ajánlom, kiemelném Kozákné Nagy Edit munkáját, maximálisan a rendelkezésünkre állt! Mindenben segített!
Közzétéve itt: Google Google
Sándor Naske profile picture
2021-05-18
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Mi lehetne jobb cégér egy vállakozásnak, mint egy elégedett ügyfél. Örülök, hogy a közös munka eredménye egy megnyert Mg. Kisüzemek támogatása pályázat lett.
Közzétéve itt: Google Google
Gábor Németh profile picture
2021-05-04
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
A céget a kisüzemek fejlesztése pályázat megírásához kértem fel, melyet el is nyertem ! Kapcsolattartóm Fehérvári Brigitta volt akinek ezúton is szeretném megköszönni a hozzáállását- a profi munkát 😊 ! Köszönöm Gordius ! Köszönöm Brigitta 😊 !
Közzétéve itt: Google Google
Zsanett Fuhrmann profile picture
2023-04-04
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Falusi kisbolt támogatása miatt ,fogadtam meg ,ezt a pályázatíró céget!Végig minden zökkenőmentesen zajlott,a pályázatíró hölgy nagyon kedves volt,lépésről lépésre magyarázta és küldte az e-mailt,a teendőkkel kapcsolatbanA pályázatot megnyertem!Ajánlom őket mindenkinek!Köszönettel Fuhrmann Zsanett
Közzétéve itt: Google Google
Péter Szakács profile picture
2025-07-27
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Pályázott cégünk a Demján 1+1 ,illetve a G.I.N.O.P. egyik pályázaton.A Gordius pályázatíróval kötöttünk szerződést. Nagyon jó és együttműködő munkakapcsolat alakult ki a pályázatíróval. Szakmailag felkészült és mindent határidőre teljesített a szerződésnek megfelelően a pályázatírónk. A Demján1+1 pályázatunk nyertes elbírálást kapott,A G.I.N.O.P pályázatunkhoz holnapi nap lesz benyújtva a hiánypótlás. Elégedett vagyok a palyázatíróval és ajánlom bárkinek, aki pályázatokon szeretne indulni. Köszönettel: Szakácsné Vertkovci Anita PINEWOOD2000Kft
Közzétéve itt: Google Google
Krisztián Tóth profile picture
2021-07-15
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Teljes mértékben elégedett vagyok. Pályáztam kisüzemi támogatásra, melyet sikeresen megnyertem. Külön köszönetet szeretnék mondani Fehérvári Brigittának munkájához és támogatásához. Nagyszerű cég, jó emberekkel!
Közzétéve itt: Facebook Facebook
Horváth-Rikk Rita profile picture
2021-01-28
positiveajánlja
Megbízható pályázatíró cég a megbízási díjért kiemelkedő szolgáltatást kaptam.
Közzétéve itt: Google Google
Horváth Miklós profile picture
2021-02-22
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Lakóépületek energiahatékonyságának és megújuló energiafelhasználásának növelését célzó, kamatmentes hitel elnyerésére pályáztam. ( GINOP-8.4.1/A-17 ) Pár szóban értékelném az eddigi, közös erőfeszítéseinket. A pályázatban nyílászáró csere, hőszigetelés és napelemes rendszer kiépítése lett célként benyújtva. A pályázatot , nem kis munkával sikerült elnyerni. Sokat segített Hanász -Sütő Barbara és Soltész Gerda. A napi munkában Barbarával összehangolódtunk,minden jelentkező problémát hamar megoldunk, hogy a következő, ütemezett lépésre váltsunk. A kivitelezőkkel szükséges, partneri kapcsolatok kiépítéséhez is, támogatást kaptam a Gordius kedves munkatársától. Jelenleg a nyílászáró cseréken és a napelemes rendszer kiépítésén vagyunk túl. Igaz a rendszer még nem üzemel , az E-on óracseréjére várunk, amit március 19.- ére ütemeztek. Előkészületek folynak a tavaszi szigetelési munkák megkezdésére. Talán a pályázati ütemekben lehetnének rövidebb határidők, az eggyes engedélyek és munkafolyamatok között, de tudom sok banki ,jogi és kivitelezői ügyletet kell " összefésűlni ". Nehéz megszervezni a folyamatokat és erre még a pandémiás életritmus is belassított . Így, a pályázat megvalósításának háromnegyedénél , elégedett vagyok az eddigi közös munkával, megtaláltam a számításaimat. Remélni merem , hogy késő őszre már a lezárt elemzések után ,élvezni tudom az elvégzett munka , közös gyümölcsét, amit előre is köszönök. Maradok , Tisztelettel Horváth Miklós
Közzétéve itt: Google Google
Judit Kovács profile picture
2021-01-30
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Nagyon segítőkész csapat, kezem alá tettek mindent ami szükséges volt a pályázathoz mindig időben tették. Nagy Edit volt a tanácsadóm akivel nagyszerúen tudtam együtt dolgozni és mindenben kézségesen segített még ha többször kérdeztem rá ugyanarra a feladatra esetleg többször is. ajánlom a céget másoknak is.

A pályázatok benyújtásának módja

  • A LEADER programban csak bizonyos településeken működő vállalkozók, őstermelők pályázhatnak. Tehát az első lépés az, hogy ellenőrizze, hogy az a település, ahol Ön tevékenykedik, és ahol meg szeretné valósítani a pályázati terveit, a támogatott települések között van-e.

  • Ide, a TELEPÜLÉSLISTA linkre kattintva találja meg azt a LEADER Helyi Akciócsoportot, ami az Ön települése esetében releváns. Ezután a jobb oldali oszlopban a TELEPÜLÉS mezőbe írja be annak a településnek a nevét, ahol meg szeretné valósítani a pályázatból támogatott projektet.

  • Megtalálta a települése nevét? Remek hír, töltse ki ennek az oldalnak az alján található adatbekérő űrlapot és adja meg a kért adatokat.

  • Ezt követően kollégánk kiértékeli a beküldött díjmentes előminősítésben megadott adatokat és felveszi Önnel a kapcsolatot az esetleges további lépésekkel kapcsolatban. Ez a nagy érdeklődésre való tekintettel 2-3 napot is igénybe vehet.

  • Megtaláltuk az Önnek megfelelő pályázatot? Nincs más hátra, minthogy előkészítsük és felkészüljünk a támogatási kérelem benyújtására, hogy azt megnyerjük, Ön pedig megkapja a támogatást!

Az alábbi mezők kitöltésével kérhet díjmentes felmérést, amely megmutatja mekkora eséllyel indulhat a pályázaton.

Díjmentes előminősítés