Tanulási célú mobilitás az ifjúsági területen

Fiatalok mobilitása – Ifjúsági cserék

GINOP - 4.1.5-22

Kiemelt cél a fiatalok tanulási lehetőségeinek biztosítása, hivatalos és kevésbé kötött közegben egyaránt. Ezáltal olyan nélkülözhetetlen készségeket szerezhetnek meg, amelyek hozzájárulnak személyes és szociális fejlődésükhöz, valamint elősegítik aktív részvételüket a társadalomban, ezáltal hosszú távon javítva a foglalkoztatási kilátásaikat.

A Fiatalok mobilitása – Ifjúsági cserék pályázat segítségével rengeteg fiatal esélyt kap arra, hogy új ismereteket sajátítson el, kevésbé formális helyzetben is. A pályázat a fiatalok és az adott közösség mellett jelentősen kedvező hatással van az érintett szervezetekre, intézményekre, az ifjúsági területre, illetve az európai gazdasági és szociális szektor egészére.

Kik igényelhetik a támogatást?

Olyan szervezet/intézmény vagy csoport pályázhat, amely

  • valamely uniós tagállamban vagy a programhoz társult harmadik országban székhellyel rendelkezik. Ez a szervezet/intézmény pályázik az adott projektben érintett összes részt vevő szervezet/intézmény nevében.
  • nonprofit szervezet; egyesület; nem kormányzati szervezet; európai ifjúsági nem kormányzati szervezet; helyi, regionális vagy nemzeti szintű közintézmény; szociális vállalkozás vagy a vállalati társadalmi felelősségvállalás iránt elkötelezett profittermelő szerv

Az Unióval szomszédos, a programhoz nem társult harmadik országokkal folytatott tevékenységek esetén a tevékenységbe be kell vonni legalább egy uniós tagállamból vagy a programhoz társult harmadik országból származó részt vevő szervezetet, valamint egy, az EU-val szomszédos, a programhoz nem társult harmadik országból származó részt vevő szervezetet.

Feltétel, hogy legalább két, különböző országban székhellyel rendelkező szervezetnek/intézménynek részt kell vennie a pályázatban, azaz legalább egy küldő és egy fogadó szervezetnek/intézménynek.

A tevékenység időtartama: 5–21 nap, amelybe az utazással töltött napok nem számítanak bele.

A támogatásra kétféleképpen lehet pályázni, a Standard Ifjúsági cserék és az Akkreditált projektek pályázati folyamata néhol különböző, ezért a különbségeket elválasztva részletezzük majd.

Standard Ifjúsági cserék

A standard projektek jelentik a legjobb választást az Erasmus+ programot először kipróbáló szervezetek/intézmények, illetve azok számára, akik csak egy alkalomra szóló projektet, vagy korlátozott számú tevékenységet kívánnak megszervezni. Ennek keretében a pályázó szervezet vagy intézmény 3-24 hónap alatt egy vagy több ifjúsági tevékenységet hajthat végre.

A projekt időtartama: 3-24 hónap

Mobilitási lehetőségek akkreditált Erasmus-szervezetek számára az ifjúság területén

Az akkreditált projektek kizárólag az ifjúsági területen Erasmus-akkreditációval rendelkező szervezetek/intézmények számára állnak nyitva. Ez a speciális finanszírozási forma lehetővé teszi az akkreditált szervezetek/intézmények számára, hogy rendszeres támogatásban részesüljenek olyan mobilitási tevékenységek megszervezéséhez, amelyek hozzájárulnak akkreditációs tervük fokozatos végrehajtásához.

A projekt időtartama: 15 hónap, 12 hónap elteltével a kedvezményezett meghosszabbíthatja a projektet összesen 24 hónapra.

Támogatható résztvevők

Olyan fiatalok, akik:

  • Megfelelnek az életkori feltételeknek, azaz 13-30 év közötti fiatalok – a résztvevőknek a tevékenység kezdő időpontjáig be kell tölteniük az alsó korhatárként megadott életkort és a tevékenység kezdőnapján nem lehetnek idősebbek a felső korhatárként megadott életkornál
  • Tevékenységenként legalább 16, és legfeljebb 60 résztvevő (a csoportvezetőket, facilitátorokat és a kísérőket nem számítva). A kizárólag kevesebb lehetőséggel rendelkező résztvevőket magukban foglaló ifjúsági cseréknek legalább 10 résztvevőt kell számlálniuk.
  • Csoportonként legalább 4 résztvevő (a csoportvezetőket, facilitátorokat és a kísérőket nem számítva).
  • A csoport egyik tagja legalább 18 éves, ő tölti be a képviselő szerepét, és ő vállal felelősséget a csoport nevében
  • Két különböző ország fiataljainak legalább két csoportjára van szükség, a pályázatban résztvevő fiatalok a küldő és fogadó szervezetek/intézmények országaiban tartózkodnak
  • Minden csoport élén lennie kell legalább egy csoportvezetőnek. Legfeljebb két facilitátor tevékenységenként.

A támogatás jellege, mértéke

Az Ifjúsági cserék esetében az alább részletezett finanszírozási szabályok érvényesek.

  • A résztvevők száma alapján (kivéve a csoportvezetőket, kísérőket és a facilitátorokat) szervezési támogatás jár, 100 EUR a cserék minden résztvevője után.
  • Utazási támogatással járulnak hozzá a résztvevők a kiindulás helyétől a tevékenység helyszínéig történő utazás, valamint a visszaút költségeihez. Az összeg 23-1500 EUR közötti, amely függ az utazási távolságtól is, emellett fontos a környezetkímélő utazási forma választása.
  • Országtól függően 29 –  50 EUR/nap egyéni támogatás illeti meg a résztvevőket a tartózkodási költségek fedezésére.
  • A kevesebb lehetőséggel rendelkező résztvevők számára szervezett mobilitási tevékenységekhez kapcsolódó költségek, járulékos költségek megtérítésére esélyegyenlőségi támogatás igényelhető.
  • Az előkészítő látogatás lebonyolításához kapcsolódó költségek – beleértve az utazást és a tartózkodást – fedezésére támogatás igényelhető, ami 575 EUR/résztvevő/előkészítő látogatás.
  • A résztvevők (beleértve a csoportvezetőket, a kísérő személyeket és a facilitátorokat) rendkívüli támogatást igényelhetnek a vízumköltségekre és vízummal kapcsolatos költségekre, tartózkodási engedélyekre, védőoltásokra, orvosi igazolásokra vagy a kiemelten magas utazási költségekre.
    • Pénzügyi garancia: az elszámolható költségek 80%-a.
    • Magas utazási költségek: az elszámolható költségek 80%-a.
    • Vízumköltségek és vízummal kapcsolatos költségek, tartózkodási engedélyek, védőoltások, orvosi igazolások: az elszámolható költségek 100%-a.

innen hiányzik egy kb összeg

Támogatható tevékenységek

Az Erasmus+ ifjúsági cserék formájában támogatja a fiatalok kötetlen tanulási célú mobilitását. Ezáltal bevonja a fiatalokat, és eszközöket ad a kezükbe az aktív polgári szerepvállaláshoz, összekapcsolja őket az európai projekttel, valamint támogatást nyújt az élethez és a szakmai jövőjükhöz szükséges kompetenciák elsajátításában és fejlesztésében.

  • kultúrák közötti párbeszéd és tanulás elősegítése, valamint az európaiság érzésének megerősítése
  • fiatalok készségeinek fejlesztése és szemléletének formálása
  • az európai értékek megerősítése, valamint az előítéletek és a sztereotípiák felszámolása
  • tudatosságnövelés a társadalmi szempontból releváns témákkal kapcsolatban, és ezáltal az aktív társadalmi szerepvállalás és részvétel fokozása

A pályázattípus valamennyi fiatal számára nyitott, különös figyelmet fordítva a kevesebb lehetőséggel rendelkezőkre. Az ifjúsági cserék keretében megvalósuló találkozók lehetővé teszik, hogy legalább két különböző országból származó fiatalok egy rövid időre összegyűljenek, és közösen megvalósítsanak a formálistól eltérő tanulmányi programot (műhelyfoglalkozások, gyakorlatok, viták, szerepjátékok, szimulációk, szabadtéri tevékenységek stb.) egy érdeklődésükre számot tartó témában, amelyhez az európai ifjúsági célokból merítettek inspirációt. A tanulmányi időszak a pályázás előtti tervezési szakaszt, a csereprogram előtti előkészítő szakaszt, valamint az azt követő értékelést és utánkövetést foglalja magában.

A projektek az ifjúsági cserék mellett előkészítő látogatásokat is magukban foglalhatnak. Az előkészítő látogatások célja a színvonalas tevékenységek biztosítása, az adminisztratív intézkedések elősegítése és előkészítése, valamint a bizalom megteremtése az érintett szervezetek/intézmények és személyek közötti szilárd partnerség feltételeinek megismerése és annak kialakítása révén. A helyszín mindig valamelyik fogadó szervezet/intézmény országa lehet, az ifjúsági cserék kezdete előtt.

Nem támogatható tevékenységek

Az ifjúsági cserék finanszírozása keretében a következő tevékenységek nem támogathatók:

  • tudományos célú tanulmányutak

  • profitszerzésre irányuló cseretevékenységek

  • turizmusnak minősíthető cseretevékenységek

  • fesztiválok

  • nyaralás

  • előadói körutak

  • alapszabály által előírt ülések

  • felnőttek által fiatalok számára biztosított képzések

Közzétéve itt: Google Google
TAMÁS GOTTSCHALL profile picture
2021-08-31
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Kisfaludy szálláshely fejlesztő pályázatban kértük a cég ügyintézését, minden ügyintéző profi munkàt végzett. Az utolsó kapcsolat tartónk munkáját Szabó Nikolett munkáját kiemelném. Várjuk hogy a következő pályázati projekt miatt újra együtt tudjunk dolgozni. Köszönjük mégegyszer!
Közzétéve itt: Google Google
Dániel Pócza profile picture
2021-08-25
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Kisüzemek fejlesztése pályázat sikeres elbírálás,maximálisan elégedett voltam, a pályázatíró segítőkész,gyors pontos. Csak ajánlani tusom a céget.
Közzétéve itt: Facebook Facebook
Tóth Magdolna profile picture
2023-04-27
positiveajánlja
Tanya fejlesztési programot vettem igénybe és szeretném megköszönni a segítséget mind a cégnek mind Debreceni Szabó Nikolett türelmét és munkáját
Közzétéve itt: Facebook Facebook
Antal Kovács profile picture
2019-03-13
positiveajánlja
A legtöbb hasonló cég, szinte kizárólag napelem telepítésben segített volna. Nekünk viszont a homlokzati szigetelés és a nyílászáró csere volt a fontos. Ezt csak itt találtam meg. Nagyon köszönjük az eddigi segítséget.
Közzétéve itt: Trustindex Trustindex
Raska Veronika profile picture
2026-06-25
Trustindex star 1Trustindex star 2Trustindex star 3Trustindex star 4Trustindex star 5
Rózsa Kittit pályázatíróként csak ajánlani tudom. Rózsa Kitti maximális felkészültséggel és segítőkészséggel, hiánytalanul és hibátlanul elkészített dokumentációval támogatta a pályázatom megvalósulását. Kitti a maximális pontszámot érdemli meg. A LEHEL PM azonban nagyon hosszú átfutási idővel teljesítette a vállalását. A kapcsolattartás is nehézkes volt. A Céget ezért három pontra értékelem.
Közzétéve itt: Trustindex Trustindex
Klára Simonné Dubiczky profile picture
Trustindex star 1Trustindex star 2Trustindex star 3Trustindex star 4Trustindex star 5
Sikeres pályázat, precíz cég Molnár Kinga munkájáért nem tudunk elég hálásak lenni. A pályázatunk azonnali elfogadása az ő szakmai felkészültségét és precizitását dicséri. A teljes folyamat során töretlen elkötelezettséggel, végtelen türelemmel és kiemelkedő szakmai tudással segített bennünket. Minden kérdésünkre készségesen és érthetően válaszolt, minden apró részletre odafigyelt, és végig azt éreztük, hogy valóban szívén viseli a sikerünket. Ritka az ilyen mérhetetlen segítőkészség és emberi hozzáállás. Szívből ajánljuk a Gordius csapatát mindenkinek, aki biztos kezekben szeretné tudni a pályázatát.
Közzétéve itt: Google Google
Marianna Balázs profile picture
2021-01-29
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Nagyon profi cég nélkülük nem tudtam volna egyedül a családi házam nyílászárók és gáz cirkó kazán felújításá megoldani!
Közzétéve itt: Google Google
Gábor Horváth profile picture
2021-07-12
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
A mezőgazdasági kisüzemek fejlesztésére (VP2-6.3.1-20) pályáztunk, amit sikeresen elnyertünk. A pályázatíró cég munkatársai nagyon segítőkészek voltak. A pályázat megírását végző hölgy nagyon alapos munkát végzett.
Közzétéve itt: Google Google
Imre Gulyás profile picture
2022-01-24
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
A Gordius Solutions Tender Kft. pályázatírója segítségével sikeresen pályáztam a Kisfaludy Szálláshelyfejlesztési Konstrukcióra. A pályázatíróval többször egyeztettem, hogy mire érdemes odfigyelni, nehéz lett volna a határidőkre is figyelnem. A változásokról mindig értesített, tájékoztatott a pályázatírás menetéről. Dr. Filepné Mogyorósi Judit a pályázat elszámolásánál nyújtott segítségével maximálisan elégedett vagyok. Bármikor kérdésem volt, mindig el tudtam érni. Munkáját önzetlenül, nagy odafigyeléssel végzi, többször hétvégén is tudtunk egyeztetni. Mindig korrektül figyelmeztetett a határidőkre, mi az, amit nekem kell beküldeni. A céggel és munkatársaival nagyon elégedett vagyok, nélkülök ez a pályázat nem sikerült volna. Bármikor ajánlani tudom Önöket, mivel pályázatíráshoz kell szakmai tudás, a sikeres pályázathoz jó nyomonkövetés.
Közzétéve itt: Google Google
Etelka Kormány profile picture
2021-02-16
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
2019. április hónapban, azzal a kéréssel fordultam, a Gordius Solution Tender Kft-hez, hogy a Lakóépületek energiahatékonyságának és megújuló energia felhasználásának növelését célzó hitel ( GINOP-8.4.1./A-17 ) pályázati konstukció keretében, pályázatot kidolgozni szíveskedjen. A követelmények és az előírások betartásának eredménye, hogy H-ELEG/075992/2020/397264/001 számú kölcsönszerződéssel, a kamatmentes hitelt Jóváhagyták számomra. A jól szervezett, szakember gárdának köszönhetően, megvalósult, a háztartási méretű kiserőmű ( napelem ) telepítése, üzembehelyezése . Külön köszönettel tartozom, - Ócsai Gábor pályázatírónak, aki jó kezekbe adott - Juhász Ildikó pályázati tanácsadó személyében. Ildikó, sajátjaként kezelte az ügyemet, türelmet, kitartást, bíztatást, bátorítást kaptam tőle folyamatosan, ez meg is hozta a pályázat eredményét, a megújuló energia - NAPELEM - telepítését. - Budapest Bank Zrt. - Tiszta Energiák Kft. - E.ON és a Többieknek, akik elősegítették, hogy megvalósuljon a beruházás. Tisztelettel: Kormány Etelka 2500 Esztergom Akácos utca 92.
Közzétéve itt: Google Google
András Keller profile picture
2022-10-20
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
A KFT SEGÍTSÉGÉVSL KISÜZEM FEJLESZTÉSI PÁLYÁZATOT ADTUNK BE AMELY SIKERESEN ZÁRULT,A MEGCÁLZOTT MAXIMÁLIS ÖSSZEGGEL. AZ ELŐLÉSZÜLETEK SORÁN TELJESKÖRŰ SEGÍTSÉGET KAPTAM A CÉG DOLGOZÓITÓL ,RENDKÍVÜL SEGÍTŐKÉSZEK,KEDVESEK,ÉS PROFI MÓDON VÉGZIK MUMKÁJUKAT! kÖSZÖNJÜK SZÉPEN
Közzétéve itt: Google Google
Feth Bettina profile picture
2022-10-24
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
A Gordius Solutions Tender Kft. segítségével pályázatot nyujtottunk be A Videkfejlesztési Kisüzemek Támogatása nevű pályázatra. A pályázatíró Hölgy Juhász Ildikó személyében.Nagyon kedves,precíz és naprakész volt munkájának és szaktudásának köszönhetően gördülékenyen ment minden! A kezdetektől az utolsó lépésig mindenben tájékoztatott. Saját tapasztalatom alapján maximálisan meg voltam elégedve a szolgáltatással! Mertem nagyot álmodni! A Kisüzem fejlesztési pályázatom sikeres elbírálásban részesült! NYERTES PÁLYÁZAT! Ezúton is szeretném mégegyszer megköszönni a : Gordius Solutions Tender Kft-nak valamint a pályázatíró Hölgynek Juhász Ildikónak nagyszerű munkáját! Csak ajánlani tudom mindenkinek! Tovabbi sikereket kívánok a Cégnek! Tisztelettel: Erőss-Feth Bettina Szép napot!
Közzétéve itt: Google Google
Jolán Pernyész profile picture
2023-03-03
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Tanyák háztartási léptékű villamos energia fejlesztése című pályázattal bíztam meg a céget.Nagyon köszönöm Szabó Nikolett munkáját aki magas szintű szaktudással végezte munkáját.KÖSZÖNÖM!
Közzétéve itt: Google Google
Niky Nyolcas profile picture
2021-09-14
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Kisfaludy pályázat kapcsán kerestük meg a céget, akiknek köszönhetően pozitív elbírálásban részesült a pályázatunk. A pályázat beadásától kezdve a záróbeszámoló elkészítéséig minden dokumentumot elkészítettek és feltöltöttek a pályázat által kiírt rendszerekbe. Korábban még nem vettünk részt semmilyen pályázaton, így mindenféleképpen nagy segítséget jelentett a cég, és maga a pályázatíró. Maximálisan elégedett vagyok a pályázatiró munkájával, mindig segítőkész volt, gyorsan kaptam választ a kérdéseimre, és az ügyintézésben is számíthattam rá.
Közzétéve itt: Google Google
Szabina Cser profile picture
2021-09-06
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Kisfaludy pályázatunk során rengeteg segítséget kaptunk a cégtől.
Közzétéve itt: Google Google
Ilona Kiss profile picture
2021-10-27
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
A Kisfaludy Turisztikai Pályázaton nyertünk és a szakmai beszámolót, pénzügyi elszámolást, stb. erre a cégre bíztuk, mely céggel maximálisan elégedettek vagyunk.Azt kaptuk, amit vártunk!Köszönhető dr Filepné Mogyórosi Judit lelkiismeretes, segítőkész, hozzáértő, profi munkájának.Ilyen jellegű dolgokkal, csakis Nekik adok megbízást.Hála és köszönet!Kiss Ilona/Király Zsolt
Közzétéve itt: Google Google
Norbert Nagy profile picture
2021-07-20
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Mezőgazdasági kisüzemek támogatásával kapcsolatos pályázatot készítette nekem a cégnél dolgozó Kozákné Nagy Edit, aki nagyon kedves és felkészült. Természetesen a pályázatom a nyertesek sorát bővíti. Csak ajánlani tudom mindenkinek.
Közzétéve itt: Google Google
Anita Einreinhoff-Tóth profile picture
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Otthonfelújítási támogatás kapcsán vettem igénybe a cég szolgáltatását, mely során folyamatos volt a kapcsolattartás a Pályázatíró kolléganővel, akitől egyértelmű iránymutatást és kéréseket kaptam végig. A pályázat beadása után egy héttel megérkezett az okirat és a támogatás is, hiánypótlásra sem volt szükség.
Közzétéve itt: Google Google
György Korozs profile picture
2026-07-21
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Szeretném megosztani a tapasztalataimat a Gordius Solutions Tender Kft. csapatával kapcsolatban, akik a VP2-6.3.1-20 Mezőgazdasági kisüzemek támogatása elnevezésű pályázatomat gondozták. Az elmúlt 53 hónapos futamidő alatt akadtak ugyan nehézségek és döccenők az ügyintézésben, de a fordulatot a 2024. októberi időszak hozta meg. Ekkor vette kézbe a dolgaimat Brigitta, és onnantól kezdve minden a legnagyobb rendben ment. Brigitta professzionális hozzáállásának, precizitásának és szakértelmének köszönhetően a folyamatok felgyorsultak, a dokumentáció hibátlanul összeállt, és a napokban a záró kifizetést is sikeresen kiutalták nekem. Nagyon hálás vagyok Brigittának a lelkiismeretes munkájáért, a folyamatos támogatásért, és ezúton is köszönök neki mindent! Ha a pályázat során mindenki olyan gördülékenyen és ügyfélközpontúan végezné a munkáját, mint ő, a gazdáknak sokkal könnyebb dolguk lenne. Bátran ajánlom őt és a céget másoknak is! További jó egészséget és jó munkát kívánok! Tisztelettel: Korozs György.
Közzétéve itt: Google Google
Ferenc Kósa profile picture
2026-09-04
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Nagyon jó és korrekt cég!De külön köszönet Hanász Sütő Barbarának hogy elnyerte nekem a kisüzemi pályázatot!Pályázatírásnál kedves rendes megértő és a lehető leggyorsabban próbál intézkedni!

A pályázatok benyújtásának határideje

A támogatási kérelmet várhatóan 2022. október 4-től lehet benyújtani a támogatási kérelmeket a 2023. január 1 – május 31. között kezdődő projektekre.

Az akkreditált szervezeteknek/intézményeknek lehetőségük nyílik arra, hogy egyszerűsített módon pályázzanak. A pályázatok a korábban jóváhagyott akkreditációs cselekvési terven alapulnak, így nem szükséges benyújtani a tervezett tevékenységek részletes listáját és leírását, ehelyett a megvalósítandó tevékenységek és a bevont résztvevők számának megbecslésére összpontosítanak.

A 2023. június 1 – december 31. között kezdődő projektekre 2022. február 23-tól lehetett támogatási kérelmeket benyújtani. 

Az alábbi mezők kitöltésével kérhet díjmentes felmérést, amely megmutatja, mekkora eséllyel indulna a pályázaton.

Források

Fiatalok mobilitása – Ifjúsági cserék