Kovács Dalma
Kovács Dalma vagyok, 2019 elején csatlakoztam a Gordiushoz, mint szövegíró gyakornok. Feladataimmal szorosan összefügg a marketing, a cégnél lehetőséget kaptam arra, hogy ezen a területen is nagyobb gyakorlati belátást szerezzek, az elmúlt időszakban pedig a Hr-ben szerzett tapasztalatomat is hasznosíthattam. A Gordiusnál éreztem először, hogy olyan pályára léptem, amivel igazán szeretnék foglalkozni a jövőben is. Szabadidőmben, amikor tehetem, utazom, ezen kívül szeretek olvasni és főzni is.
Szakterületeim
Amikor valaki elhatározza, hogy pályázata elkészítéséhez egy pályázatíró cég segítségét veszi igénybe, megdöbbenve látja, hogy rengeteg ilyen céget talál. Laikusként nagyon nehéz eligazodni ebben az útvesztőben és ha valamelyik cég mellett letesszük a voksunkat, akkor az számos visszafordíthatatlan folyamatot elindít. Ráadásul egy ilyen kapcsolat kiemelt bizalmat igényel, így fontos, hogy mindenképpen jól válasszunk, hiszen rengeteg lehetőséget és nem utolsó sorban pénzt bukhatunk el.
Személyes
Küldetésünknek tartjuk a legideálisabb finanszírozási forma megtalálását, majd a fejlesztések megvalósítását vállalati és lakossági ügyfeleinknek, ezáltal serkentve a magyar gazdaságot, hogy egy élhetőbb, egészségesebb környezetet biztosítsunk a jövő generációi számára.
Amire büszke vagyok
Olyan munkát végzek, amivel segíthetek másoknak.
Legfőbb célom
Beutazni az egész világot.
Motivációm
Kimagasló eredményt nyújtani a munkámban és közben folyamatosan fejlődni.
Ami fontos nekem
A családom és a környezettudatos életmód.