Kovács R. Gábor
Bemutatkozó
A Gordius Finance Kft. ötlete Miklovicz Péter fejéből pattant ki, amikor rájött, hogy a Gordius kiemelkedő, komplex és ügyfélélmény központú szolgáltatását, csak úgy tudja még tovább fejleszteni, ha külön csapat specializálódik a vállalati, illetve külön csapat a lakossági ügyfelek kiszolgálására. Ezért keresett egy tapasztalt vezetőt, aki hasonló víziókkal rendelkezik, mint Ő. Amikor megkeresett engem és felvázolta az ötletét, azonnal éreztem, hogy egy hullámhosszon vagyunk.
Fiatal korom óta vezető pozíciókat töltöttem be különböző cégeknél, az óriás multitól, az egyszemélyes cégig. Különböző szakirányú cégek voltak a kezeim alatt, de egy közös pont volt mindig, hogy valamilyen módon segítsek az embereknek. Hol az épségükre, hol a vagyonukra vigyáztam. A pályázatok lehetőséget teremtenek az embereknek arra, hogy tudjanak javítani az életkörülményeiken. Segítünk az embereken, általunk jobb lesz az életük. Ezért gondolom úgy, hogy jó úton vagyok és jót cselekszem.
Szabadidőmben gyerek korom óta sportolok és zenélek.
A sportot egy éves korom óta hol versenyszerűen, hol hobbi szinten űzöm. Kyokushin karate és Súlyemelő bajnok, valamint válogatott is voltam utánpótlás koromban, mind a két sportágban. Manapság Spartan versenyeken szoktam indulni és próbálom a saját határaimat feszegetni.
A zene olyan hobbi, amit szintén magas szinten művelek a mai napig. Szájharmónika virtuóz és énekes vagyok. Fő stílusaim a blues, a rock, a funky és a country, de játszottam pop, jazz és számos fúziós műfajban is. Számos albumon játszom, van több kiadott DVD és CD melyen szerepelek. Játszottam a teljesség igénye nélkül az LGT, a Mini, a Takács Tamás Dirty Blues Band zenekarokban, ahogy játszottam Tátrai Tiborral, Hobóval, Deák Billel, vagy Charlival. Játszottam Los Angelestől Pekingig számos helyen, ahogy játszottam 10 és 38.000. ember előtt is.
Büszke vagyok a Családomra, amennyi időt csak lehet igyekszem Velük tölteni, illetve a Feleségemmel nagyon szeretünk utazni, ezért, ha csak tehetjük utazunk, külföldre és belföldre egyaránt.