
Mokri István
Mokri István vagyok, a Gordius Solutions Tender Kft. pályázatírójaként a kiemelt partnerekkel foglalkozom. Szerencsésnek érzem magam, mert nemcsak egy munkaként tekintek a pályázatírásra, hanem jó érzéssel tölt el, hogy részt vehetek az ügyfelek céljaihoz szükséges forrás megteremtésében. Büszke vagyok, hogy a feladatom ellátása során a kollégáimmal együttműködve minőségi szolgáltatást nyújtunk, mely során az ügyfél érdeke az első. A szabadidőmben szívesen utazgatok, filmeket nézek, zenét hallgatok és horgászom. A kedvenc mottóm: „A szótár az egyetlen hely, ahol az eredmény megelőzi a munkát”.
Szakterületeim
Amikor valaki elhatározza, hogy pályázata elkészítéséhez egy pályázatíró cég segítségét veszi igénybe, megdöbbenve látja, hogy rengeteg ilyen céget talál. Laikusként nagyon nehéz eligazodni ebben az útvesztőben és ha valamelyik cég mellett letesszük a voksunkat, akkor az számos visszafordíthatatlan folyamatot elindít. Ráadásul egy ilyen kapcsolat kiemelt bizalmat igényel, így fontos, hogy mindenképpen jól válasszunk, hiszen rengeteg lehetőséget és nem utolsó sorban pénzt bukhatunk el.
Személyes
Küldetésünknek tartjuk a legideálisabb finanszírozási forma megtalálását, majd a fejlesztések megvalósítását vállalati és lakossági ügyfeleinknek, ezáltal serkentve a magyar gazdaságot, hogy egy élhetőbb, egészségesebb környezetet biztosítsunk a jövő generációi számára.
Amire büszke vagyok
A családomra, a barátnőmre, és arra, hogy a Gordius csapatának tagja lehetek.
Legfőbb célom
Úgy élni az életemet, hogy közben jót tegyek másokkal.
Motivációm
Önmagam fejlesztése, és az anyagi biztonság megteremtése a családomnak.
Ami fontos nekem
Őszinteség, megbízhatóság, elégedett ügyfél.