
Szakács Tivadar
Szakács Tivadar pályázati tanácsadó vagyok, 1994-ben kezdtem el ügyfelekkel dolgozni. Azóta is legfőbb célom, hogy a szerződött ügyfeleim jól járjanak és elégedettek legyenek. Az értékesítésben töltött 28 évem alatt bebizonyosodott számomra, hogy egy gyümölcsöző kapcsolat további előremutató szerződésekhez vezet. Hiszem, hogy ez az örök igazság az értékesítés mozgatórugója. Nagy öröm számomra, hogy a Gordius egy olyan cég, ahol az ügyfélelégedettség a fő prioritás, ezáltal úgy érzem, egyeznek az értékeim a cég értékeivel, és jó helyen vagyok.
Szakterületeim
Amikor valaki elhatározza, hogy pályázata elkészítéséhez egy pályázatíró cég segítségét veszi igénybe, megdöbbenve látja, hogy rengeteg ilyen céget talál. Laikusként nagyon nehéz eligazodni ebben az útvesztőben és ha valamelyik cég mellett letesszük a voksunkat, akkor az számos visszafordíthatatlan folyamatot elindít. Ráadásul egy ilyen kapcsolat kiemelt bizalmat igényel, így fontos, hogy mindenképpen jól válasszunk, hiszen rengeteg lehetőséget és nem utolsó sorban pénzt bukhatunk el.
Személyes
Küldetésünknek tartjuk a legideálisabb finanszírozási forma megtalálását, majd a fejlesztések megvalósítását vállalati és lakossági ügyfeleinknek, ezáltal serkentve a magyar gazdaságot, hogy egy élhetőbb, egészségesebb környezetet biztosítsunk a jövő generációi számára.
Amire büszke vagyok
Szinte baráti kapcsolatot alakítok ki az ügyféllel, ennek titka a megbízhatóság és tájékozottság.
Legfőbb célom
Rövidtávon minél több boldog ügyfelet szeretnék, hosszútávon pedig átadni ezt a mentalitást minél több ügyfélkapcsolati szakembernek.
Motivációm
Kicsit úgy gondolom, erre születni kell, de a tanulás folyamatosan segít az úton.