Horlik Renáta

Horlik Renáta vagyok, a Gordius irodavezetője. 2014 óta dolgozom a cégnél, ami költői túlzással a családom lett az évek során. Elsősorban a cég működésének támogatása, irodáink napi működésének koordinálása, és kollégáim munkájának segítése a fő feladatom. Igyekszem színesebbé tenni a dolgos hétköznapokat munkatársaim és saját magam számára csapatépítés, közös programok, sportversenyek vagy éppen edzések szervezésével. Az életemben fontos szerepet tölt be a sport. Nem tudom elképzelni a napjaimat egy jó edzés nélkül, és ezt az aktivitást sikeresen „átadom” másoknak is.

Szakterületeim

Amikor valaki elhatározza, hogy pályázata elkészítéséhez egy pályázatíró cég segítségét veszi igénybe, megdöbbenve látja, hogy rengeteg ilyen céget talál. Laikusként nagyon nehéz eligazodni ebben az útvesztőben és ha valamelyik cég mellett letesszük a voksunkat, akkor az számos visszafordíthatatlan folyamatot elindít. Ráadásul egy ilyen kapcsolat kiemelt bizalmat igényel, így fontos, hogy mindenképpen jól válasszunk, hiszen rengeteg lehetőséget és nem utolsó sorban pénzt bukhatunk el.

Személyes

Küldetésünknek tartjuk a legideálisabb finanszírozási forma megtalálását, majd a fejlesztések megvalósítását vállalati és lakossági ügyfeleinknek, ezáltal serkentve a magyar gazdaságot, hogy egy élhetőbb, egészségesebb környezetet biztosítsunk a jövő generációi számára.

Amire büszke vagyok

Arra, hogy olyan munkahelyem van, ahová örömmel járok dolgozni és szeretem azt, amit csinálok.

Legfőbb célom

Boldogan és kiegyensúlyozottan élni.

Motivációm

Minden nap egy kicsit jobb lenni.

Ami fontos nekem

Fontosnak tartom, hogy elégedetten és boldogan töltsem a napjaimat, miközben mások is jól érzik magukat velem. Emellett arra törekszem, hogy folyamatos sikereket érjek el a munkámban, valamint a magánéletben egyaránt.