
Molnár Kinga
Molnár Kinga vagyok és 2021 óta erősítem a Gordius pályázatíró csapatát. Úgy gondolom, ahhoz, hogy egy fejlesztés támogatásból valósuljon meg, nem elegendő egy pályázatot megnyerni. A fejlesztéseket meg is kell valósítani és ez talán összetettebb feladat, mint maga a pályázat megírása, ezért elengedhetetlen, hogy ezt a folyamatot is egy szakértő kontrollálja. Ezért is döntöttem úgy, hogy egy olyan céghez csatlakozom, akik ezt a szakértelmet képviselik, úgy, hogy az ügyfelek igényeit maximálisan előtérbe helyezik és ügyfélbarát kiszolgálást nyújtanak. Szerencsésnek tartom magam és büszke vagyok rá, hogy egy ilyen összetartó és szakmailag elismert cégnél dolgozhatom. A Gordius-tól megtanultam, hogy egy jó pályázó vagy pályázatíró globálisan gondolkodik, mégpedig a projektfenntartási időszak végéig, vagy még azon is túl. Röviden megfogalmazva, a jelenben dolgozik, a jövőt tervezve. Szabadidőmet legszívesebben a családommal töltöm. Sokat kirándulunk, próbálunk minél több aktív programot szervezni.
Szakterületeim
Amikor valaki elhatározza, hogy pályázata elkészítéséhez egy pályázatíró cég segítségét veszi igénybe, megdöbbenve látja, hogy rengeteg ilyen céget talál. Laikusként nagyon nehéz eligazodni ebben az útvesztőben és ha valamelyik cég mellett letesszük a voksunkat, akkor az számos visszafordíthatatlan folyamatot elindít. Ráadásul egy ilyen kapcsolat kiemelt bizalmat igényel, így fontos, hogy mindenképpen jól válasszunk, hiszen rengeteg lehetőséget és nem utolsó sorban pénzt bukhatunk el.
Személyes
Küldetésünknek tartjuk a legideálisabb finanszírozási forma megtalálását, majd a fejlesztések megvalósítását vállalati és lakossági ügyfeleinknek, ezáltal serkentve a magyar gazdaságot, hogy egy élhetőbb, egészségesebb környezetet biztosítsunk a jövő generációi számára.
Amire büszke vagyok
Az elégedet ügyfelekre a sikeres pályázatírás révén, illetve, hogy sohasem futamodok meg a kihívások elől, de a legjobban a gyermekemre.
Legfőbb célom
Maximális ügyfélkiszolgálás, valamint az élet minden területén értékelni és pozitívan megélni a jelent, illetve törekedni arra, hogy a jövő még jobb legyen.
Motivációm
„Csak az számít, hogy tudd, mit akarsz, és küzdj érte.”
Ami fontos nekem
Őszinteség, becsület, együttműködés.