A 28. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok programjai egészen szombat délutánig várják az érdeklődőket. A Gordius Solutions Tender Kft. is ellátogatott a megnyitóra, ahol elhangzott, hogy soha ilyen fejlesztés, támogatói és pályázati dömping nem állt a hazai mezőgazdaság rendelkezésére, aminek remélhetőleg nemcsak a növénytermesztők, de az állattenyésztők is haszonélvezői lesznek a közeljövőben.

Antal Gábor, a Hód-Mezőgazda Zrt. vezérigazgatója megnyitó beszédében emlékeztetett arra, hogy a pandémia mindenki életét átírta és a tavalyi évben el kellett, hogy maradjon a rendezvény, de idén szerencsére megrendezésre kerülhetett a kiállítás.
Beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy közeleg Szent Mihály napja, a bérszámadás ideje, de az idei aszály nem sok bérhez juttatta az állattenyésztőket.
Az ágazat nehéz helyzetével kapcsolatban megjegyezte, hogy rendkívüli módon megemelkedtek a takarmányköltségek és más területen is egyre magasabb költségekkel kell szembesülni, ugyanakkor az állattenyésztők által előállított termékek ára viszont nem emelkedik. – jegyezte meg
Fontos lenne, hogy ne csak az erkölcsi elismerést kapják meg az állattenyésztők, hanem megtalálják a számításukat is, hiszen, ha nincs jövedelem az ágazatban, akkor nem számíthatunk a fiatalokra, akik folytatják a munkánkat. – Hozzátette, ha nem folytatjuk az állattenyésztést, akkor nem lesz honi élelmiszeripar sem. – mondta Antal Gábor

Márki-Zay Péter, Vásárhely polgármestere többek közt arról beszélt, hogy a város legnagyobb rendezvénye az Állattenyésztési Napok, ilyenkor érkezik ide a legtöbb turista. Utalt arra, hogy nagy veszteség volt, hogy a tavalyi évben nem kerülhetett megrendezésre a kiállítás. Most viszont örülhetünk, hiszen újra itt lehetünk ezen az eseményen, ami kiemelt jelentőségű a település életében. – fogalmazott
A polgármester köszönetet mondott minden szervezőnek, majd kitért arra, hogy mezőgazdaságon belül az elmúlt időszakban komoly átrendeződés zajlott. Megjegyezte, hogy többek között az uniós támogatásoknak köszönhetően nagymértékű fejlődésen ment át az egész mezőgazdaság, így ma már kijelenthető, hogy a magyar állattenyésztés is az Európai Unión belül versenyképes ágazattá vált. -mondta Márki-Zay Péter
Dr. Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora is arról beszélt, hogy a magyar állattenyésztés rendkívül nehéz időszakon megy át. Ugyanakkor örömét fejezte ki, hogy ennek a kiállításnak megvan a helye a magyar agráriumban, és öröm látni, hogy idén is ilyen sokan érdeklődnek iránta. Úgy fogalmazott, hogy az a rengeteg forrás, ami előreláthatólag rendelkezésre fog állni a következő években, figyelmeztet minket arra, hogy ezeket a forrásokat csak szoros együttműködésben szabad felhasználni. – hangozott el.
A rektor felhívta a figyelmet az utánpótlás kérdésére is, megjegyezte, hogy nagy hangsúlyt kell fektetni arra, hogy a fiatalok lássák ezeket a kiállításokat. Elmondta, hogy létrejött egy olyan állattenyésztési, oktatási, kutatási és innovációs erőközpontot, amely több mint 150 oktatót, kutatót fog össze és egységes szakmai irányítás alatt végzi azt a munkát, amire az ágazatnak szüksége van.

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara meglátása szerint a magyar mezőgazdaság soha nem lehet sikeres, egy sikeres állattenyésztő társadalom nélkül. – Beszélt a mostani felemás időszakról, amiben élünk és megjegyezte, hogy olyan fejlesztési lehetőségek előtt állunk, melyre korábban nem volt példa. Ezermilliárdokról beszélünk, amikor az ágazat fejlesztéséről értekezünk, ami óriási lehetőségeket jelentenek. – Ha fejlődni akarunk és nem akarunk lemaradni a versenytársaktól, akkor előre kell lépni, és a beruházásokat meg kell valósítani. – mondta az elnök
Beszélt a nehézségekről is, a költségnövekedések mellett azokra a problémákról, ami a társadalomban jelenlévő tudatlanságból ered. Utalva arra, hogy egyre többen aggódnak azon, hogy az állatok nem megfelelően vannak tartva, holott az erre alapozott információ erősen megkérdőjelezhető sok esetben.
Győrffy Balázs végezetül külföldi példát említett, hogy a hazai kiskereskedelmi láncok, hogyan támogathatnák a magyar termelőket.
Tarpataki Tamás, az agrárpiacért felelős helyettes államtitkára köszönetet mondott a gazdálkodóknak, hogy rendkívüli időkben is helyt álltak és biztosították az ország kenyerét, és folyamatos volt az élelmiszeréllátás.
Külön kiemelte az állattartókat, akiknek a koronavírust megelőző évek sem voltak túl könnyűek. Megemlítette, hogy a piaci válságok egymást érték a 2014-es orosz embargó óta. Tejválság, afrikai sertéspestis, madárinfluenza előzte meg a koronavírus-járványt, jelenleg pedig a magas takarmányárak okoznak gondot az állattenyésztőknek – mondta az agrárpiacért felelős helyettes államtitkár
Tarpataki Tamás kitért arra is, hogy az állattenyésztés kibocsátása az elmúlt tíz évben jelentősen nőtt. Míg 2010-ben 614 milliárd forint volt, 2020-ra 1026 milliárd forintra emelkedett, amely 67 százalékos növekedésnek felel meg.
Tavaly a Gazdaságvédelmi Alap forrásai révén 25 milliárd forintot biztosított a gazdálkodók és az élelmiszeripari vállalkozások részére a kormány, amelyből az állattenyésztési ágazatok számos jogcímen kaptak arányos támogatást. Az agrártárca a takarmányár-robbanásra reagálva 4,4 milliárd forinttal megemelte az állatjóléti és tenyésztésszervezési támogatások forráskeretét annak érdekében, hogy minden jogos támogatási igény kifizethető legyen. Idén pedig, elsőként és egyedüliként az Európai Unióban, elindította a mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszert, amely akár 70 százalékban képes pótolni az önhibán kívüli jövedelemkiesést. A piaci áringadozások káros hatásainak kivédésére minden magyar állattartónak érdemes belépnie ebbe a rendszerbe, amely az uniós keretek között megfelelő eszköze lehet a piaci krízisek átvészelésének. – hangzott el

Tarpataki Tamás elmondta: „Az állattartás történetileg örökölt technológiai lemaradásának ellensúlyozása érdekében minden olyan állattartó telepi fejlesztést támogat a kormány a vidékfejlesztési forrásokból, amely hozzájárul a versenyképesség növeléséhez, a hatékonyabb termeléshez. Mivel fejlett élelmiszeripar nélkül nem tudjuk levetni az alapanyag-termelő agrárium évtizedek alatt kialakult képét, és nem lehet biztonságosabbá tenni az alapanyag-termelést sem, a nagy hozzáadott értéket teremtő, jelentős feldolgozóipari fejlesztések számára akár ötmilliárd forint támogatás is rendelkezésre áll egy-egy beruházási projekt megvalósításához” – fogalmazott a helyettes államtitkár
A megnyitó keretében adták át a Magyar Állattenyésztők Szövetsége Horn Artúr-díját Sótonyi Péternek, az Állatorvostudományi Egyetem rektorának, a Professzorok Batthyány Köre elnökének. A kiállítás főszervezője, kitalálója Fekete Balázs 40 éve a Hód-Mezőgazda Zrt. munkatársa. Ebből az alkalomból a cég Tóth Béla kisplasztikájával köszöntötték a szakembert.
A jövő évben Szent György napjához, a kihajtáshoz igazítják újra a kiállítást, 2022. május 5-re – derült ki az idei megnyitó ünnepségen.

A látogatók több lapban is találkozhattak a Gordius Solutoins Tender Kft. tevékenységével
Forrásaink
28. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok megnyitó ünnepség
