Márciusban minden szombaton elhozzuk a legfrissebb pályázati híreket a 93.4 Rádió Dabas legfrissebb műsorában, a Gazd-ÁSZ műsorban! Küldetésünknek tekintjük, hogy mindenkihez eljuttassuk a számára aktuális agrár támogatási lehetőségeket, ezért most is nagy örömmel vágtunk bele ebbe a projektbe.
A Gazd-ÁSZ című műsor a rádió új műsoraként indul, amelyben kiemelten mezőgazdasági hírekkel foglalkoznak. Az aktuális hírek és a legújabb mezőgazdasági eszközök mellett fókuszban vannak az agrár támogatási lehetőségek is – erről cégünk számol be. A műsor minden hétvégén, szombat reggel, 7-8 óra között hallgatható meg.
Pályázati szakértőnk, a műsorban részletesen kitér a jelenleg elérhető vissza nem térítendő mezőgazdasági támogatásokra, és segítséget nyújt abban is, hogy bizonyos egyedi esetekben melyik agrár támogatás ideálisak.
Agrár területen tevékenykedik? Mindenképpen tartson velünk minden márciusi szombaton reggel 7-8-ig, így garantáltan nem marad le a legfrissebb támogatási lehetőségekről!
Küldhetünk pár ígéretes pályázatot?
Értesüljön időben és érthető formában az Ön számára elérhető (és nyerhető) pályázati lehetőségekről.