Megjelent a Gigabit Program, melynek célja, hogy 2030-ra Magyarországon mindenhol rendelkezésre álljon gigabit-képes internetkapcsolat. A pályázat célja a szélessávú szolgáltatások minőségének folyamatos javítása és a vezeték nélküli hálózati lefedettség növeléséhez szükséges infrastruktúra fejlesztése, emellett jövőtálló technológia és energiahatékony megoldások alkalmazása. A DIMOP Plusz 3.1.2 pályázat segítségével azokon a jellemzően kistérségi területeken is megvalósulhatnak az optikai hálózati fejlesztések, melyek a korábbi bővítési ütemekből kimaradtak és továbbra is korszerűtlen, tipikusan xDSL-alapú vagy más, lassabb hozzáféréssel tudnak csak kapcsolódni az internethez.

Gigabit program

Akár 2 milliárd Ft a vállalkozásoknak

A Gigabit Program tervezett keretösszege közel 85 milliárd Ft. Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás egy járásra vonatkozóan 20 millió Ft – 2 milliárd Ft. A vissza nem térítendő támogatás maximális mértéke az adott járás fejlettségi szintjétől függ. Az önerő értéke minimum 10 %. Előleg is igényelhető a megítélt támogatás maximum 25%-áig, KKV-k esetében legfeljebb 500 millió Ft-ig. Várhatóan 174 projekt részesül támogatásban.

Megvalósítható fejlesztések a Gigabit Programban

A Gigabit Programban kötelezően megvalósítandó, önállóan nem támogatható a megvalósíthatósági tanulmány elkészítése, infrastruktúra fejlesztés (aktív és passzív szélessávú infrastruktúra kiépítése), mobil bázisállomások optikai hálózati elérésének kiépítése, egyéb szakmai tevékenység, tájékoztatás, nyilvánosság biztosítása, horizontális követelmények teljesítése.
Választható, önállóan nem támogatható tevékenységek közé tartozik a projektelőkészítés, felmérések, tanulmányok, hatásvizsgálat, szakértői tanácsadás, projektmenedzsment, egyéb szolgáltatások, infrastruktúra fejlesztés.

Támogatás az infokommunikációs ágazat vállalkozásainak 

Olyan infokommunikációs ágazatban (a TEÁOR ’25 60-63 alá besorolt tevékenységek bármelyike és az ezen besorolásnak megfelelő TEÁOR ’08 szerinti tevékenységek) működő mikro-, kis-, közép- és nagyvállalkozás igényelhet támogatást, aki:

  • jogi forma szerint kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaság,
  • az éves átlagos statisztikai állományi létszám a kérelem benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum 5 fő volt,
  • rendelkezik legalább 3 lezárt, teljes (365 napot jelentő) üzleti évvel, az előtársaságként való működés időszaka ebbe nem számít bele,
  • az éves árbevétel a 3 üzleti év átlagában legalább 50%-a az infokommunikációs ágazatba tartozó tevékenységekből származik.

Budapest kivételével Magyarország egész területén lehet pályázni. A támogatási kérelem benyújtására konzorciumi formában is van lehetőség.

Hamarosan beadhatók a kérelmek

A tervezet szerint a Gigabit Programban 2025. augusztus 8. – 2025. október 21. között lehet kérelmet benyújtani. Járásonként különböző szakaszokban lehet pályázni, erről részletek a felhívásban találhatók.

  1. szakasz: 2025. augusztus 8 – 2025. augusztus 26.
  2. szakasz: 2025. szeptember 26 – 2025. október 21.

Fontos, hogy a pályázat jelenleg még társadalmi egyeztetés alatt áll, a végleges felhívás megjelenésekor még változhatnak a feltételek. Ennek ellenére érdemes elkezdeni a felkészülést már most, hogy minél biztosabb esélyekkel induljon a támogatásért.

Küldhetünk pár ígéretes pályázatot?

Értesüljön időben és érthető formában az Ön számára elérhető (és nyerhető) pályázati lehetőségekről.