A következő időszakban egy 3 részes blogbejegyzés-sorozattal szeretnénk segíteni az Otthonfelújítási pályázatra érdeklődőket. Az elmúlt 3,5 évben több mint 3.000 ilyen pályázatot készítettünk és valósítottunk meg, ezen tapasztalatainkat szeretnénk megosztani az Otthonfejlesztési Támogatás szemszögéből.

Az Otthonfelújítási támogatás célja a gyermekes családok lakhatási körülményeinek javítása, Magyarország Kormánya támogatja a felújítást a költségek 50%-áig – de legfeljebb 3 millió forintig – a 25 év alatti gyermeket nevelő családok körében.

Többször felmerült kérdésként, hogy szerencsés-e, ha a felújítást végző kivitelező intézi a pályázati dokumentációt, valamint a támogatás igénylését. A mai fejezetünkben ennek a döntésnek a meghozatalában szeretnénk segíteni.

Mire figyeljünk oda, ha kivitelező vállalja a pályázatunk elkészítését?

A pályázat egyik legnehezebb része, hogy utólag finanszírozott, tehát először kifizettük az egész fejújítást, benyújtottuk a támogatási kérelmet és ezt követően dől el, hogy megkapjuk-e a támogatást vagy sem. A döntést nagyban befolyásolja a fejlesztés megfelelő dokumentálása, a számlák és vállalkozói szerződések formaisága, valamint természetesen a referenciaárak figyelembevétele is. Tehát minden benyújtott anyagnak meg kell felelnie a pályázatban előírtaknak.

Egy pályázat nagyon bonyolult, gondos figyelmet igénylő projekt. Minden helyzet egyedi és új nehézségeket tartogat, már néhány dokumentum rossz feldolgozása is súlyos hibákat okozhat és akár a teljes támogatási összeget is megvonhatják.

Ne csak a beadásra helyezzük a fókuszt – tartsuk szem előtt a támogatás lehívását is!

A kivitelezők körében sajnos jellemző, hogy addig támogatják a projektet, amíg a munkálatok befejeződnek és az Ő számláik kifizetésre kerülnek. A probléma, hogy a vissza nem térítendő támogatás lehívása csak ez után következik és ilyenkor gyakran felmerül a kérdés: de ki fogja lehívni a támogatást?

Természetesen lehetséges, hogy egy kivitelező ért a pályázatok beadásához, gondosan kivitelezi a folyamatot, mindent időben és megfelelően benyújt. A támogatást elnyeri az ügyfél, a munkálatok befejeződnek. Ezután még hátra van a támogatás lehívása is, amiről rendszerint elfeledkeznek, ezzel cserbenhagyva az ügyfelet, akinek ekkor még szakértőt kell keresnie, hogy kihúzza a pácból.

Összességében az a véleményünk, hogy nem feltétlen rossz dolog, ha a kivitelező vállalja a pályázatírást. Sokan tényleg meg tudják csinálni mert van erre külön kollégájuk, de ebben az esetben mindig kérjünk tőlük (szerződéses formában!) garanciát azzal kapcsolatban, hogy miután mi kifizettük nekik az egész felújítást, ők is garantálják nekünk, hogy lehívják az egész támogatást. Ha erre nem hajlandó, akkor sajnos élni kell a gyanúval, hogy Ő sem biztos a „pályázatírói képességeiben”.

Ezt a garanciát egyébként minden valóban eredményes pályázatíró cég is vállalja.

Ha nem csinálja meg a kivitelező a pályázatot, akkor érdemes önállóan nekiugrani vagy inkább vonjunk be pályázatíró szakértőt?

Ez mindig örök kérdés a lakossági pályázatoknál. Az biztos, hogy ez az egyszerűbb pályázatok közé tartozik, de az is biztos, hogy rengeteg módon lehet elbukni a felújítást követően a vissza nem térítendő támogatást. Nekünk az a tapasztalatunk, hogy azok a pályázók, akinek van valamilyen pénzügyi végzettsége és sok ideje – a pályázók 30-40%-a -, be fogják tudni adni maguknak. A probléma csak az, hogy nem tudjuk ki tartozik a másik 60-70%-ba. Mindez pedig csak utólag derül ki, miután mindent kifizettünk és felújítottunk, aki pedig nem tudta megcsinálni, ezzel elbukta a támogatást. A minket megkereső ügyfelek azért fordultak pályázatíróhoz, mert inkább a felújításra akartak fókuszálni, szóval nekik ez részben egy kényelmi szolgáltatás volt, részben pedig egy nagyon erős biztonsági háló annak érdekében, hogy a folyamat végén tényleg megkapják a támogatást.

Reméljük, hogy blogsorozatunk 1. része hasznos volt az Ön számára is!