Új kistermelői rendelet jelent meg, amely szerint még 2023-ban módosul a kistermelő fogalma. Az új rendelet 2023. november 23-án lép hatályba, célja a kis mennyiségű helyi élelmiszer-előállítás feltételeinek könnyítése, ezáltal a hazai kistermelők és „kisüzemi” élelmiszer előállítók támogatása. Számos fontos változás történik, ezeket blogbejegyzésünkben részletesen kifejtjük.

kistermelői rendelet

A kistermelői rendelet szerint módosul a kistermelő fogalma

A legfontosabb változások egyikeként módosul a kistermelő fogalma, az új rendelet szerint már jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet is végezhet kistermelői élelmiszer-előállítást.

Két kategóriára bontják a kistermelőket

A kistermelői rendelet szerint a kistermelők két kategóriára oszlanak, attól függően, hogy milyen mennyiségben állítanak elő alapterméket és élelmiszert.

Az I. kategóriába tartozó kistermelő kis mennyiségű élelmiszer-előállítást és értékesítést végezhet a saját maga által megtermelt alaptermékből, összegyűjtött vadon termő alaptermékből, valamint az adott élelmiszer előállításához szükséges egyéb olyan vásárolt összetevőből, amelynek kistermelő általi megtermelése észszerűen nem elvárható.

A II. kategóriába tartozó kistermelő kis mennyiségben élelmiszer-előállítást és értékesítést végezhet a saját maga által megtermelt alaptermékből, abból előállított és hazai előállítású, vásárolt alaptermékből, valamint egyéb vásárolt összetevőből. Ebben a kategóriában bővültek a maximálisan értékesíthető mennyiségek, illetve bővített higiéniai követelményeket határoz meg a rendelet – többek között egyszerűsített HACCP dokumentációt kell vezetni, és mikrobiológiai vizsgálat is szükséges. Továbbá a kistermelőknek a mikrovállalkozás méretű élelmiszer-vállalkozásra az adott tevékenységhez előírt minimális élelmiszeripari szakképesítést a bejelentést követő egy éven belül kell megszerezniük.

Bővülnek az értékesítési lehetőségek

Az új kistermelői rendelet szerint már házhozszállítással, csomagküldő kereskedelem, átadó pont vagy automata útján is eljuthatnak a termékek a fogyasztóhoz. Néhány kitétel van csupán, mint:

  • a kistermelőnek jeleznie kell a szállító felé, hogy a csomag élelmiszert tartalmaz
  • az élelmiszer csomagolásának meg kell felelnie a szállításhoz szükséges élelmiszer-biztonsági követelményeknek
  • az átadó ponton csak akkor lehet hűtést igénylő élelmiszert értékesíteni, ha a végső, fogyasztónak történő átadásig folyamatosan biztosított a hűtési lánc.

Továbbá a kistermelő üzemeltethet vendégasztalt, az I. kategória szerinti mennyiség betartásával. Darálthús és előkészített hús előállítása és forgalmazása is lehetővé válik.

Újra lehet kis vágóhidakat működtetni

Ismét lehet kis kapacitású vágóhidakat és mobil vadfeldolgozó létesítményt működtetni, szabályozottan. Az erre vonatkozó szabályok szerint a kisvágóhídon az egyes állatfajok vágásának időbeni elkülönítése mellett hetente legfeljebb összesen 100 darab sertés, juh, kecske, 20 darab szarvasmarha, illetve 250 000 darab baromfi és nyúlféle vágható. A kistermelő részére a kistermelő gazdaságának helyétől 100 km-es sugarú kör által határolt körzeten belül lévő kisvágóhíd vághat le az előbb említett állatfajokból. A kisvágóhídon az ott levágott állatok esetében darabolási tevékenység is végezhető.

Küldhetünk pár ígéretes pályázatot?

Értesülj időben és érthető formában a számodra elérhető (és nyerhető) pályázati lehetőségekről!