Pár hete Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter ismertette, hogy Magyarország Kormánya munkahelyvédelmi és gyármentő programok megjelenésére készül. Most pedig meg is jelentek az első információk a támogatásokat illetően!

Mi a Gyármentő Program célja?
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bejelentése szerint hamarosan Gyármentő Program indul a nagyvállalatoknak. A pályázat a Külgazdasági és Külügyminisztérium alá tartozó beruházásösztönzési ügynökség koordinálásával történik. A támogatás célja, hogy a magyarországi vállalatok a gazdasági válság közeledése ellenére fenntarthassák a működésüket és növelhessék kapacitásaikat.
Akár 6 milliárd Ft energiahatékonysági fejlesztésekre!
A Gyármentő Programban energiahatékonysági fejlesztésekkel kapcsolatos beruházásokra lehet támogatást igényelni, például napelemek telepítésére.
A pályázatban legfeljebb 6 milliárd Ft támogatás igényelhető. A jelenlegi tervek szerint a keretösszeg 150 milliárd Ft, a támogatási intenzitás 30-45%, településtől függően. A pályázatra budapesti vállalatok is benyújthatják támogatási kérelmeiket.
A Gyármentő Programban olyan vállalkozások pályázatnak, amelyek vállalják, hogy legalább 200 millió Ft fejlesztés keretében bővítik energiaellátási kapacitásukat, és ezáltal csökkentik az energiaköltségeiket.
A pályázatról hamarosan bővebb információt is megosztanak egy Kormányinfó keretében.
Küldhetünk pár ígéretes pályázatot?
Értesüljön időben és érthető formában az Ön számára elérhető (és nyerhető) pályázati lehetőségekről.
Források: