Újabb gazdaságvédelmi intézkedéssel segíti a kormány a turizmust, ezúttal 1,8 milliárd forintot biztosítanak panziók építésére – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter.

 

A turizmus egyike a koronavírus által leginkább sújtott ágazatoknak, ezért a kormány a gazdaságvédelmi intézkedéseken keresztül már több mint 300 milliárd forinttal segítette a turisztikai cégeket – mondta a miniszter. Mindezt számokkal is alátámasztotta, miszerint májusban a vendégforgalom 93 százalékkal, a reptéri utasforgalom 98 százalékkal zuhant vissza. Ennek okán a kormány a gazdaságvédelemben is külön hangsúlyt helyez a turisztikai szektor újraindítására.

A Pest megyei vállalkozások és önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok most a program keretében 1,8 milliárd forint értékben, 60 és 300 millió Forint közötti támogatást igényelhetnek, amelyet új panziók építésére és a működtetéshez szükséges eszközök beszerzésére, informatikai és infrastrukturális beruházásokra fordíthatnak.

A pályázat célja a turisztikai vonzerőkhöz kapcsolódó és ezek közelében található új panziók kialakítása, az érintett desztinációkban a vendégek és a vendégéjszakák számának növelése, az újonnan létrejött szálláshelyek működéséből származó árbevételek által a profitabilitás és a fenntarthatóság növelése. Természetesen szem előtt tartva a fenntarthatósági szempontokat, a pályázat nagy hangsúlyt fektet a szezonalitásból adódó egyenetlenségek csökkentésére is.

Mivel Pest megye az Uniós előírások miatt kevesebb fejlesztési forráshoz jut hozzá, ezért a kormány 2021-ig 80 milliárd Forint támogatást nyújt hazai forrásból a térség fejlesztéseire.

Az alábbi linken megnézhetik Varga Mihály pénzügyminiszter Facebookon közzétett videóját, amiben röviden összefoglalja a pályázat ismertetőit és létrehozásának okát.

https://www.facebook.com/watch/?ref=external&v=309660816754238

A támogatási kérelmeket 2020. szeptember 15-től lehet benyújtani.