Szakértői vélemények szerint egy napelemes rendszer önerőből finanszírozva átlagosan 8 év alatt térül meg. A közeljövőben a lakossági napelemes és fűtéskorszerűsítési pályázat segítségével közel 35 ezer háztartásban valósulhat meg olyan beruházás, ami 100%-os vissza nem térítendő támogatás mellett tudnak végrehajtani az ingatlantulajdonosok.

A kezdetektől fogva óriási érdeklődés övezi a pályázati felhívást, hiszen ezzel a lehetőséggel amellett, hogy egy beruházás költségei lényegében teljes mértékben a támogatás által finanszírozható a fejlesztés eredményeképpen hosszútávon jelentősen spórolhatnak rezsiköltségeiken a családok.

Cégünk esetében is fokozott érdeklődés mutatkozik a támogatásra, kollégáinkhoz számtalan olyan kérdés érkezett, ami gyakori kérdésfeltevésnek számít, de találkoztunk olyan esetekkel is ami rávilágít a pályázattal kapcsolatos fontos részletekre is.

Esettanulmányunkban az egyik ilyen ügyfelünk helyzetét szeretnénk bemutatni, főszereplőnk Endre, akinek minden vágya egy új családi autó vásárlása, amit egy jelentősebb rezsicsökkentés által véleménye szerint biztosan tudna fizetni. A családfő szerint álmai megvalósításában most az igénybe vehető lakossági napelemes és fűtéskorszerűsítési vissza nem térítendő támogatás rengeteget segítene mivel a rezsiköltség megspórolásával elegendő pénz jutna az autó havi törlesztésére.

Endre hónapokkal ezelőtt az otthonfelújítási támogatás kapcsán érdeklődött nálunk, a napokban pedig találkozott egyik online hirdetésünkkel a napelemes és fűtési rendszerek pályázati témában és úgy gondolta újra hozzánk fordul segítségért.

Elmondta, hogy egy Fejér megyei 2000 főt számláló településen él egy családi házban, amit néhány éve örökölt szüleitől. Megjegyezte, hogy sokat dolgozott saját kezével a házán az elmúlt időszakban, de mondhatni, hogy még mindig félkész állapotok uralkodnak jelenleg a kétszintes épületben. Felmerült benne az a kérdés is, hogy abban az esetben, ha már az otthonfelújítási támogatásra is benyújtotta igényét, akkor is élhet-e a napelemes és fűtési rendszerek támogatásával. – Fontos tudni, hogy a két pályázat nem zárja ki egymást, de nem lehet kettős finanszírozás.

Egy közeli gazdaságban dolgozik karbantartóként, ahol alkalmaznak napelemes rendszert, amivel elégedettek az ottani tulajdonosok, ő maga is szeretné, ha az otthonában is megvalósíthatna egy komplett fejlesztést mivel úgy látja ezzel sokat spórolhatna. Véleménye szerint ez a pályázati lehetőség szerinte nagy segítség lenne családja számára. – Halkan megjegyezte, hogy feleségével két gyermeket nevelnek és anyósa is velük él mivel már gondozásra szorul.

Gyakorlatilag a pályázat jövedelmi előírásának megfelelnek mivel az egy főre eső jövedelmük nem haladja meg a 4,85 millió forintot, ami a pályázat egyik feltétele. A képlet egyszerű, ami alapján számolt.

napelemes pályázat

A pályázatban az ingatlan tulajdonosainak jövedelme számít, Endre és felesége is tulajdonosok, így kettőjük jövedelmével számolunk. Endre elárulta éves bevételét és pedagógus feleségének éves jövedelmét.

Endre jövedelme: 350 000Ft /hó

Endre feleségének jövedelme: 200 000 Ft/hó

Éves szinten 6 600 000 az összevont jövedelmük, és mivel csak ketten tulajdonosok, ezért az egy főre eső jövedelem 3 300 000 forintra jön ki, így a jövedelmi kritériumnak megfelelnek.

Endre korszerűsítési tervében a napelemes rendszer kulcsszerepet kap, de mellette a régi nyílásszárókat is lecserélné. Gyakorlatilag a komplett fűtési rendszer megújításában gondolkodik hőszivattyús megoldással. Abból a szempontból szerencsés helyzetben van, hogy házának a tetőfelújítása a közelmúltban megtörtént így nem lesz gondja a napelemes rendszer telepítésénél. – Mivel az is fontos kitétel a pályázatban, hogy az épületnek olyan műszaki állapotban kell lenni, hogy egyéb beavatkozás nélkül is alkalmas legyen a beruházás fogadására!

A pályázat első üteme 2021. december 06-tól indul, Endre és családja Fejér megyei lakosként az első ütemben tudná benyújtani pályázatát. A finanszírozás kérdéskörével kapcsolatban első kérdése az volt, hogy a pályázat elő vagy utófinanszírozott formában működik. – A hivatalos válasz ezzel kapcsolatban az az, hogy a támogatás az elszámolás elfogadását követően, utófinanszírozásként, részben a Pályázó által kiválasztott Kivitelezőre történő engedményezéssel kerül folyósításra. A pályázat megvalósítása során előleg igényelhető.

Gyakorlatilag a beruházási összeget a kivitelező kapja meg. Endre egy megfelelő pályázattal megvalósíthatja elképzeléseit. – Ebben kérte a cégünk segítségét. Abban az esetben, ha ténylegesen megfelel a pályázati feltételeknek akkor terveihez 11.300.000 Ft támogatást vehet igénybe.

Endre érdeklődésünkre azt is elmesélte, hogy milyen autó lenne ideális családja számára. Elmondta, hogy mindenképp hétszemélyes egyterű autóban gondolkodik mivel a későbbiekben lehet, hogy tovább bővül családjuk harmadik gyermekkel és a nagymama is sokszor velük utazik. Kihasználná a hatalmas csomagteret mivel időnként kuvaszukat is viszik magukkal és a csomagoknak is helyet kell találnia.  Az indokok tehát megvannak a nagyobb autó vásárlására és Ő úgy számol, hogy a korszerűsítésnek köszönhetően a rezsiköltségein jelentősen tudnának spórolni. Nyugodtabban merne bele vágni az autóvásárlásba, ha a fejlesztésnek köszönhetően elbúcsúzhatna a magas rezsiköltségektől.

Endre szerint annak ellenére, hogy még nem jelent meg a végleges kiírás jobb, ha időben felkészül az ember pályázatra, mivel ő semmiképpen sem szeretne lemaradni erről a lehetőségről ezért már megállapodott cégünkkel.

Köszönjük a beszélgetést és sok sikert kívánunk tervei megvalósításához!

Forrásaink

Ügyfelünkkel készített interjú