Rengeteg család él rossz körülmények között, akiknek nehézséget jelent önerőből felújítani othonukat, pedig a felújítás halogatása komolyabb károkat is okozhat. A régi nyílászárók, elavult fűtési technológiák, a szigetelés hiánya, a régi tető mind olyan tényezők, melyek jelentősen megnövelhetik a rezsi árát a téli időszakban, a ház akár fenntarthatatlanná is válhat. Sajnos a mai napig vannak családok, akiknek a víz-, csatorna-, elektromos-, gáz- közműszolgáltatás bevezetése is nehézséget okoz, esetleg az otthonuk nem rendelkezik fürdő- vagy WC helyiséggel.

Az Otthonfelújítási pályázat célja a gyermekes családok lakhatási körülményeinek javítása és a hazai lakásállomány megújulásának ösztönzése. A pályázat keretein belül a legalább 1 gyereket nevelő/váró magánszemélyeknek lehetősége van egy vissza nem térítendő, utófinanszírozott állami támogatás igénylésére, melyet a lakóhelyül szolgáló ingatlan felújítási és korszerűsítési munkálataira fordíthatnak.
A pályázatok beadása nagyfokú szakértelmet és hozzáértést igényel, hiszen fel kell készülni minden eshetőségre és kiváló munkát kell végezni ahhoz, hogy a pályázat biztosan nyerjen. Ebből adódóan fontos, hogy szakértőkre bízzuk a folyamatot, így biztosak lehetünk benne, hogy nem ér minket kellemetlen meglepetés.
Ugyanakkor a rászoruló családok nagyrésze nem teheti meg, hogy pályázatíró cég segítségét kérje, ezért társadalmi felelősségvállalással kapcsolatos programunkban szeretnénk eljutni azokhoz is, akiknek a leginkább szüksége lenne a segítségünkre.
Megalkottuk tehát programunkat, melynek keretében rászoruló családokon szeretnénk segíteni. Ezért mindenkinek lehetősége adódik elmesélni a történetét, mi pedig a történetek alapján kiválasztjuk azt az egy családot, akiknek a legnagyobb szüksége lenne ránk. A család számára pedig díjmentesen elkészítjük a pályázatot az elejétől a projektmenedzsmenten át a legvégéig, tehát teljes pályázatírás és az ezzel kapcsolatos irányunkba felmerülő teendők sem kerülnek pénzbe.
Mik a jelentkezés feltételei?
A részvételhez szeptember 30-ig írd meg a történeted! Mutasd be, hogy miben lenne szükséged segítségre, oszd meg velünk a helyzeted és a körülményeket. A történeteket az oldal alján lévő űrlapon tudja elküldeni és csak ezen a felületen tekinthető érvényes jelentkezésnek.
A határidő lejárta után minden történetet elolvasunk és kiválasztjuk azt a családot, akinek a legnagyobb szüksége lenne a segítségünkre. Részükre díjmentesen elkészítjük az Otthonfelújítási pályázatra beadható támogatási kérelmet és az elejétől a végéig kísérjük a folyamatot egészen a megvalósításig, projektmenedzsmentig és a teljes lezárásig. A választott családot október 8-án hirdetjük ki a közösségi média felületeinken, valamint ezen a napon felvesszük vele a kapcsolatot.
A családnak meg kell felelnie az Otthonfelújítási pályázat követelményeinek, a kihirdetés előtt ezt ellenőrizni fogjuk, de ezt a jelentkezéskor Ön is megteheti. A következő fejezetben összefoglalva elolvashatóak a tudnivalók.
Miről szól bővebben az Otthonfelújítási program?
Olyan legalább 1 gyermeket nevelő (vagy váró), házastársak, élettársak vagy egyedülálló szülők pályázhatnak, akik a fejleszteni kívánt ingatlanban legalább 1 éve rendelkeznek bejelentett állandó lakcímmel – kivéve, ha 1 éven belül vásárolták az ingatlant – az ingatlanban minimum 50% tulajdonjoggal rendelkeznek, az igénylők közül legalább 1 fő rendelkezik min. 1 év folyamatos társadalom biztosítási jogviszonnyal (melyben egybefüggően maximum 30 nap megszakítás történt) és az igénylők közül egyik félnek sincs adó- vagy köztartozása.
A támogatást csak a vérszerinti vagy örökbefogadott eltartott gyermekek nevelői/szülei igényelhetik, egy gyermek eltartottnak számít a várandósság 12. hetétől a gyermek 25. életévének betöltéséig, valamint ezt meghaladóan akkor, ha testi vagy szellemi fogyatékossága miatt munkaképességét legalább 67%-ban elvesztette.
A támogatást Magyarország területén elhelyezkedő lakáscélú ingatlan fejlesztésre lehet igényelni, amely az ingatlan nyilvántartás szerint lakás, lakóház vagy tanya, birtokközpont lakáscélú épülete.
A pályázat számtalan felújítással kapcsolatos munkálatot támogat, többek között építéssel járó felújítást, mint a víz-, csatorna-, elektromos-, gáz- közműszolgáltatás bevezetése vagy cseréje, fürdő- és WC helyiség létesítése (olyan lakásban, amely nem rendelkezik ilyen helyiséggel), az épület szigetelése, fűtési rendszer kialakítása és korszerűsítése, szigetelés, külső nyílászárók cseréje, tető cseréje és felújítása, megújuló energia telepítése, a belső tér felújítása, valamint amennyiben az igénylő vagy gyermeke mozgáskorlátozott személynek minősül, akkor akadálymentesítés is.
A támogatás összege a számlával igazolt felújítási költségek 50%-a, de legfeljebb 3 millió Ft. A támogatás igényelhető a CSOK-al és a falusi CSOK-al is, de kettősfinanszírozás nem lehetséges. A Lakástakarék pénztárral és a Babaváró hitellel egyszerre is felhasználható. A támogatási kérelmeket 2022. december 31-ig lehet beadni.
További jelentkezési feltételek – szabályzat
A részvétel ingyenes. A jelentkezés csak 18 éven felüliek számára engedélyezett.
A történeteket csak az alábbi űrlapon tudjuk elfogadni, csak az ide érkező történetek tekinthetőek érvényes jelentkezésnek.
Az adatok megadása és a történet elküldése jelentkezésnek minősül, ezzel egyidejűleg a jelentkező elfogadja, hogy kiválasztása esetén a neve, közösen elkészített interjúk anyaga, valamint fényképek/videók a teljes folyamatról és a megvalósításról megosztásra kerülnek az oldalainkon és a velünk együttműködő – a programban résztvevő partnerek oldalain.
Amennyiben Ön vagy ismerőse nehéz körülmények között él és segítségre szorul, kérjük továbbítsa felé felhívásunkat, hogy segíthessünk!
Forrásaink