Különleges agrár rendezvényen vettünk részt a MouldTech Systems meghívásából! Rendezvényükön működés közben megtekinthettük a saját fejlesztésű A10-es permetező drónt, és megismerhettük a ZalaZONE InnoTech Nonprofit Kft. erős agrár vonatkozású innovációs fejlesztéseit, kísérleti projektjeit. Emellett szó volt a közeledő agrár pályázati lehetőségekről, különösen a precíziós fejlesztéseket támogató Mezőgazdasági üzemek digitális átállásának támogatása pályázat részleteiről.

A napot Dr. Weltsch Zoltán, a ZalaZONE InnoTech Nonprofit Kft. kutatási vezetője indította, elmondta, hogy céljuk olyan innovációkat létrehozni, melyek egyszerre több területen, adott esetben akár a védelmiipar számára is hasznosíthatók. Például málnaszedő robot fejlesztésébe fognak, ami nagyon kifinomult működésével akár az aknamentesítésben is alkalmazható majd. Továbbá dolgoznak a napelemek alatti növénytermesztéssel, a meteorológiával, a robottechnológiával és az önvezető erőgépekkel kapcsolatos elképzeléseiken – ezeket a nap folyamán részletesen is bemutatták, és cikkünkben mi is kifejtjük.
A napelemek alatti növénytermesztés és állattartás úttörő megoldást jelent!
A jövő évben létrehoznak egy agrofotovoltaikus tesztrendszert. Ez úttörő a magyar mezőgazdaságban, ugyanis a jelenlegi gyakorlat szerint a napelemparkok létrehozásához a mezőgazdasági művelésből vonnak ki területeket, Magyarországon például 135 ezer hektár kivonására van szükség. Az agrofotovoltaikus rendszerek erre kínálnak megoldást, miközben teljesülnek az energetikai irányszámok, a 2 méteres magasságba megemelt, illetve a munkagépek méretéhez igazított távolságra telepített napelemek alatt-között mezőgazdasági termelés, azaz növénytermesztés és legeltetéses állattartás is folyhat. A projektben a napelemeket forgathatóra és kifejezetten növénytermesztésre optimalizálva fényáteresztőre tervezték, alájuk pedig málnatöveket telepítenek.
Az önvezető erőgépeké a jövő!
Az agrárautomatizálás terén is jelentős eredményeket értek el. Nagy figyelmet fordítanak a drónok és az önvezető járművek fejlesztésére, például beszámoltak egy dízelmotorral hajtott, autonóm gumihevederes eszközhordozóról, egy szintén autonómmá alakított Fendt, valamint egy New Holland traktorról. Az eszközök hasonló elven működtethetők, a területről területre történő áttelepüléshez távirányítóval vezérelhetők az eszközök, azonban a munkavégzés már teljesen önvezető módon történik a betáplált adatok alapján. Különlegesség, hogy a három eszköz együtt is tud dolgozni, ilyenkor egy gép GPS-koordinátáit használja a másik kettő is, ebben az esetben emberi részvételre egyáltalán nincs szükség.
Óránként akár 10 hektár terület kezelése az A10-es permetező drónnal!
A továbbiakban a hatházi repülőtéren működés közben láthattuk a MouldTech Systems saját fejlesztésű és gyártású, A10-es típusjelzésű drónját. Huszti Levente üzletfejlesztési igazgató elmondta, hogy a WOHNDERDRONE A10-es drónban elsőként alkalmazták a magyar szabadalmon alapuló WohnderJet precíziós CDA szórófej-technológiát, így a drón óránként 10 hektár növényvédelmi kezelésére képes (foltkezeléssel), ha nincs szükség áttelepülésre. Könnyű, egyszerű, és költséghatékony gép, egy fő által mozgatható és kezelhető.
Továbbá bemutattak egy speciális, szintén saját fejlesztésű meteo-mérődrón prototípussal végzett precíziós meteorológiai szolgáltatást is, hiszen az adatok gyűjtésében és felhasználásában nagy termelési potenciál rejlik.
A precíziós fejlesztések pályázatból is megvalósíthatók!
A rendezvényen a Gordius csapata is pályázati tanácsokkal látta el az érdeklődőket, azonban Lantos Gergely, az Agrárminisztérium kormány-főtanácsosa is részt vett, aki az aktuális, vagy hamarosan megjelenő pályázati lehetőségekről beszélt, főleg a már sokak által nagyon várt digitális pályázatról.
Elmondása szerint várhatóan tavasz végén-nyár elején jelenik meg a felhívás. A Mezőgazdasági üzemek digitális átállásának támogatása pályázatban olyan fejlesztési elképzelések támogathatók, amelyekkel a gazdaságok javíthatják az üzemi eredményeiket, megfeleljenek az egyre növekvő nyomonkövethetőségi és fenntarthatósági adatszolgáltatási kötelezettségnek, racionalizálhatják az inputanyag-felhasználást és a tápanyaggazdálkodást, ezáltal csökkenthetik a felszíni és a felszín alatti vizek terhelését, továbbá hozzájárulhatnak a klímaváltozás okozta termőhelyi változások mérsékléséhez, talajállapot javításához. Támogatható továbbá a precíziós erő- és munkagépek, digitális eszközök beszerzése, a farm-menedzsment rendszerek kiépítése, az adatgyűjtés feltételeinek megteremtése.
Köszönjük a meghívást a MouldTech Systems csapatának, rengeteg innovatív fejlesztést ismerhettünk meg a szakmai napon!
Küldhetünk pár ígéretes pályázatot?
Értesülj időben és érthető formában a számodra elérhető (és elnyerhető) pályázati lehetőségekről!