Varga Mihály pénzügyminiszter február 24-én reggel közzétett egy videót Facebookon, melyben részletesen beszél arról, hogy a Megújuló energia használatát, energiahatékonyság növelését célzó épületenergetikai fejlesztések támogatása pályázat (GINOP 4.1.4-19) keretösszegét 55,6 milliárd forintra emelték, az eddigi 32 milliárd forintról.

Nem sokkal később az Uniós pályázati oldalon is megjelent a hír, miszerint 23,6 milliárd forinttal megemelték a cégek számára elérhető megújuló energia fejlesztését támogató pályázatot. A felhívásban több módosítás is történt, blogbejegyzésünkben ezeket szeretnénk most összefoglalni.

GINOP 4.1.4-19
A GINOP 4.1.4-19 pályázat célja továbbra is az, hogy hozzájáruljon a kis – és középvállalkozások támogatásával az épületek energiatakarékosságához és energiahatékonyságának javításához, valamint a megújuló energiaforrások felhasználására irányuló beruházások megvalósításához egy vissza nem térítendő támogatás formájában.

A pályázat tavaly októberben lezárult, ám a mostani bejelentésben több változtatást is közöltek.

Megemelték a pályázat keretösszegét
A GINOP 4.1.4-19 keretösszege 55,6 milliárd forintra emelkedett. Ezzel együtt a támogatható projektek száma is megnőtt, eddig 320-2000 db támogatható projektre lehetett számítani, de most várhatóan 556-3475 db kis és középvállalkozás valósíthatja meg fejlesztéseit.
Újra lehet pályázni
A GINOP 4.1.4-19 pályázat 2020 októberében lezárult, ám most újraindul egy 5. és egy 6. pályázati szakaszra, tehát további 2000 cég részesülhet majd támogatásban. Az elnyerhető vissza nem térítendő támogatások összege 1,6-100 millió forint közötti összeg.
Mire lehet támogatást igényelni?
A GINOP 4.1.4-19 támogatható tevékenységei között megújuló energiával kapcsolatosan a napelemek, napkollektorok, hőszivattyús rendszerek és a faelgázosító kazánrendszer kiépítése is elérhető, továbbá az energiahatékonyság javítására vonatkozó tevékenységek esetében támogatható a hőszigetelés, a nyílászárók cseréje, árnyékoló szerkezetek beépítése, fűtés-, hűtés korszerűsítés és a használati melegvíz rendszerek korszerűsítése is.
Mikor lehet benyújtani a támogatási kérelmeket?
A támogatási kérelmeket az 5. szakaszban 2021. március 23 – április 06-ig, a 6. szakaszban pedig 2021. június 15. – június 30-ig lehet benyújtani.

Varga Mihály pénzügyminiszter videóját az alábbi linken nézheti meg:

https://www.facebook.com/watch/?v=915056649244554&t=0