Egy pályázati folyamatot mindig hosszas gondolkodás előz meg, ami érthető is, hiszen számos kötelezettséggel, fenntartási idővel és munkával jár. Természetesen mi is segítünk, hogy pályázóink a legjobb döntést hozzák, éppen ezért az utóbbi időben különféle pályázatokon nyert pályázóinkkal készítettünk interjúkat, melyeket szeretnénk megosztani veletek a blogunkon, hogy azoknak is segíthessünk, akik még csak fontolgatják a pályázati lehetőségeket.

Az interjúk több évvel a pályázati folyamat kezdete után készültek, így segítséget jelenthetnek átlátni a folyamatot, mérlegelni, de akár tapasztalat gyűjtésére is kiváló!

Kedves Klára! Köszönjük az interjú lehetőségét, kérlek, mesélj nekünk arról, hogy milyen pályázatot vettél igénybe?

A fiatal gazda pályázatot vettük igénybe.

Hogyan szereztél tudomást a pályázatról?

Ismerősök ajánlották, akik szintén pályáztak és nyertek is.

Mi motivált Téged abban, hogy pályázati támogatást igényelj?

Volt egy elképzelésünk, amit mindenképpen szerettünk volna megvalósítani, viszont sajnos nem volt saját forrásunk. Vágytunk a sikerre és úgy éreztük, ezzel a pályázattal lehetséges lenne.

Milyen szempontok alapján esett a választása a Fiatal gazda pályázatra?

Nagyon szimpatikus volt számomra a támogatás mértéke, illetve az is, hogy nem volt szükség önerőre és vissza sem kell téríteni a támogatást.

Esetedben hogy nézett ki a pályázat folyamata, mikor lett eredmény?

2015 nyár elején adtuk be a pályázatot, októberben lett eredmény és abban az évben már meg is történt a kifizetés.

Milyen fejlesztésekre használtad fel a támogatást?

Földet és eszközöket vettünk, majd párommal belevágtunk egy ökológiai gazdálkodásba. Ez egy a közösség által támogatott gazdaság, közvetlen kapcsolatban állunk a megrendelőkkel. Általában éves szerződést kötünk, tavaly 40 család választott minket, akiknek mi szállítottuk a zöldséget/gyümölcsöt. Ezen felül állattartással is foglalkozunk. Az ötlet nem a miénk, viszont nagyon megtetszett, úgy érezzük, hogy számunkra ez a legkedvezőbb gazdálkodási forma.

Milyen célokat tűztél ki a jövőre nézve?

Az elkövetkezendő években szeretnénk évről évre növelni a tagok számát, illetve tartani az irányt, némi bővítéssel kiegészítve.

Hogyan jellemeznéd a közös munkát a Gordius csapatával?

Úgy érzem a nehéz időszakokban is nagy segítséget nyújtottak nekünk, nekik köszönhetően könnyűnek tűnt eligazodni a pályázatok útvesztőjében. Mindenképp ajánlanám a Gordiust másoknak is, sőt már ajánlottuk is az ismerőseinknek.

Miért fontos számodra, hogy könyvelő cég szolgáltatásait igényeld? 

Sajnos mi nem értünk ehhez a területhez, ezen felül van egy kisfiúnk, így teljesen lehetetlennek tűnt, hogy időt tudjunk szakítani ezekre a dolgokra.

Köszönjük az interjút Klára!