A fiatal gazda pályázat lehetőségével rengetegen éltek a korábbi években és jelenleg is sokan várják már, hogy újra elérhető legyen a 41 év alatti gazdálkodóknak szóló támogatás.
A mostani pályázati dömpingben hivatalos információról még nem lehet tudni mikor jelenhet meg ismét a kiírás. Jelenleg hasonló lehetőség a „Mezőgazdasági kisüzemek fejlesztése” című pályázat, amelynél ugyan kisebb az igényelhető támogatás, de sokkal kevesebb a kötelező vállalások száma is.
Remélhetőleg 2022-2023-ban ismét sokan igényelhetik a fiatal gazda támogatást, amint hivatalos közlés lesz a konkrét pályázat-benyújtási időszakról arról természetesen beszámolunk. Addig is szeretnénk megosztani már nyertes fiatal gazdákkal készített interjúkat, amelyek példaként szolgálhatnak azoknak, akik a jövőben ezzel a pályázattal élnének.
Egyik nyertes ügyfelünk Katalin, aki méhészként dolgozik és éppen a fenntartási időszak negyedik évében jár. Hosszútávra tervezett, most is úgy látja, hogy a jövőben is maradna a méhészeti tevékenysége mellett. – A Gordius Solutions Tender Kft. kérdéseire készségesen válaszolt Katalin, amit ezúton is köszönünk neki!
Hogyan találtál rá erre a pályázati lehetőségre?
A fiatal gazda pályázati lehetőségről először az ismerőseim körében hallottam. Egyik méhésztársam az első fiatal gazda pályázaton indult és úgy ítéltem meg, hogy ez a lehetőség számomra is ideális lehet.
Milyen motivációs tényezők hatására döntöttél a támogatás igénylése mellett?
A családom révén régóta jelen van a méhészkedés az életünkben, így mondhatni ebben cseperedtem fel. Kezdetben 10-15 méhcsaládom volt, ez idő alatt képeztem magam ezen a területen és úgy döntöttem ezzel szeretnék foglalkozni főállásban. – A támogatás nélkül hosszabb távon nem tudtam volna fenntartani a méhészetemet és a fejlesztési lépések is elmaradtak volna.
Milyen tervekkel fejlesztési elképzelésekkel vágtál bele a pályázati folyamatba?
Gyakorlatilag a pályázat beadásakor 80 méhcsaláddal vágtam bele a magasabb szintű méhészkedésbe. A pályázati pénzből egyrészt a telephelyemet korszerűsítettem. Régen sajnos előfordult lopás a méhállományomból. A telek a támogatás által körbe lett kerítve, kamera és napelem rendszer lett telepítve. A méhészetem megközelítése főleg télen elég nehézkes ezért és az eszközök szállítására egy terepjáróra is beruháztam. Méhállományt és a méheknek gyógyszereket is vettem akkoriban.

Jelenleg milyen terveid vannak?
2022-ben lesz az ötödik évem és bízom benne, hogy idén év végén vagy legkésőbb tavasszal megkapom a fennmaradó támogatási részt. – Szeretném hosszabb távon folytatni a méhészkedést. Aki ebben dolgozik az tudja, hogy hullámzó évek jönnek mennek, de ennek ellenére én ebben látom a következő éveimet is.
A bio- minősítés megszerzése a célom, jelenleg átállási időszakban van a méhészetem. Úgy gondolom, hogyha ez meg lesz akkor még jobb lesz a helyzetem, bízom benne, hogy jövőre megkapom.
A környékünkön kifejezetten jó méhlegelők vannak, a mézeinket rendszeresen dicsérik, ami főleg akác és repcemézből áll. Én egy szövetkezet számára értékesítek és így fogok tenni a jövőben is. Úgy látom élénk kereslet van a mézre és valószínűleg mindig is lesz ezért én bátran tervezek a következő öt évre.

Hogyan ítélnéd meg a közös munkát a Gordius csapatával?
Én meg vagyok elégedve a céggel mivel a pályázat elejétől fogva, ha bármi kérdésem volt arra kaptam választ és segítséget. Mondhatom, hogy a kommunikáció zökkenőmenetesen működött mindig. Ráadásul a pályázat fenntartási időszaka alatt gyermekem született és ebben az időszakban is nagyon segítőkész volt a Gordius csapata, hogyan tudom optimálisan a pályázattal összehangolni ezt az élethelyzetet. A szakértői segítségükkel sikerült megalapoznom a méhészetem, amiben remélem sokáig tevékenykedhetek!
Köszönjük az interjút Katalin, további eredményes éveket kívánunk!
Szeretné megtudni milyen eséllyel indulna a fiatal gazda pályázaton akkor töltse ki díjmentes előminősítőnket az alábbi gombra kattintva!
Forrásaink
Ügyfelünkkel készített interjú