Az új agrár-környezetgazdálkodási pályázat (AKG pályázta) esetében a gazdaság méretétől függetlenül elnyerhető a támogatás, ezért nem csoda, ha számos gazdálkodó igyekszik minél több információt szerezni a pályázattal kapcsolatban. A Gordius Solutions Tender Kft. szakemberei augusztus végén webkonferenciát tartottak a témában, ahol az alapvető információk mellett sok hasznos információt megtudhattak a résztvevők.

A webkonferencián György Zoltán a Gordius Solutions Tender Kft. értékesítési vezetője felhívta a figyelmet arra, hogy a 360 milliárd forintos keretösszegnek köszönhetően körülbelül 23 ezer nyertes pályázót érinthet az agrár-környezetgazdálkodás fejlesztésére szánt támogatás. A bevezetőben Halász-Kiss Dóra pályázati szakértő kitért arra is, hogy a webkonferencia napján közzétették a lakosságnak szóló hatalmas uniós napelemes pályázat tervezetét, amelyet két hétig bárki véleményezhet, ősztől pedig meg is nyílik. György Zoltán a jelenlegi pályázati lehetőségek kapcsán megemlítette a cég egyik jelmondatát, ami úgy szól: „Hiszünk abban, hogy egy jó ötlethez pénz is jár!”

-Ehhez kapcsolódóan elmondta, hogy a jelenlegi időszakban újabbnál újabb lehetőségek jelentek meg a különböző szektorokban. A mezőgazdasági ágazat kapcsán kiemelte, hogy a 2021-2022-es évben mintegy 1500 milliárd forintnyi pályázati pénz kerülhet a gazdálkodókhoz, amelynek egy részét jelenti az Agrár-környezetgazdálkodási kifizetés pályázat.

Halász-Kiss Dóra elmondta, hogy a webkonferencia során igyekeznek választ adni azokra kérdésekre mi is gyakorlatilag a pályázat célja, mekkora támogatás igényelhető. Mindezek mellett rátérnek arra a fontos kérdésre, hogy miért ajánlott pályázatíróval elkezdeni az AKG-hoz kapcsolódó pályázati folyamatot.

György Zoltán utalt arra, hogy a webkonferencia résztvevői között bizonyára sokan vannak, akik már korábban is adtak be AKG-hoz kapcsolódó kérelmet, amikor öt éves időszakot, célokat kellet előre meghatározni. –  A mostani kiírás részben változott a korábbihoz képest. -hangzott el a webkonferencián

A szakértői összefoglalóban a támogatás fő céljait ismertetve az alábbi célkitűzésekre hívták fel a figyelmet:

  • A vidéki térségek fenntartható fejlődésének támogatása, környezeti terhelés kiküszöbölése
  • A környezet állapotának megőrzése és javítása
  • A mezőgazdasági eredetű környezeti terhelés csökkentése
  • Minőségi élelmiszerelőállítás elősegítése környezetkímélő gazdálkodási módszerek segítségével

A támogatás mértékével és formájával kapcsolatban Halász-Kiss Dóra megjegyezte, hogy a várható 23 000 nyertes pályázó óriási szám és általában nem ez a jellemző a hagyományos pályázatok esetében, így akinek van földterülete és aktívan mezőgazdasági termeléssel foglalkozik annak érdemes lehet számolni ezzel a lehetőséggel, hiszen egy jó pályázattal minden bizonnyal nyerni fog. – Elmondta, hogy a finanszírozó szerv az EMVA, a támogatás formája pedig normatív, területalapú vissza nem térítendő támogatás. A benyújtási határidővel kapcsolatban kiemelte, hogy 2021. október 15. és november 15. között lehet benyújtani a kérelmeket. A támogatás három évre igényelhető, a projekt végrehajtási időszak a 2022. január 1. és 2024.december 31. között lesz.

Arra a kérdésre, hogy kik vehetik igénybe a támogatást Halász-Kiss Dóra úgy válaszolt: Gyakorlatilag ezzel a lehetőséggel azok a mezőgazdasági termelők élhetnek, akik mezőgazdasági termékek termelésével foglalkoznak és olyan földterülettel rendelkeznek, amely alkalmas növénytermesztésre vagy legeltetésre. Az igényléshez minimum 1 hektár földterülettel kell rendelkezni.

Halász-Kiss Dóra részletezte, hogy a támogatás intenzitása 100 %-os gyep, ültetvény és nádas földhasználati kategóriában. A szántóföldi gazdálkodás esetében 300 hektárig 100%-os a támogatás, 300 hektár felett 1200 hektárig 85%-os, 1200 hektár felett pedig 50%-os a támogatásintenzitás szintje.

Ismertették a különböző tematikus előíráscsoportokat. Elmondták, hogy a támogatási összegek hektár alapra vannak vetítve és feltüntették az alábbi táblázat segítségével a maximális támogatási összegeket a különböző előírás kombinációk választása esetén.

Halász-Kiss Dóra felhívta a figyelmet arra, hogy a Gordius Solutions Tender Kft. szakemberei segítenek a gazdálkodóknak eligazodni az apró részletekben és abban is, hogy valójában kinek mennyi támogatás jár.

Sok esetben a gazdálkodó pályázatíró nélkül vág neki a támogatási kérelem beadásának.  – György Zoltán megjegyezte sokszor fordul elő, hogy megkeresik a céget olyan gazdálkodók, akik korábbi körökben megpróbálták ők maguk beadni a pályázatot, de valahol nehézségekbe ütköztek, így végül inkább cégünkre bíznák a pályázat benyújtását. – Az AKG pályázat esetében több apró buktató merülhet fel és itt hiánypótlásra nincs lehetőség ezért is ajánlott szakértőre bízni a kérelmek benyújtását.

Halász-Kiss Dóra két fő kötelezettséget is kiemelt, amelyek közül az egyik a kötelező képzés azok számára, akik még nem vettek részt korábban az AKG pályázaton. A másik pedig a gazdálkodási napló vezetése, ami szinte heti szintű foglalkozást igényel. – A szakértő hozzátette a felmerülő kérdésekben, nehézségek megoldásában folyamatosan segítjük a gazdálkodók munkáját.

A webkonferencián elhangzott az is, hogy sok gazdálkodó egy komplex szolgáltatást szeretne, hogy egy kézben legyen kezelve a pályázata és a hozzá kapcsolódó folyamatok. Ebben a Gordius Solutions Tender Kft.  hatékony megoldást tud nyújtani ügyfeleinek.

Az előadók megemlítették, hogy a pályázat beadásához földmérés szükséges. – Megjegyezték, hogy a hagyományos földmérés mellett már a drónos területmérés is már bevett szokássá vált. Kitértek a kötelező és választható vállalásokra is amit szintén érdemes szakértővel egyeztetni, bíztatták a résztvevőket, hogy az AKG pályázat elnyeréséhez és más egyéb pályázati lehetőséggel kapcsolatban is forduljanak bizalommal a Gordius Solutions Tender Kft. szakembereihez.

A webkonferenciáról készült videóanyag megtekinthető a Gordius Solutions Tender Kft. Facebook oldalán és itt a pályázattal kapcsolatban felmerült kérdések és válaszok is megtalálhatók!