2021. szeptember elejétől újabb gazdaságfejlesztési pályázat indul, hiszen szeptember 2-től már beadható a támogatási kérelem a „Magyar Multi Program – A kiemelkedő teljesítményű, valamint jelentős növekedési potenciállal rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások támogatása” című, GINOP Plusz-1.1.2-21 kódszámú pályázatra.

A Magyar Multi Programmal a kormány célja a kiemelkedő teljesítményű, jelentős növekedési potenciállal rendelkező, innovatív kis- és középvállalkozások fejlődésének elősegítése, technológiai körülményeik, értékteremtő képességük javítása, külpiaci jelenlétük megerősítése. Mindezek mellett a felhívás célja a legfejlettebb technológiák adaptálására alkalmas vállalkozások célzott támogatása.

A Magyar Multi Program keretében a 2019-es és 2020-as körben 59 vállalkozás jutott támogatáshoz összesen 14.4 milliárd forintnyi értékben. Az új pályázati időszakban 100 milliárd forintos kerettel indul a program.

A programban elérhető támogatás mértéke, legalább 30 millió, legfeljebb 2,5 milliárd forint lehet.

A visszatérítendő támogatás bizonyos feltételek teljesülése mellett részben vagy egészben vissza nem térítendővé válik. A támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség 50%-a.

 A felhívás összefoglalója szerint azok azok a mikro-, kis-, és középvállalkozások nyújthatják be igényüket, amelyek a támogatási kérelem benyújtása előtt kiállított IFKA előminősítési tanúsítvánnyal rendelkeznek. Magyarország területén székhellyel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok, kettős könyvvitelt vezető egyéni vállalkozók és egyéni cégek, vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok fióktelepei, amelyek nem tartoznak a KATA hatálya alá. Megfelelnek a Felhívás 1.1 1. a) III. pontban foglalt célcsoportok (Nagy növekedők vagy Növekedésre képes, ígéretes vállalkozások vagy Export bajnokok vagy Beszállítók) egyikére vonatkozó valamennyi belépési kritériumnak. A támogatási kérelem benyújtására konzorciumi formában nincs lehetőség.

Milyen tevékenységek támogathatók?

  • Technológiai fejlesztést eredményező új eszközök beszerzése
  • Infrastrukturális és ingatlan beruházás
  • Tanácsadási szolgáltatások igénybevétele
  • Képzési szolgáltatások igénybevétele
  • Eszközbeszerzéshez kapcsolódó gyártási licenc, gyártási know-how beszerzése
  • Megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása
  • Külpiaci megjelenés
  • Iparjogvédelmi oltalomszerzés
  • Kísérleti-fejlesztés
  • Minőség-, környezet- és egyéb irányítási, vezetési, hitelesítési rendszerek, szabványok bevezetése és tanúsítványok megszerzése
  • Projekt-előkészítés
  • Információs technológia-fejlesztés

A Magyar Multi Program pályázatra 2021. szeptember 2. – 2022. szeptember 1-ig lehet támogatási kérelmeket benyújtani.

A projekthez szükség lesz önerőre is 50 % mértékben, azonban előleg is igényelhető a pályázathoz akár a maximális 2,5 milliárd forintos szinten. A pályázat esetében a projekt végrehajtási időszakra a megkezdéstől számítva legfeljebb 24 hónap áll rendelkezésre. A záró kifizetési kérelem benyújtásának végső határideje a projekt fizikai befejezését követő 60 nap, de legkésőbb 2025. augusztus 31. A két időpont közül a korábbi az irányadó. A projekt Budapest kivételével Magyarország egész területén megvalósítható!