A Mezőgazdasági kisüzemek fejlesztése pályázat célja, hogy sok kisebb gazdálkodó saját termeléséből el tudja tartani magát és családját. Azonban ezt a határt önerő nélkül nem könnyű átlépni, illetve bizonyos esetekben szinte kivitelezhetetlennek tűnik. Nagyobb pályázatokba pedig sokan azért nem szívesen vágnak bele, mert félnek a kötelező vállalásoktól és sok esetben a pályázati pénzhez tartozó önerő előteremtése is megoldhatatlan problémának tűnik. Erre a helyzetre nyújt megoldást jelen pályázati kiírás. A Mezőgazdasági kisüzemek fejlesztése pályázatban fontos változások történtek, ezeket gyűjtöttük össze a blogbejegyzésünkben.

A Mezőgazdasági kisüzemek fejlesztése pályázat esetében őstermelők, egyéni vállalkozók és szociális szövetkezetek jelentkezését várják, ahol a mezőgazdasági termelés értéke 3000-6000 euró STÉ közötti vagy ezzel egyenértékű mezőgazdasági termelésből, vagy mezőgazdasági termékek feldolgozásából származó bevételük volt 2019-ben. Ezen kívül kritériumnak számít, hogy a pályázó életvitelszerű tartózkodási helye (szociális szövetkezet esetén bejegyzett székhelye) már a támogatási kérelem benyújtását megelőző 12 hónapban a jogosult településen, vidéki térségekben legyen.
Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege 15.000 euró, tehát nagyjából 5 millió forint. A támogatás szabadon felhasználható, tehát bármire fordítható és bármire lehet pályázni!
A kisüzemek fejlesztése pályázat esetében a nyertes pályázók vállalják, hogy 9 hónapon belül megkezdik a támogatás felhasználását és a támogatói okirat kézhezvételét követő 24 hónapon belül részt vesznek egy díjmentes 2 napos képzésen. Ezen kívül legkésőbb a 4. évre meghaladják a 6000 euró STÉ üzemméretet vagy az ezzel megegyező mezőgazdaságból származó bevételt, ami közel 1,7 millió Ft és fenntartják őstermelő vagy egyéni vállalkozó státuszukat a működtetési időszakban.
A kisüzem pályázat esetében kizáró ok, ha valaki már részesült fiatal mezőgazdasági termelők induló támogatásában vagy Mezőgazdasági kisüzemek fejlesztése címen. Ezen felül csak az nyújthat be támogatási kérelmet, aki 10.000 főnél alacsonyabb létszámú településen él vagy nagyobb település esetén külterületi ingatlanban és egy adott lakcímről csak 1 fő nyújthat be pályázatot.
Több módosítás is történt, az egyik legfontosabb a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeget érintő módosítás. A keretösszeg 5 milliárd forintról 32,5 milliárd forintra emelkedett, így a támogatott támogatási kérelmek várható száma 7 222 darab. Mindez tehát azt jelenti, hogy 7 222 pályázó részesülhet támogatásban.
Ezen kívül a támogatási kérelem benyújtásának határideje és módja is módosult. Megváltoztatták a benyújtási szakaszok dátumait, az új dátumok a következők:
- Harmadik szakasz: 2021. június 3. – 2021. június 17.
- Negyedik szakasz:2021. október 4. – 2021. október 18.
- Ötödik szakasz: 2022. február 14. – 2022. február 28.
- Hatodik szakasz: 2022. május 18. – 2022. május 31
Az augusztusi beadást megváltoztatták és az új időpontokból látszik, hogy a következő beadási lehetőség októberben nyílik meg.
A Mezőgazdasági kisüzemek fejlesztése pályázat azoknak ideális, akik szívesen tennének 5 évre csak kisebb vállalásokat egy vissza nem térítendő támogatásért. Fontos kiemelni, hogy szabad felhasználás esetén is vannak bizonyos akadályozó tényezők, de ennél a pályázatnál sokkal szabadabb a felhasználás módja, mint más pályázatok esetében.