Blogsorozatunkban 6 héten át beszámolunk a KAP-ról és az ehhez kapcsolódó várható támogatásokról. Az 5. részben bemutatjuk a Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervének (KAP) a fiatal gazda pályázat részleteit. Az Agrárminisztérium tervezete szerint három intézkedéssel összesen mintegy 120 milliárd jutna 2-4 ezer mező- és erdőgazdálkodó fiatal gazdához. Ezzel segítené az említett célcsoport indulását, gazdaságátvételét, valamint az idős gazdák méltóságteljes és segítő visszavonulását.
Korábbi blogbejegyzéseinkben részletesen írtunk a KAP működéséről, amelyet ide kattintva olvashat el, valamint itt hosszasabban kifejtettük a KAP I. alappillérében elérhető támogatási lehetőségeket, valamint a harmadik bejegyzésben bemutattuk a KAP II. pillérében elérhető támogatási lehetőségeket is, a 4. részben pedig a Gazdasági fenntarthatósági intézkedésekről írtunk.

Jogosultsági kritériumok
A Fiatal gazda pályázat a kezdetektől fogva népszerű kiírás volt, melynek feltételei kiírásról kiírásra változtak. A cél azonban minden esetben a mezőgazdaságban tapasztalható elöregedési folyamat lelassítása és megállítása. Az új KAP olyan támogatásokat biztosít, amely a fiatalok vidékről történő elvándorlását csökkenti, a mezőgazdasággal foglalkozni kívánók indulását elősegíti. A támogatás a fentiek mellett azért is indokolt, mert ez a generáció jellemzően nem, vagy alacsonyabb összegű felhalmozott tőkével rendelkezik.
Az új KAP tervezet szerint a feltételek szigorodtak, lássuk milyen tényezőknek kell megfelelni, aki erre a forrásra kíván pályázni.
- legalább 18 és legfeljebb 40 éves természetes személy esetében:
- államilag elismert mezőgazdasági képesítés
- legfeljebb 5 éve alapított mezőgazdasági üzemet vezet
- a mezőgazdasági üzemméret legalább 10.000 STÉ értékű, de legfeljebb 50.000.
- Mezőgazdasági tevékenységet a a pályázat benyújtásától számított 5 évnél nem régebben főtevékenységként végző jogi személy esetén:
- a jogi személy vezető tisztségviselője és tulajdonosa legalább 18 és legfeljebb 40 éves,
- a jogi személy vezető tisztségviselője és tulajdonosa államilag elismert mezőgazdasági jellegű szakismerettel rendelkezik
- a jogi személy legalább 10.000 STÉ értékű, a jogi személy és a jogi személy ügyvezetője és tulajdonosa együttesen legfeljebb 50.000 STÉ értékű üzemmérettel rendelkezik
A kiválasztási szempontokhoz irányadó elvek
A Fiatal gazda pályázat elbírálása során több olyan szempont is előkerül, amelyek megléte és minőségi színvonala szükséges lesz a sikeres pályázathoz. A következő ciklusban a hangsúly a következő tényezőkön lesz:
- üzleti terv minősége,
- szakmai képzettség szintje,
- korábban megszerzett szakmai gyakorlat,
- magasabb hozzáadott értékű gazdálkodási tevékenység vagy gazdálkodási mód,
- ökológiai gazdálkodás folytatása,
- foglalkoztatás,
A támogatottak köre ahogy korábban, úgy a jövőben is természetes személyek, valamint jogi személyiségű vállalkozások lesznek.
Szigorodó kötelezettségvállalások
A fiatal gazda pályázat kötelezettségvállalásai szigorodtak, de ugyanakkor több hasonló elemet is felfedezhetünk. Nézzük meg közelebbről először a hasonlóságokat:
- Ahogy a korábbi felhívásban így az újban is várhatóan a támogatási döntéstől számított legfeljebb 9 hónapon belül meg kell kezdeni az üzleti terv végrehajtását.
- A kedvezményezett, illetve a jogi személy ügyvezetője és tulajdonosa az üzleti tervben vállalt időszak elteltével legkésőbb a támogatás 4. lezárt gazdálkodási évében mezőgazdasági tevékenységből elért jövedelme eléri legalább az előző évi kötelező bérminimum mértékét. Ez a vállalás szintén kötelező jellegű volt az előző felhívásban azonban az új tervezetben már a pályázónak köteles a gazdaságát személyes közreműködéssel vezetni.
További kötelezettségvállalások az új pályázatban:
- az üzleti tervben vállalt kötelezettségek teljesítése legkésőbb a 4. gazdálkodási év végére teljesülni kell
- évenkénti beszámoló benyújtása,
- szaktanácsadóval való együttműködés – kötelező beruházás 5 éven belül, minimum 30 000 EUR értékben, számlás elszámolással.
- minimum 10 000 EUR STÉ fenntartása az 5. év végéig. (Ez az érték korábban 6000 STÉ volt).
Támogatás mértéke
A támogatás maximális mértéke 100.000 euró lehet, az alábbiak szerint:
– Vissza nem térítendő átalánytámogatás 40.000 EUR + kötelező beruházás 5 éven belül, minimum 30 000 EUR értékben, számlás elszámolással.
Az új Közös Agrárpolitika blogsorozatunk további témái:
- 1. rész: Hatalmas támogatások a Közös Agrárpolitika Stratégia Tervben
- 2. rész: Az I. pillér összefoglalása. Fókuszban: a Fiatal gazda területalapú támogatás (nem a FIG pályázat) és Induló vidéki vállalkozások támogatása
- 3. rész: A II. pillér általános összefoglalása. Fókuszban: Induló vidéki vállalkozások támogatása
- 4. rész: Gazdasági fenntarthatóságot szolgáló intézkedések – Mezőgazdasági üzemek fejlesztése, Tevékenységdiverzifikáció a mezőgazdasági üzemen belül és kívül, Élelmiszer-feldolgozás fejlesztése a mezőgazdasági termékek értéknövelésével
- 6.rész: Generációs megújulás támogatása, Generációs megújulás gazdaságátvevő támogatással
Küldhetünk pár ígéretes pályázatot?
Értesüljön időben és érthető formában az Ön számára elérhető (és nyerhető) pályázati lehetőségekről.