Hamarosan újra elérhetők lesznek a népszerű mezőgazdasággal kapcsolatos pályázatok

/, Borászat, Kertészeteknek kiírt pályázatok, Mezőgazdasági pályázatok/Hamarosan újra elérhetők lesznek a népszerű mezőgazdasággal kapcsolatos pályázatok

Hamarosan újra elérhetők lesznek a népszerű mezőgazdasággal kapcsolatos pályázatok

Hamarosan újra elérhető lesz néhány nagy sikernek örvendő mezőgazdasági támogatás. Az elmúlt 1-1,5 évben mindenhol azt hallottuk, hogy az összes pályázaton nyerhető összeg kiosztásra került és már nem lesz lehetőség többet támogatást nyerni. Akkor hogy lehet az, hogy most mégis újra várhatók pályázatok?

Ahhoz, hogy ezt megértsük, kicsit jobban át kell látni a rendszert, amit a következő pár sorban megpróbálok egyszerűen bemutatni.

Jelen támogatási ciklusban (2014-2020) a források mintegy 97%-át lekötötték már, ám ez nem jelenti azt, hogy a következő két évben nem számíthatunk újabb támogatásokra. A Vidékfejlesztési Programra (VP) megközelítőleg 1400 milliárd forintot kapott Magyarország az Európai Uniótól. Ennek az összegnek a felhasználására kötelezettséget vállalt az állam. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy pályázati kiírások mentén, a lehető legjobb kezekbe juttatja a támogatásokat, hogy a magyar KKV szektor stabillá váljon, meg tudjon erősödni és fel tudjon zárkózni a környező tagállamokhoz. Mivel egy kicsit későn ébredt az új rendszer (2016-ban jelent meg az első pályázati kiírás, mikor a ciklus 2014 januárjában kezdődött), a Minisztérium megpróbálta rohanvást kiírni az összes pályázatot, és minél hamarabb elbírálni a beérkező kérelmeket. Ennek az lett az eredménye, hogy a már több éve várakozó gazdák egyszerre nyújtottak be rengeteg támogatási kérelmet, ezzel elárasztva a bíráló szerveket rengeteg pályázattal, így a rendszer mondhatni megbénult és újabb 1-1,5 évet kellett várni arra, hogy a pályázatokat elbírálják.

Amint ezek a bírálatok megtörténtek, a nyertes gazdák által megpályázott összegeket lefagyasztották, hogy a megvalósítás során majd kiutalják részükre (a legtöbb esetben utófinanszírozásos támogatásról beszélünk). Viszont sajnos a hosszú várakozási idő és az építőipar nagyon dinamikus fejlődése (drágulása!) azt okozta, hogy a támogatási kérelembe foglalt építési, vagy beruházási tételek már közel sem olyan áron beszerezhetők, mint 2 évvel ezelőtt. Ez nagyon nehéz helyzetbe hozta a támogatást igénylőket, hiszen a rendelkezésükre álló összeg, és a megvalósítani kívánt beruházás az fix, de az árak folyamatosan emelkednek. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a pályázati kiírás szerint a nyerteseknek kötelező a támogatói okirat kézhezvételétől számított 12 hónapon belül lehívni a megnyert összeg első 10%-át. Mivel a legtöbb esetben a beruházások közbeszerzés kötelesek és a támogatási kérelembe foglalt kivitelező már nem tudja olyan áron vállalni a munkát, mint ahogy a benyújtásnál még tudta, a közbeszerzési folyamat is nehézkesebb lesz. Ez a procedúra igen hosszadalmas és nem is biztos, hogy belefér 12 hónapba. Tehát mindezek következtében akadhatnak, és akadnak is, olyan támogatást nyert gazdák, akik nem tudják megvalósítani a terveiket, ezért az összeg amit lefagyasztottak számukra, nem kerül lehívásra és újra bekerül a rendszerbe. Tehát újra visszakerülünk oda, hogy a magyar államnak kötelezettségvállalása van arra, hogy az összes támogatást megpályáztassa, ezért ezeket a visszafolyt összegeket olyan támogatásokra fordítja, amelyekre nagyon sokan pályáztak, emelett pedig az eddigi tapasztalatok alapján a kevésbé népszerű pályázatok keretét átcsoportosítja olyan támogatásokba, amik gyorsan és könnyen pályázhatók.

Az eddig felsorolt ismeretekkel összecseng az, amit Kis Miklós Zsolt az Agrárminisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára mondott legutóbbi sajtótájékoztatóján, miszerint „a fel nem használt forrásokból már idén mintegy 50 milliárd forintos kerettel újabb pályázati lehetőséget nyit az élelmiszer-feldolgozás és a borászat támogatására. Emellett a tárca újabb 15-20 milliárd forint összegű felhívást hirdet meg az ökológiai gazdálkodást folytatók számára is.”

A NAK cikkét a témában itt olvashatja

Ezekből a támogatásokból az élelmiszer-feldolgozást érintő pályázat volt az, amin a legtöbben szerettek volna pénzt nyerni, ezért elsőnek erről a pályázatról írunk most részletesebben. Tehát az Államtitkár Úr által mondottak alapján nagyon valószínűsíthető, hogy hamarosan újra nyílik a VP-3-4.2.1-15 Mezőgazdasági termékek értéknövelése és erőforrás- hatékonyságának elősegítése a feldolgozásban, és ezt követően pedig olyan újabb pályázatok nyitására lehet számítani, mint pl.: (bővebb információért kattintson a linkre)

Tehát mindent összevetve a fentiekre lehet valószínűsíthetően pályázni a következő fél-egy évben, de azt hogy pontosan mikor és mennyi ideig azt még nem lehet tudni.

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. Részletes leírás http://palyaz.hu/adatvedelem link További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás